A Mitchell márkát jól ismerik a magyar horgászok. Évtizedekkel ezelőtt a Mitchell 300-as volt az egyik elit orsó a hazai vizek partján. A most bemutatásra kerülő 300X szériát a régi legenda visszatéréseként harangozták be, megpróbálva ezzel minél többet kihozni a jó hírnévből, és persze a nosztalgiából. Magától adódott tehát az ötlet, hogy az új orsó tesztjét össze kellene kötni a régi bemutatásával, melynek révén azt is figyelemmel kísérhetjük, mennyit változtak, fejlődtek eszközeink az eltelt 3 évtized alatt. Ez a cikk tehát rendhagyó módon két részből áll, és egy kis történeti visszapillantással indul.
Szerencsére egy jó ismerősöm kölcsönözte a teszthez sokat megért, öreg Mitchelljét, aminek belső szerkezete mai szemmel nézve igazi kuriózum.
Abban az időben még egyértelmű volt, hogy az orsó háza, csészéje, talpa fémből készült. Említést érdemel, hogy a csésze a mai orsóknál megszokotthoz képest ellenkező irányba forog.
A felkapókar az akkori általános konstrukciókhoz hasonlóan csak a hajtókarral váltható át. A jellegzetes, fémes klattyanástól azóta már szerencsére elszoktunk. A zsinór koptató hatását a korabeli szemléletnek megfelelően, minél keményebb anyagok alkalmazásával igyekeztek kiküszöbölni, láthatóan sikerrel. Az orsó épsége persze csak az érem egyik oldala, egyidejűleg azt is látni kell, hogy ez a kis átmérőjű, fix zsinórvezető sokkal jobban megviseli a zsinórt, mint a korszerű, nagyméretű görgős megoldások.
A gépházban hihetetlen mennyiségű fogaskereket találunk. Akinek még nem volt öreg Mitchell a kezében, az is könnyen elképzelheti, hogy napjaink könnyű járású orsóihoz viszonyítva mennyivel nehezebb ezt a komplikált erőátvitelt mozgásba hozni.
A visszaforgásgátló - amit nem véletlenül neveztünk az akkoriban járatos hangutánzó szóval racsninak - az egyik fogaskerékhez kapcsolódó műanyag fogasív segítségével blokkolja a hajtóművet (a fotó bal szélén). Működése gyakorlatilag holtjáték mentes, viszont megterheli a teljes hajtási láncot, hiszen nem közvetlenül a csészére, vagy a főtengelyre hat, ellentétben a mai orsóknál alkalmazott megoldásokkal.
Szerkezeti okból a hajtókar fix balkezes, nem szerelhető át a jobb oldalra.
A tengelyek acélból, a perselyek bronzból vannak, a golyóscsapágy akkortájt még nem volt divat az orsókban. A kopásállóságot a zsinórvezetőhöz hasonlóan, itt is az anyagok minősége biztosította. Számottevő kopási nyomot egyébként egyedül a kúpkerekek viselnek magukon.
A dobtengelyhez kapcsolódó, rafináltan csipkézett lemez csúszkát a fogaskerék hátoldalán lévő, széttárt ujjakra emlékeztető bütykök hozzák mozgásba. Igazán szellemes konstrukció!
A visszapillantást követően pedig most lássuk, mit tartottak átmentésre érdemesnek a tervezők a régi modellből az új 300X-be!
Rövid bemutatás
Méret: | 40 |
Méretsor: | 30, 40 |
Csapágyszám: | 4+1 |
Visszaforgásgátló: | fokozatmentes |
Fékrendszer: | elsőfék |
Áttétel: | 6,1:1 |
Súly: | 325 g |
Zsinórkapacitás: | 200 m / 0,33 mm |
Dob anyaga: | fém |
Ház anyaga: | karbon |
Tartozék: | 1 db grafit pótdob |
Ár: | 19.500 Ft |
A gyártó honlapja: |
Az orsó háza, talpa és rotorja műanyagból készült, kielégítően merev, masszív. A vonalvezetése sajátosan eredeti, a hajtómű ház alakján szinte követhető az orsó belső szerkezete. Az előd formatervezésére valamicskét emlékeztet az ovális alak.
Talán csak a hajtókar kialakításában fedezhető fel igazán közeli hasonlóság, ami egyébként valóban megőrzésre érdemes, szerencsés konstrukció is. A hajtókar tengelye csavarmenettel csatlakozik a tányérkerékhez, így teljesen holtjáték mentes a kapcsolat. Emellett a hajtókar lebillentése is egyszerű és célszerű - lötyögés tehát itt kizárva.
Praktikus elgondolás, hogy a dob zsinórtároló része különválasztható a féket tartalmazó központi résztől. Ez egyrészt egyszerűsíti a dobok cseréjét, másrészt nem kell feleslegesen egy másik fékrendszert is megfizetünk a tartalék dobbal együtt.
A jó fék a Mitchell 300X egyik erőssége. Hosszú utas, finoman szabályozható, letapadásmentesen működik. A maximális fékerő 2,5 kg, a hasznos szabályozási tartomány 3 fordulat.
A felkapókar átváltása nagyon könnyen megy hajtókarral is, és egy jellegzetes, surranó hang kíséri. Ennek magyarázata a következő: Átváltáskor a felkapókart átváltó emeltyű egy ékpályára fut fel, éppen úgy, mint a többi orsónál. Az orsók többségénél azonban ez az ékpálya meredek, így hirtelen "löki át" a felkapókart, míg a Mitchellnél hosszú, "lankás" lefutású. A surranó hang tehát egy szerkezeti adottság, és abból következik, hogy átváltás közben a váltó emeltyű hosszan kíséri az ékpályát.
A könnyű váltásnak előnye és hátránya is van. Előny, hogy bármilyen helyzetben könnyen tudunk hajtókarral is váltani, ismeretlen a "se előre - se hátra" érzés. Hátrány lehet viszont, hogy esetenként a dobás lendületétől, akaratlanul is átcsapódhat a felkapókar, amire oda kell figyelni.
A hajtómű könnyű, kellemesen sima futású, különösen a "nagy elődhöz" viszonyítva érzékelhető a kontraszt. A szerkezetet közelebbről szemügyre véve azt mondhatjuk, hogy szinte mindenben eleget tesz egy korszerű orsótól elvárható követelményeknek. Hogy miért csak szinte? Nos, egy első fékes orsónál a rotor stabilitása érdekében a főtengelyen az egyetlen golyóscsapágyon felül még egy (sikló)csapágynak is kellene lennie, a "csiga" rész mögött. A képen láthatóhoz hasonló, hátulsó csapágyazás nélküli csigákat, hátsó fékes orsókba szoktak építeni, ahol elegendő is az egyetlen csapágy, mivel a dob tengelye, mint egy gerinc, stabilizálja a hajtóművet. Itt viszont a dobtengely nem fut végig a házon, hanem a dobmozgató csúszkában végződik, ami két vezető rúdon fut. Nincs is ezzel különösebb gond, mondhatná bárki, csakhogy ezeknek az alkatrészeknek a holtjátéka végső soron összeadódik, és a rotor kotyogásában nyilvánul meg, ami sajnos nem elhanyagolható mértékű. A tányérkerék tengelyén lévő karcsú kis golyóscsapágyaknak is van kb. 0,1 mm lógása a tengelyen, tehát az illesztési pontosságok terén mindenképpen a régi Mitchell viszi el a pálmát.
Összegzés
A fenti néhány kifogás elsősorban a műszaki érdeklődésű horgászokat zavarhatja. Mindezzel együtt azonban a Mitchell 300X egy jól használható, szerethető kis orsó, és az említett problémákat kiküszöbölve pedig, még a "nagy neveknek" is komoly vetélytársa lehetne. Fő területe a könnyű pergetés, match és feeder horgászat.
A párhuzamos bemutatás alapján azt is láthattuk, hogy az eltelt 3 évtized alatt sok olyan technikai vívmány vált általánossá, amelyek révén az új orsó - nosztalgia ide vagy oda - mindenképpen felülmúlja a régit. A mostani erős mezőnyt tekintve nem valószínű ugyan, hogy a 300X-et évtizedek múlva is élő legendaként emlegessék, versenyképes ára, és jó használhatósága miatt azonban, sokan fogják ezt választani a mai kínálat forgatagában.
