A finom method

A finom method

Akik télen is hódolnak a pontyhorgászatnak vagy esetleg részt vettek már egy-egy komolyabb versenyen, azok tudják, hogy az ésszerű finomítás gyakran hozza meg a várva várt sikert! A nehéz helyzetek, ahogy mindenkit, úgy minket is állandó változtatásra, kísérletezésre sarkallnak.

A legjobb az egészben, hogy hiába is találjuk meg újra meg újra a megoldást, a következő horgásznap ismét olyan akadályokat görget elénk, aminek megmászásához egy új, addig nem alkalmazott technikára van szükség. Akkor hát mi kell ahhoz, hogy sikeresnek ítélhessünk meg egy horgászatot? A jó helyzetfelismerés és azok az eszközök, kiegészítők, csalik, amelyek segítségével gond nélkül kivitelezhető az, amit megálmodtunk. Az előbbi elsajátítása mindenkinek egyéni feladat, ám az utóbbiban segíthetek! Az alábbi írásban és videóban olyan új, 2016-ban megjelenő termékeket szeretnék egy peca alkalmával bemutatni, amelyek megfelelő alkalmazás esetén átsegíthetnek bennünket a nehéz helyzeteken.

A Barina-tó impozáns környezetben fekszik, és az általam választott horgászállásról számtalan jó haltartó helyet lehet meghorgászni

Azzal, gondolom, nem mondok sok újdonságot, hogy a hideg vízi pontyhorgászat megköveteli a szerelék lefinomítását, és az olyan csalogatóanyagok használatát, amelyek speciálisan erre az időszakra készültek. Amivel újat szeretnék mutatni, az az ésszerű finomítás! Az a technika, amelyet ma bemutatok, már sok nehéz helyzetben bizonyította erejét. Akkor, amikor a halak egyértelműen jelzik a jelenlétüket a horgászhelyen, de a megfogásukra tett kísérleteink sorra kudarcot vallanak. Hogy egy hasonlattal éljek, ilyenkor olyanok vagyunk, mint az elefánt a porcelánboltban. Csobogunk serényen, nagy mennyiségben adjuk a finomabbnál finomabb aromákat, de ezekkel csak ellentétes hatást érünk el. Mi a megoldás? Az alábbiakban megmutatom!

A tó egy gazdaság kellős közepén van, a dombok között visszhangzó állathangok olyan hatást keltenek, mintha a Sorna-szigeten, a Jurassic Parkban horgásznánk :)

A hideg vízi horgászat sikeressége nagyrészt azon múlik, hogy tartózkodik-e hal a horgászhelyünkön, vagy sem. Érdemes olyan helyet választani már ilyenkor, amit ismerünk, vagy látunk rajta halmozgást. Nekem egyik kedves ismerősöm ajánlotta a Barina-tavat, amely egy impozáns környezetben fekvő, kis kiterjedésű tó Csővár közvetlen közelében. A tó közepén van egy sziget, amelynek a legbelső sarkáról legyezőszerűen lehet nagy területen meghorgászni az ígéretes haltartó helyeket. A tó egyébként egy nagyon jól halasított állóvíz, ám télen az összebandázott halakat nem egyszerű megtalálni, ezért célszerű olyan állást választani, ahonnan minél nagyobb területet lehet végigpásztázni.

A sziget legbelső csücskén foglaltam helyet, tulajdonképpen körbevett a víz

A hideg vízi horgászatok vagy horgászversenyek során jól működnek az átlagosnál kisebb kosarak! Ennek oka, hogy ahol sok a hal, ott a hangos csobogás zavaró lehet, és a sok etetőanyag és aroma bejuttatása csökkenti a pontyok kapókedvét. A nagy mennyiségben összegyűlt halak számára minden rezgés, minden inger zavaró, így meg kell próbálnunk diszkréten a „közelükbe férkőzni”.

Bemutatom az új Haldorádó Method Flat Mini etetőkosarat

Örömmel mutatom be a Haldorádó Method Flat kosarak új generációját, a Method Flat Minit! Ez az apró kosár 2016-ban kerül forgalomba, mégpedig 20 és 30 grammos változatokban. Mérete jelentősen kisebb a normál 30 grammos Method Flat kosárénál, az 50, 70, 100 grammos változatok mellett pedig egészen eltörpül. Használatában nincs különbség, hiszen ugyanúgy kell megtömni, mint nagyobb társait.

A mini kosár eltörpül az elődök mellett

A kosarak méretei nem feltétlenül jelentik azt, hogy kizárólag partközelben használhatóak. Meglepő, hogy ezekkel az igencsak apró kosarakkal mekkorát lehet dobni. Akár 40-50 méterre is be lehet vetni a végszereléket.

A Flat Minivel és a Super Sensitive botokkal nagyon pontos és akár távoli horgászat is kivitelezhető

Ehhez persze szükség van a megfelelő botra is. A Spro Team Feeder Super Sensitive by Döme Gábor botok olyan finomhorgászathoz specializálódott pálcák, amelynek spiccei a víz alatti legapróbb történéseket is kiválóan jelzik. Ezek a könnyű, lágy, mégis gerinces botok gyorsan felőrlik a menekülő hal erejét úgy, hogy akár végletekig lefinomított végszereléket is használhatunk. 0,5 unciás spicce azokat a kapásokat is tökéletesen jelzi, amelyek létezéséről eddig nem is tudtunk. A 3,30-as a partközeli, 25-30 méteres, a 3,60-as a 25-40 méteres távolságok meghorgászásához valóak, a 3,90-es változat pedig az ennél távolabbi dobásokhoz ideális.

A közelebbi horgászatokhoz ideálisak a 3,30-as és 3,60-as változatok
A bot félelmetesen rugalmas, a hal minden egyes mozdulatát közvetíti

Mivel a Method Flat Mini kosár kis befogadóképességű, egyáltalán nem mindegy, hogy mi kerül bele. A hideg vízi horgászatokhoz olyan keverékre van szükség, amely kis mennyiségben is felkelti a hal figyelmét és nem kelt gyanút a legóvatosabb pontyban sem.

Íme, a Haldorádó Fluo Energy Black Power termékcsalád

A Fluo Energy termékcsalád eddig arról volt híres, hogy színei figyelemfelkeltőek és látványosak. Nos, az új, kifejezetten hideg vízi változat, a Black Power / Fekete Erő ennek pont az ellentéte. Ez a keverék olyan fekete, amilyen fekete csak lehet! A vízben természetesen látványosan oldódik, de itt a látvány természetazonos.

A Fekete Erő olyan fekete, amilyen fekete csak lehet!

A kaja oldódás közben a felkavarodott aljzathoz hasonlít, színe alig tér el attól, teljesen természetes hatást kelt, a legóvatosabb halak gyanakvását is elaltatja. Az etetőanyagról megosztok még egy műhelytitkot: ez tulajdonképpen nem más, mint a 7 éve legsikeresebb Haldorádó etetőanyag, a Pelletes Fekete felturbózott, kifejezetten methodos horgászathoz hangolt, finomszemcsés változata. A jót is lehet még jobbá tenni, ennek a legjobb példája ez a keverék!

Ez a keverék nem más, mint a legsikeresebb Haldorádó etetőanyag, a Pelletes Fekete method technikához alakított változata
A Black Power oldódása gyors, hamar kiengedi a csalit

A megnövelt halliszt és halolaj tartalma az év minden időszakában csábító, és a tiszta, jól étezhető „hal”szagra gyorsan reagálnak a pontyok. Ha nem lennénk elégedettek a keverék aromatartalmával, akkor a Fluo Flavor Black Power-el még tovább turbózhatjuk.

Ha jó helyre dobunk, akkor nem kell sokáig várni a kapásra
Finomszerelékkel az ilyen méretű pontyok jó szórakozást jelentenek

Mint ahogy a Fluo Energy termékcsalád többi tagjánál már megszokott, ez is készült Fluo Micro Method Feed Pellet változatban is, amely egyértelműen a nagyhalas horgászatoknál lehet jó alternatíva. A Flat Mini kosarat alkalmazva akár egyetlen dobozzal végighorgászhatjuk a néhány órás téli pecákat.

A Micro Method Feed Pellet és a Fluo Essencia a modern method technika legfogósabb termékei
A Flat Mini használata pont olyan, mint nagyobb társaié
A már megszokott mozdulatok is megmaradnak, csak kicsiben
A Black Power Fluo Essenciával lokálisan aromázhatjuk a csalit
A SpéciCorn a hideg vízi horgászatokon már bizonyított
”Mindenből egy kicsit, mindenből a legjobbat” - ez a finom method technika lényege
Kikerülhetetlen a hal számára!

Természetesen a Black Power család sem képzelhető el Fluo Essencia nélkül. Ez a pumpás kiszerelésű koromfekete aroma is azt a célt szolgálja, hogy az oldódás még aktívabb legyen, és a „fekete erő” jobban terjedhessen. Mindemellett persze rendkívül attraktív ez a spricni, amely a halas hatást robbanásszerűen fokozza.

A Fekete Erő spricni magas halolaj tartalma robbanásszerű hatást eredményez
A termetes pontyok horgászata ezzel a rendszerrel a leghidegebb hónapokban sem lehetetlen

Mint említettem, a végletekig történő finomítást is lehet ésszerűen művelni. Amikor rövid előkét kell használni, akkor egyértelműen a fonott zsinórok pártján állok. Ilyenkor a lehető legvékonyabb elegendő szokott lenni, ami a Braxx Pro 0,08 mm. Ennek végébe kötöm a 12-es méretű Guru QM1-es horgot. A hajszálelőkére a leheletfinom csalifelkínáláshoz 7 mm-es Fine csalitüskét is használhatunk, amely segítségével a SpéciCorn olyan könnyed falatként kínálható fel, ami szinte magától belibben a hal szájába.

A finom method végszerelék legfontosabb alkotóelemei

Ám aki idegenkedik attól, hogy csalitüskén kínálja fel a csalit, számára is tartogatunk újat! Örömmel mutatom be az új csalinkat, ami a finomhorgászathoz igazodik. Ez nem más, mint ízesített gumi csontkukac - igaz, kicsit másként, mint azt megszokhattuk. A Haldorádó SpéciMaggot előnye, hogy nem kell túl sűrűn újracsalizni, valamint a SpéciCornhoz hasonlóan lebeg, így tökéletesen balanszírozottan lehet felkínálni. Lényegesen puhább anyagból készül, mint a gumikukorica, így kifejezetten ajánlott horogra tűzve, a legegyszerűbb módon felkínálni. Így tettem én is.

A Haldorádó SpéciMaggot doboza aromában úszó, színes, lebegő műcsontikat rejt
Egy szem SpéciMaggot éppen elegendő csali a téli és kora tavaszi horgászatokon
Hat népszerű ízben kerül forgalomba a Haldorádó SpéciMaggot

A SpéciMaggot hat népszerű ízben kerül forgalomba: natúr, eper, ananász, nagy dévér, vajsav, narancs. Én előszeretettel használom ezt a csalit 18-as méretű Guru Xtra Strong Carp Spade szakállmentes horgon, mivel ezt a méretet egyetlen szem műcsontival is optimális helyzetbe lehet hozni. Egy ilyen aprócska horog a téli és kora tavaszi horgászatokon a siker záloga lehet.

A SpéciMaggot - ha kell - könnyedén méretre szabható
Szeretem, ha így látom viszont a csalit

Hasznos tapasztalat: A Haldorádó SpéciMaggot használata szelektív horgászatot tesz lehetővé, ugyanis a kicsi horog ellenére a keszegfélék nehezen tudják a hosszú, merev csalit betuszkolni a szájukba, így a horog nem képes megakadni. Ugyanez a horog, élő csontival 1 percet sem bírna ki a fehérhalakban gazdag vizekben, ugyanis azonnal felfalnák a mohó keszegek. A SpéciMaggot használatával időt nyerhetünk arra, hogy a ponty előbb-utóbb a kosarunk közelébe tévedve egy szippantással magáévá tehesse az aprócska csalit.

Amint élő csonti került a horogra, a keszegek azonnal rávetették magukat, és a kicsi horgon felkínált pondrót be is tudták kebelezni
A mohó keszegek nem hagytak időt a pontyoknak, de a műcsonti igen
Ilyen hibátlan hideg vízi pontyokat kívánok mindenkinek!

A téli és a kora tavaszi horgászatokon csak egyvalami biztos, mégpedig az, hogy nem lehet biztosra menni. Azonban a megfelelő csalogatóanyagok és felszerelés alkalmazása nagyban hozzásegíthet bennünket ahhoz, hogy a nehéz helyzetekből is győztesként kerülhessünk ki! Próbáld ki a finom method módszert, és legyél Te a győztes!

Írta: Sipos Gábor
Fotó és videó: Takács Péter

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.