Pontyok a hínárosból

Pontyok a hínárosból

Október elején-közepén Hadnagy Sanyi barátommal az egyik kedvenc vizünkre, a Tisza-tóra látogattunk. Hétnapos horgászatunk helyszínét több hely megnézése után választottuk ki, a mélyebb részekben láttuk a fantáziát mindketten. Az előző héten markáns hidegfront érkezett erős széllel, és szép fogásokat jegyeztek a tározó több pontján is. Érkezésünkkor már őszi színekben pompáztak a fák, csodálatos látvány volt a színes levelek forgataga!

Hamisítatlan vénasszonyok nyara kezdődött, az évszakhoz képest enyhe és napos idő, nem túl hideg éjszakákkal. Ráadásul még 5 cm-t el is engedtek a vízből a vízügyi szakemberek, ezek így együtt nem a legjobb előjelek. Radarozás, bójázás, csalizás, majd a botok elhelyezése következett. Három a mélyebb részekre került, Sanyi egyet pedig távoli sekélyesbe rakott. Csalinak fekvő és hóember szerelék is készült, Equinox, Live System, és Odyssey XXX volt 24 mm méretben. A könnyítésükre pedig saját pop-upjaik mellett az Elit Range és NS1 családból válogattunk. Az elhagyós szerelékeinket a megszokott Gardner palettából állítottuk össze, melyek most is állták a sarat. Az este folyamán cimborám meglepően gyorsan két pontyot is fogott, a távoli, laposabb részről.

Sanyi nyerő kombinációja
A hét legnagyobb hala az elején érkezett
Fotózás után…
… már mehetett is hazafelé

Megörültünk nekik, bíztunk a hasonló folytatásban. Két napig szinte feszített víztükör volt, még napközben is, ami ezen a vízen nagyon ritka jelenség és pontyozás szempontjából nem is a legjobb. Nem láttunk és nem is hallottunk mozgást sem, de a sekélyesben lévő bot már az ötödik halat adta, köztük egy csodaszép tőpontyot. A másik három teljesen süket volt. Aztán nagyon távolról hallottunk egy ugrást, majd még egyet.

Mi is megéheztünk, jólesett a meleg étel!
Horgászhelyünk: egy kis pont az óriási vízen

Összedugtuk a fejünket és új helyek után néztünk, a lapos részeken, egymástól jó távol. Ezek a részek erősen hínárosak voltak, de szerencsére nem olyan, erősebb szárú vízi növényzet volt jelen, amely a zsinórt is képes elvágni, nem beszélve a borotvaéles kagylókról, amelyek a szárukon „figyelnek”. Kemény, kopogós részeket választottunk, néhol le is lehetett látni az aljára. Eleinte túl sok változás nem volt itt sem, a csendes időben továbbra is néha egy-két ponty jelentkezett.

4-500 méterre találtuk meg a halakat
Első halam öt nap várakozás után

Pénteken aztán erős szél érkezett, amely a horgászatot megnehezítette, de bajszos barátainkat legalább megmozgatta. Végre nekem is megérkezett az első halam, öt nap után! Nagyon örültem neki, meg kellett dolgozni érte.

Pontyhorgászok álma, őszi köntösben…

Mivel távolra horgásztunk hínármezők között, a kapás egyetlen csippanás volt csak (két húzós kapásunk volt egész héten.) A zsinór ilyenkor több helyen elakad, a hal meg a dzsungel mélyén ül, majd kezdődik a küzdelem a kipihent ellenféllel, ami bokorból bokorba menekül, majd jó adag „zöldséggel” sikerül megmeríteni. Nem mindennapi élmények. Szombat délelőtt Sanyi az erősödő szélben viaskodik ellenfelével, majd mosolyogva érkezik vissza. Öröme teljesen érthető: nagyon ritka a tükörponty errefelé, csodálatos példány fantasztikus színekben! Pár kép róla az őszi tájban, majd mehet tovább dolgára.

Káprázatos színekben

 

Érintetlen halak, értük jöttünk

Éjszaka is aktívabbak most, több kapás is érkezik, egy kicsit hűl a levegő is. Ködbe burkolózik a hatalmas víztömeg, síri csendben és vaksötétben fogom meg az utolsó halamat, egy zömök tőpontyot. Hátborzongató élmény, az ilyenek miatt csináljuk ezt az egészet! Véget ért a hetünk sajnos, de nagyon szép élményekkel gazdagodtunk ismét. A 14 kapásunkból minden halat megfogtunk, ami a nehéz pálya miatt még jobban emeli a fogások értékét. A halak súlya 6-17 kg között mozgott, zöme a 8-10 kg-os tartományba esett. A csalik közül mindegyik működött, és a helyek is a végére, bár a halak nem a mélyebb részekről érkeztek, ahonnan vártuk volna őket. Tanulságos hét volt, hazafelé a tapasztaltakról beszélgettük, és sokadszorra is megállapítottuk: a Tisza-tó varázsa, miliője és nem utolsósorban érintetlen halai semmihez nem foghatóak. A természetes vizek nehézségei a kisebb halakat is felértékelik, ezt csak az fogja érteni, aki kipróbálja. Ajánlom mindenkinek!

Több helyet is megnéztünk 1.
Több helyet is megnéztünk 2.
Hóember szerelékeim
* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.