Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
A nagyhalas spiccbotozás egyik legfontosabb momentuma a megfelelően erős „bevágás”, valamint a halfárasztás során a stabilitás. A botok pillekönnyűek, de mégis erősek, így a hallal történő küzdelem során jó erősen bele kell azok nyelébe kapaszkodni. A bot sima nyele azonban nem mindig biztosít olyan fogást, amire a kapitális halakkal történő küzdelem során szükség van.
A Haldorádó kínálatában elérhető gumis nyélborítás, mely direkt ezekhez a spiccbotokhoz készültek. Ezek a kiegészítők csúszásmentesek, így még vizes kézzel is stabil fogást biztosítanak számunkra. A kiváló minőségű, tartós gumiból készült, dekoratív dombornyomott mintákkal ellátott nyélborítás felhelyezése nagyon egyszerű, de figyelmesen kell elvégezni, mert csak egy lehetőségünk van!
Méretük, és rugalmasságuk miatt univerzálisan használható a rövidebb, és a leghosszabb méretű Kaiwo spiccbotokhoz is.
A nyélborítások hossza 30 cm.
Alkalmazható átmérő: 15-36 mm
Elérhető fekete, és piros színben.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A nagyhalas spiccbotozás egyik legfontosabb momentuma a megfelelően erős „bevágás”, valamint a halfárasztás során a stabilitás. A botok pillekönnyűek, de mégis erősek, így a hallal történő küzdelem során jó erősen bele kell azok nyelébe kapaszkodni. A bot sima nyele azonban nem mindig biztosít olyan fogást, amire a kapitális halakkal történő küzdelem során szükség van.
A Haldorádó kínálatában elérhető gumis nyélborítás, mely direkt ezekhez a spiccbotokhoz készültek. Ezek a kiegészítők csúszásmentesek, így még vizes kézzel is stabil fogást biztosítanak számunkra. A kiváló minőségű, tartós gumiból készült, dekoratív dombornyomott mintákkal ellátott nyélborítás felhelyezése nagyon egyszerű, de figyelmesen kell elvégezni, mert csak egy lehetőségünk van!
Méretük, és rugalmasságuk miatt univerzálisan használható a rövidebb, és a leghosszabb méretű Kaiwo spiccbotokhoz is.
A nyélborítások hossza 30 cm.
Alkalmazható átmérő: 15-36 mm
Elérhető fekete, és piros színben.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.