A kora tavaszi gyönyörű időjárást igazán kár lett volna otthon tölteni, így egy hozzám közel eső, de számomra még ismeretlen vízterületre látogattam el. Ezúttal a Dunakeszi Kavicsbányatavon horgásztam. Sokat hallottam már erről a vízről, sőt idén még egy method országos bajnokság fordulónak is otthont ad, így itt volt az ideje, hogy meglátogassam ezt a tavat. Az ismerkedés a vízzel és a halakkal nem volt zökkenőmentes, de panaszkodni nincs okom. A következő sorokban egyszerű, de nagyszerű kora tavaszi praktikákat szeretnék megosztani veletek.
Hajdanán az orsók egyszerűek voltak, kevés alkatrészből készültek, és legalább olyan könnyű volt őket összerakni, mint szétszedni. Manapság azért más a helyzet! A modern műszerek ugyanis tele vannak mindenféle apró alkatrésszel, és olykor bizony komoly kihívást jelent egy szétszedett tekerő összerakása. Annak érdekében, hogy egy orsó jól működjön, először is figyelmesnek, megfontoltnak, óvatosnak, türelmesnek és alaposnak kell lenni a karbantartás során. Az összeszerelés persze a karbantartás nehezebb része, tehát bízom benne, hogy a mostani útmutató segítségével az utolsó csavar is a helyére kerül!
A By Döme TEAM FEEDER termékcsalád immár nagyon sokrétű! Nem csupán horgászbotok és orsók, hanem egyéb minőségi kiegészítők is megtalálhatók a szortimentben. Ezek közül nagyon népszerűek a halkímélő eszközök, valamint merítő fejek és merítő nyelek, melyek megkönnyítik a horgászok dolgát a zsákmány kiemelése közben. A kínálatból egy dolog hiányzott még, ez pedig egy prémium minőségű, könnyű és hosszú merítő nyél, amely akár versenyhorgászatra is alkalmas! Immár ez is megérkezett, így most örömmel mutatom be a By Döme TEAM FEEDER Brutal Carp merítő nyelet!
Ez az aroma a Black Cat újdonsága, ami univerzálisan használható csalihalhoz, piócához, nadályhoz és gyakorlatilag bármilyen élő, vagy élettelen csalihoz, amit szeretnénk fogósabbá tenni. Sőt, akár az aromásítható u-pose szerelékünkre is mehet belőle, illetve pergetés során a műcsalinkra is fújhatjuk, garantáltan meg fog tapadni a felületén ez a penetráns, rendkívül erőteljes szagú koncentrátum. Csalogatóhatása a víz alatt is hosszútávon megmarad, egy igazi harcsamágnes!
Pumpás flakonban kerül forgalomba, így alkalmazása igazán egyszerű, nem kell attól tartanunk, hogy összefogja a kezünket.
- Kiszerelés: 100 ml
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Ez az aroma a Black Cat újdonsága, ami univerzálisan használható csalihalhoz, piócához, nadályhoz és gyakorlatilag bármilyen élő, vagy élettelen csalihoz, amit szeretnénk fogósabbá tenni. Sőt, akár az aromásítható u-pose szerelékünkre is mehet belőle, illetve pergetés során a műcsalinkra is fújhatjuk, garantáltan meg fog tapadni a felületén ez a penetráns, rendkívül erőteljes szagú koncentrátum. Csalogatóhatása a víz alatt is hosszútávon megmarad, egy igazi harcsamágnes!
Pumpás flakonban kerül forgalomba, így alkalmazása igazán egyszerű, nem kell attól tartanunk, hogy összefogja a kezünket.
- Kiszerelés: 100 ml
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.