Ezek még mindig mi vagyunk… best of Haldorádó fórum

Ezek még mindig mi vagyunk… best of Haldorádó fórum

Fogadjatok el tőlem ismét egy csokorral az elmúlt időszakban gyűjtött aranyköpéseinkből! A tavalyi hasonló gyűjteményem megjelenése után fellángoltak az indulatok, hogy pellengérre állítom a gyengéket, meg kinevettetem! Nos, mint tavaly is, az idén sem az a célom, hogy bárkit indokolatlan gúny és nevetség céltáblájává tegyek, hanem mintegy görbe tükörbe vetítsem a saját magunk által alkotott nyelvtani és formai zagyvaságokat! Vegyük észre bennük a humort - célom inkább a szórakoztatás, mintsem a gúny!

Az idén is fűzök kommentárt egy-egy bejegyzéshez, de csak a poén kedvéért, remélve, hogy abban nem találnak már kivetnivalót a fanyalgók!

A mostani gyűjteményhez illusztrációként az archívumainkból tettem be horgászattal, vizekkel, a természettel kapcsolatos képeket. A képek helyszíneinek neveit nem tüntetem fel, de remélem, biztosan sokan több helyszínt is felismernek majd, az övék a virtuális gratulációm!

Természetesen a személyiségi jogok védelme érdekében a megmosolyogtató hozzászólásokból minden olyan momentumot eltüntettem, ami utalhatna annak megalkotójára. Lássuk hát, milyenek voltunk / vagyunk?!

Kezdjük a halas szaktopikokkal, itt nincsenek tétova kérdések, csak lényegre törők:

Csukázó módszerek topik:

„hali!! mondanátok pár jó csuka moccert pls!! elöre is köszönöm”

Talán a legegyszerűbb, hogy a partközeli sekély vízben, a hínárból lessük a kishalakat, aztán egy alkalmas pillanatban rájuk rontunk tátott szájjal…

Amurozás topik:

„Van egy Horgászhelyem a duna mellékágába vagyis egy holtágba benn ott az ért van sodrás mert elég széles és közel ban a vizszint a kögát magaságátol ezért majdnem midnig a holtág és a nagyduna közötti résznél folyik át a víz a holtágba.ez nem lényeg csak én ott etettem a nyáron a parttól 30 méterre etetek egy bolya van kihelyezve.3 naponta szorom 3kg kukoricával és 1 kg fözött búzával.+1kg etetőanyaggal ami változó h milyen.NEm tudnátok adni etetésre ötletet mert inkább csak nagyobb dévérek jöttek elöző évbe is a pontyok és az amúrok megse jelentek pedig nagyon nagyok és sok van belölük ott...amugy a víz mélység 9 és 10 m között van.Léccives adjatok etetési ötletet h h etetssek milyen rendszerességgel milyen arányba szorjama kukoricát,búzát.

előre is köszönöm.”

„nem rég írtam ezt a forumba de most ujra megszerenél kérdezni szerintetek milyen sürün mennyi kaját és miylen kaját kéne szorni ahoz h meglegyenek a napi,heti élmények akár ponytal akár amurral kapcsolatban.szerintetek h jönnék ki a legolcsobban etetésileg ugy h azért hatásos is legyen.csalit is szeretné tudni h mi lenne a legjobb a dunán pontyra és amurra vagyis egy dunai holtág ez az elözőbe leírtam”

Te, figyu má’! Most akkor mi van?

Pontyozással kapcsolatos kérdések topik:

„hát ez a tó ár teren belül van Tisza telepíti és hát minden éven szoktunk mi is telepíteni mert egy egyesület kezében van és egy éven kb szerintem 8 márzsa ponty kerül bele de verések meg ilyenek vannak tehát hal van a helyem is jó helyen van csak halat nem fogok és ezért mennék a bojlira meg pelet kemény tengeri tigris m re cska msot infokat szerzek etetö hajot is csinálok hogy pontos legyen az etetés és a horog helye is érted akkor ha tudsz léci szegits”

Előbb te segíts, hogy most miben is kérsz segítséget?!

Hideg vízi pontyhorgászat 6. rész topikja:

„én ádám vagyok és amikor Döme Gábor megcsinálja a szerkót akkor amikor megcsinálta a csinorösszekötést utána a gubancgátlós tetőkosárnál hágy méternél vágta el a monofilt segítség”

Érthető kérdésre érthető válasz is jött:

„speedbit video dwonloader homepage letölt lefuttat video elindit és a cimsorba megjelenik hogy dwonloader video arra katt ha elidnitottad a videot de azt a 40 sec annál ne nyomd csak ha mejön az hogy hidegvizi blalalala akkor vagyis amioko elkezd rizsázni”

Harcsázás topik:

„Sajnos a legtöbb meber tul kabzsi és nem tudja ezt felfogni és ez igy is fog maradni amig majd egyszer rá nem döbbennek hogy ha igy folytatjuk nem sokáig harcsázhatunk, igen ezt a harcsákra irtam mer a többi halat mint a dü.ös ponytyot telepitik bezzeg orba szájba abbol soha nem fogy ki egy tó de mi lessz szerencsétlen harcsákkal előbb utóbb szépen de lassan eltünnek,mi még most nem vesszük észre de a jövő nemzedéke nem fog sokat látni ebből a gyönyörű és fenséges halbol sajnos! ENNYI köszönöm a tisztelt publikumnak !”

Nem volt egyszerű megérteni a lényeget, a megfontolandó gondolataidat, amik persze teljesen helytállóak!

Süllőzésről minden topik:

„értelek.hát majd nyáron ki is próbálom megdobálom azt a térést hátha hapar rá vaalki valami.de ahol a fa van bedőlve azt majd összel csak lehet ott jobb az uszózás előnye nem??”

Amurozók fóruma topik:

„Sziasztok

Lenne hozzátok egy kérdésem.

Egy napos amurozáshoz Ráckevére miből, mennyit vigyek? És mi legyen a csal?

Előre is köszi.”

Erre egy frappáns válasz:

„egy napra? löcshús konzervből 4 darabot, kenyérből 1 kg-ot, dobozos sörből 8 db-ot, vagy 2*1,5 l ájszteát.

csali legyen erjesztett kukorica, tigrismogyoró, esetleg bojli”

Aztán jöjjenek a módszerek és azok szakértői:

Spiccbotos horgászat topik:

„Sziasztok!

Aszt szeretnem kerdezni hogy vetem egy 7 meteres spicc botot anak a vegen egy FEMKARIKA van hogy kell eszt begumizni????

Bocsi a hejesiras mijat mert rossz a bilentyuzetem.”

Ja, így már érthető… az tanulatlan, fránya billentyű! Egyébként a fémkarikát kár begumizni, csak zavarna!

Feederes topik:

„Szevasztok! Én Sokat Feederezek, És Leginkább Amurozok! És Sokan Minden Hülyeséggel Pecáznak-Erre Van Aki Fűvel,Sással,Náddal Pecázik És Nemfognak Semmit! De Én Rájöttem Mitesznek Az Amurok! :D Vaniliás, Mézes Kennyérrel Fogtam Eddig A Legtöbbet! :D”

Igazad van, ez tényleg nem hülyeség! Mondjuk, hogy minden szót nagybetűvel kezdesz, az már inkább…

Feederhorgászat a bajnokkal topik:

„kinek van feedere? akinek nincs anak ajálom!:D”

Kell még ide reklám?

Úszókészítés házilag topik:

„Sziasztok aszt szeretném kérdezni hogy lehet uszot csinálni?De én olvastam hogy fenyöböl és akor a fegyövel mit csináljak faragjam vagy mit?Ja és ha valaki tudna köldeni léci képet vagy írjon ere k…@cit…il elöreis kösz.”

Mire jó a kiszolgált karácsonyfa?!

Bojli receptek topik:

„Sziasztok,

Érdeklődni szeretnék, hogy halott e már valaki Shaun Harrison boljiairol?

Üdv.”

Halottakról csak jót, vagy semmit!

„érdeklödnék hogy csinált már valéaki véres bojlit,vagy legalábis rakot-e már valaki vért bojlihoz. most disznóvágásra gondolok,félreértések véget...”

Igen, csináltunk, mi például hurkának neveztük el…

Az örök favorit téma, hol vannak a halak vagy a halőrök?

Rabsicok topik:

„hagyatok mar el magatokatbátor hal örök cscsak itt van szátok a neten mikor meg oda kell almi nem mertek nem 1 2 halort ismerek aki tiszta be toji mert félnek csak valami formasag az hogy hal örök ha a rendörök renszeresen járnákj a partokat és nem csak szabaj sertes volna a rapsickodas akkor meg lehetne fékezni de ugy hogy 20 ezerre meg buntet majd el kéri 4 nap közmunka igy nem ez röhejes nem sporik ????????”

Halőrzés, hallopás topik:

„Sziasztok horgász társak :) van egy felháborito esemény.az Mo-ás hid melet szokot sülözni egy közép koru horgász még tilalmi idöben is és aleg boszantob ,hogy a méreten aluli halakat is elviszi szerintem tenikéne valamit annak érdekében. hogy Meg álitsuk a hal rablást.(Én szerintem orv -horgász) Kérem aki tud segitsen,hogy még legyen sikerekben gazdag sok horgászatunk a dunán,Elöreis köszönöm mindenkinek”

Tanácstalan vagy éppen magabiztos kérdések a saját termékekről:

Haldorádó etetőanyagok topik:

„Sziasztok

Azt szeretném megkérdezni töletek hogy a Haldorado Aroma Tuning különbözö fajtáit lehet 16 C-fok alatt és felett venni?Jól látom mindegyiknek van egy hidegvizi és melegvizi variációja?

Köszi”

Klimatizált és/vagy fűtött horgászboltokban is veheted!

Haldorádó tuning pellet topik:

„nem tudok tul sokat a az uj haldorádos pelletek röl de ha meg nézitek a tunning pelletek dobozát és a vandenyden dobozát hát a többit vonjátok le hogy fogós e vagy nem”

Az igazi profik már dobozáról ismerik fel a tutit!

A kezdők és a barkácsolók is kitettek magukért:

Kezdők topik:

„sziasztok

érdeklödni szeretnék most vetem 1 mitchell power cros 360 feeder botot tudnátok nekem valami infot mondani rola pl hogy dolgozik a bot,mennyibe kerül kb, én 10000ft-ért vetem orsoval 1üt most van elöször feeder botom azért kédezem ezeket idáig hagyományos 2-t részes botokal horgásztam infokat köszönöm elöre is”

„SZiasztok kaptam névnapomra SERT botot SERT orsóval csak aztnem tom h hol kell megnézni a damil teherbírását?”

Szerintem a damil spulniján!

„Sziasztok!!!!!!!!!!!!

Azt szeretném kérdezni villantóhoz kell e felkínálni valamit a horgon????????

Kösz!!!”

„Ha a 3 részes féderbotomat berakom a bottáskába és úgy szállítom biciklin nem hajlanak el a gyűrűk?”

Ez erősen függ a bot és a küllők kapcsolatától!

„Sziasztok horgász társak: annyit szeretnék kérdezni milyen csalival lehetek dunán eredményes harcsára: a piocát nadályt a giliszta csokrot acsirke mályat a küszt és a dévért már tudom:Várom további ökleteiteket tanácsaitokat:)Elöre is köszönöm!!!!!!!!!!”

Hát, nem hagytál sok lehetőséget!

Csóró, ám de leleményes topik:

„Ez egy összetet dolog. Amire az van ráírva, hogy Gear ( zsír ) vagy Gear Ratio ( ésszerű zsírzás ) azt nem kell, mert az nagyon masszívan ( mint a nevéven is benne van ) gyárilag be van zsírozva. Amin viszont nincs rajta ez a felirat, azt félévente, évente be kell zsírozni. ”

Zsír ez a műszaki nyelv! :-)

„hy nem tudtok vmi használható tippet nekem bojlirollerhez.neten csak iléyet találtam:famerabból reszelővel lereszeljük a nem kellő darabot és kész.ha valaki tud ezen kívül a írjon”

„Sziasztok!

Vettem egy nagyon akciós fonott zsinórt aminek a rikító fehér szinével nem vagyok kibékülve. Tudnátok valami jó módszert ajánlani amivel át lehetne festeni a zsinórt?”

Szerintem várd meg, míg nagyon akciós lesz a ruhafesték, a többit már tudod!

A csevegős, honlapos, játékos topikok sem maradhatnak ki:

Nők topik:

„Sziasztok Pecatársak!

Van egy kérdésem: olyan orsóm van amin a damil tetején is lehet tekerni a gombot, meg az orsó végén is egy kisebb feket vég - azt is lehet tekerni és a kettő közt van egy kapcsolóféleség. nem tom a tipust sem méretét sem (kint van a kocsiban garázsbaN ÉS lusta vagyok kimenni megnézni) Szoval az a betegsége? hogy amikor tekerem ki a cuccomat a vízből a damilt az orsó mindenhova tekeri (18-as damil) még bele is megy a dobba, amit szét kell szednem, hogy kiszedjem belőle a hosszú részéről a damilt. lazán is tekeredik fel a damil, meg mindenhova megy még az orsó alá is. Mit kell szerelni ilyenkor rajta? Például van olyan eset, hogy bedobtam a szereléket a vízbe és nem áll meg az orsó, hanem még forog, pedig nem kellene. Erre mi a gyógymód?(kezdő vagyok)”

Hello topik:

„hellosztok! Most hasznánék elösszőr elektromos kapásjezöt és tudnátok segíteni hogy hova mire és hogyan célszerű használni felserelni előre is köci:)”

Horgász játékok topik:

„én admin ra vagyok ideges ha semmit nem csinálok mégis kitilt és már téleng megkeresem és agybafodbe verem”

„szia figyelj nem tudod meddig van az kitiltva aki a horgászjátékban a chat ben káromkodott ??? mert eggyik ostálytársam feltörte a kódomat és kitiltottak !!!

Már letoltam érte de ő csak röhög.:-(Lécci segíts !!!”

Bevalljuk, mi is csak röhögünk!

Horgász játékok topik:

„Figyi agyatok má jo cimed ahonan leheet tölteni jo komoj horgászos játékok letöltése???”

Figyi, neked már ezt begépelni is komoly játék volt…

Döme Gábort ismét elérték a rajongók:

Tavaszi pontyhorgászat feederrel topik:

„Szertettel meghivom Dome Gabort a Veresegyhazi ivacsi-tora amely csaknem Magyarorszag kozepen talalhato,tehat barki barhol lakik konnyen megkozelitheti.Sokszor fogunk 5 kilo feletti pontyokat termeszetesen haldorado termekekkel. En kovetem az pontyhorgaszat feederel cimu rovataites megalmoodtam hogy a nyari pontyhorgaszat feederel cimu resz itt lesz.Egy almom valna valora ha egy profival mint on horgaszhatnek egyutt. Remelem elgondolkozik a dolgon! Varom valaszat!”

Honlappal, áruházzal kapcsolatos topik:

„üdvözölek szivesen kezet fognék veled csak gratulálni tudok mind ahoz amit el értél. én széntén féderes vagyok persze közel se ojan komoj botokal meg orsokal mint te persze szivesen pecáznék hasolo késégekel de az nekem tul drága volna egyszer pár honapja a kezemben tartotam egy fédert fédert és egyből az árát kerestem nem értetem hogy egy hasonlo bot mint az enyim hogy kerülhet ojan sokba de asztán meg látam a nevedet a boton és meg szakadt a szivem ha egyszer enyim lehetne párban akor le se teném egész évben de ez csak álom marad minden esetre rengeteget tanulok tőled meg van az öszes videod amit csak le lehet tőlteni és szerintem nagyon hasznosak. ha esetleg ere jársz akor szivesen el pecázgatnék veled a tiszán csak szolj és meg irom hogy hol pontosan még egyszer gratulálok a sikereidhez és igy továb szia. hogasz”

A „nonstop kézben tartott botokkal feederező pecás” Guinness-rekord várományosa…

Döme Gáborhoz topik:

„kedves ábor nagyon meg tetszet ahogy horgásztál a harsánybarkében,desedán,meg a többi magántavakon és nagy kedvencem vagy és eböl kifogyolag szeretnék veled egy baráti horgászatott lezavarni egy feederest és ha bene lenél a dologba vagy nem akor irjál nekem köszönöm az mail cimem: b….@i….il.hu köszönöm mégegyszer és szia gábor”

„Kedves Gábor!

Van-e valamilyen tapasztalatod az Enterprise Niteglow fluoreszkáló csontkukacról? Barátaim tavaly nyáron Gyékényesen bojliztak. A bojliba világítópatront helyeztek. Ha kék volt a patron akkor pontyot, ha zöld, sárga vagy piros volt akkor "lapát" dévéreket fogtak.

Szerinted, van-e jelentősége annak, hogy a csali milyen színnel világít?

Előre is köszönöm válaszod!”

Erre egy „érthető” válasz:

„igen van jelentősége mi balatonon mmx horgászversenyen csak fluoreszkáló kukoricával fogtuk a ponzyoka (zöldel),mivel a pontyoknak és álltalába mindn halnak van egy olyan tulajdonságuk hogy nagyon kiváncsiak meg szeretnék tudni mi az felszippantják ehetó e ha az aroma is stimmel és hga fel szippantotta ott a kapás meg van a hal ha minden jól megy”

„szia Gábor én nagyon nagy rajongod vagyok és nem bánnám ha egy szer együtt horgász hatnánk de persze tv nélkül mert lámpa lázas vagyok ha gondolod akkor adhatnál nekem jó tanácsokat és szeretném ha személyesen is találkoznánk legalább egyszer r…@..il.hu ez az email címem ha van kedved akkor fel vehetnénk egy mással a kapcsolatot előre is köszönöm”

„Nah Figyelj Ferencz TESTVÉR

Ez nem nyelvtan óra :) ha esetleg az akkor írjátok ki Topikba Főcímként h tanuljátok be a MAgyar Helyrsírász Szabályait s csak utánna Kérdrzkessetek. hisz ez egy Nyelvtan óra s nem a Méregdrága reklámfogsként a Csalikkal foglalkozik :)”

Azt ne kérdezzétek, ki az a Ferencz testvér! Sose derül ki…

Döme praktikák topik:

„Sziasztok azt szeretném, megkérdezni Hogy a Spro nyeletőfékes Orsó Orsó EGY de Geofizikai tartózkodás mellett használható Rajta a nyeletőfék? Vagy lehet Hogy AZ orsónak ezt a tulajdonságát is kihasználjuk Ezel a módszerrel?

Előre is köszönöm Válaszaítokat.”

Fogási napló, a bejegyzésekhez fűzött kommentek, apróhirdetések:

Online fogási napló topik :

„A helyi tavon már majdnem elvesztetem hitemet h van más hal is a tóba a törpe harin kivül.Osztálytársamnak viszont megigértem h május elsején lemegyünk horgászni a törpeharcsa fogo versenyre.Szép számal fogdostuk a törpét gilisztával csak elfogyot és csontira váltotunk erre is ugyan ugy jöt a törpe de osztálytársamnak beköszöntöt 2darab dévér az 1-ik kilo körüli volt.Maradtunk délután is.Haveromnak kapása volt egy jo amur mézes kukoricára csak elment.Gondolkodtam és arra jutotam h most volt t.hari fogo verseny akor megcsapant nyilván a számuk ezért föltetem ismét a csontit és az eredménye egy 29cm-es kárász + 36cm-es ponty.Meletünk viszont horogra került eggy 18kg-os és 81cm-es busa is."

Fogási napló, fogás körülményei:

„Egy hétfői délutáni nap ki mentünk horgászni,. Intenzíven szórot helyre ültünk. Tigrismógyóróval etettünk és a horogra is azt tetűnk Nem volt semmi kapás a feeder bottokon. Csak azt vettük észre, hogy felhúzta a kapás jelzőt botra és tartóta. Amuros kapásnak nézet, ki de nem amur volt. A balin felvette a horgot szabályosan akadt a szája szélébe Meg is lepődtünk. Akasztás után nagyon megindult a mélyebb víz felé. Csak tartottuk, a féket muszáj volt szorítani, rajta mert be ment volna az akadóba. De nem nagyon mertünk a 0.18 damillal erőltetni csak szépen nyugodtan.! Ki is jött egy fél órán belül, szerencsére és nem szakított Balint most fogtam, először de nagy élmény volt! Mindenkinek hasonló élményt kívánok!!!”

Apróhirdetés:

„Eladnám mocerváltás miatt Marosmix 190cm botartó táskámat 3rekeszes megkimélt álapotba.”

Korai volt még azt a mocert leváltani!

„Eladó egy Fox Horizont 3rom féröhejes rod pod.Alig használt jo állapotba lévö,”

Ha csak egy picivel jobb, mint a helyesírásod, már szóra érdemes…

„Hello!

A nevem SHIMANO SPEED MASTER match. Magasságom 4,57m, de egy toldó taggal 5,18 méter lehetek. Velem szinte minden mélységű horgászvizet meg lehet horgászni. Természetesen kiváló minőségű Fuji gyűrűim vannak, és persze stucnis csatlakozással vagyok összetolható. Szálláshelyem, kemény szállítócső, és puha vászontok.

Mostani gazdámhoz,( aki csak kétszer tudott kipróbálni, idő hiány miatt), 59990Ft ért kerültem. Új gazdámhoz, jelentős árengedménnyel csatlakoznék. Ha érdekellek, hívd telefonon a régi gazdámat! Ha nem vette fel, (NO pánik), később vissza fog hívni!”

Kedvenc vizeink szerelmesei is jelentkeztek pár érdekességgel:

Duna fővárosi része topik:

„Hali en is aszt kerdenem hogy mire jona marna ja es mijen etetoanyag jo az edes es lehet e probalkozni a hajok kozot ha a hajok kozot kb 25 meter van? Kb hany metere kell dobalni jo ha vizes etetoanyagal etetunk vagy inkab ne etesunk?

Sziasztok bocs a hejes iras mirat de nem jo a bilengyuzetem”

Már megint az a piszok, galád billentyűzet!

„Szasztok!! Tegnap délután az ujpesti szakaszon,foktam egy 2,4dkg-most,meg egy 3,4dkg-mos márnát,persze sajtal király volt!!!”

Jó a mérleged!

Baja és környéke vizei topik:

„sziasztok

am nics zizzem m9 igen jó

am nem tudja valaki hogy kell képet feltölteni??”

Balaton topik:

„A LÚZEREKNEK üzenem! :D :D :D

Nem 5 nap alatt fogok meg egy halat!

Lehet többet fogok 1 nap alatt, mint azt gondolnátok...

És még valami sikertelenség = cinizmus!

EZ VAN”

„Sziasztok! Érdeklődnék hogy megbüntet az ellenőr ha most pergetek ,de nem hozok el halat? Tudom tilalom van , de attól még lehet pergetni?”

Alcsi-szigeti Tisza topik:

„helóztok fórumozók informciót meg kösszönék hogy a versenpályától -akacos -meg felfelé elövizig de maradjunk a holtágnál hol tudnám itthon megnézni link segitség amibe térképet látok!vagy itt leírva mire mivel hol érdemes próbálkozni abban a szakaszban márciustól és ottani szabályzattal tüz rakás sátorozás már évek óta nemvoltunk a vizen mert fegyverneki holtágon volt engedély elötte alcsin ahova most vissza húz a szivem de hasonlóságot látokbenne mint a fegyverneki tisza holtág "amur.ponty"! idénre szolnokra váltanák”

Erre egy stílszerű válasz (csak viccből):

„rendszeresetetésés helyismeretsokatkelllent lenniamúgyvanbenne pontyésamurdeha csaknéha mészletutinemfogszkikellnézniegyjó helyetodaetetnitavasszal nádeléamigméeereseutána mederbelehetőlegakadómellé.”

Horgászbottal a Pó folyón topik:

„Ez a túra a Pó folyón nagyon jó volt szerintem és aszt szeretném megkérdezni hogy lehet ilyen ciket írni ja és még aszt szeretném megkérdezni hogy hogy csináltad az írást mert énis szeretnék írni.”

Én lebeszélnélek erről a tervedről!

Végül egy ráadás, ami mindent visz:

Párbeszéd a Dévér és egyéb keszegek horgászata topikban:

„Mik a jellenzői a jó keszeges helynek?”

„Az hogy, sok ott a keszeg!”

Mindenkinek sikeres, horgászeredményekben is gazdag horgászidényt kívánok, a következő „best of” alapanyagot pedig termeljétek csak, szóval jó fórumozást is mindenkinek!

Írta: Jeszy
Fotók: Takács Péter, Jeszy

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.