Január lévén a horgászati lehetőségek erősen korlátozottak, ugyanis a legtöbb állóvíz befagyott. Ettől függetlenül a tanóra nem maradhat el, és bőven van olyan téma, amelyet egy szobában is be lehet mutatni. A felszerelésünk előkészítése a szezonra ugyanis pont annyira fontos, mint maga a horgászat. Ebben a részben együtt elkészítünk egy kompletten felszerelt botot, valamint megpróbálok kicsit segíteni abban, hogy milyen végszerelék elemeket érdemes beszerezni, mire kezdődik a nagybetűs szezon!
Az ünnepnapi horgászatoknak van egyfajta varázsa, az ember mindig vár valami nagy durranást. Bevallom, párszor nekem is sikerült szép élményekre szert tennem az év utolsó napjaiban, valamiért pont az ilyen napokon fogadott kegyeibe szeretett Zsitvám.
Az év minden hónapjában sikerült már pontyot fognom a Dunán, de januárban eddig még nem jártam sikerrel. Elhatároztam, hogy legyen bármilyen zord is az időjárás, nem érdekel, MOST mindent beleadok, mindent megteszek azért, hogy végre szeretett folyómból ekkor is pontyot foghassak!
Egy nagyon ötletes, 30 LED-es állólámpa, melyről akár USB-s eszköz is tölthető, a tetején elhelyezett napelem segítségével. A lámpában található akkumulátort tölthetjük a napelem segítségével, illetve hálózatról is. A lámpa aljába 3 db AA méretű elemet is helyezhetünk (nem tartozék), így ha csak sötétben jut eszünkbe, hogy mégsem töltöttük fel lámpánkat, akkor is tudjuk használni azt, ha van nálunk elem. Fényereje tökéletesen elég arra, hogy horgászhelyünk közvetlen környezetét megvilágítsa. A burkolatából történő kihúzással azonnal bekapcsol és világít, így igen egyértelmű a működése.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Egy nagyon ötletes, 30 LED-es állólámpa, melyről akár USB-s eszköz is tölthető, a tetején elhelyezett napelem segítségével. A lámpában található akkumulátort tölthetjük a napelem segítségével, illetve hálózatról is. A lámpa aljába 3 db AA méretű elemet is helyezhetünk (nem tartozék), így ha csak sötétben jut eszünkbe, hogy mégsem töltöttük fel lámpánkat, akkor is tudjuk használni azt, ha van nálunk elem. Fényereje tökéletesen elég arra, hogy horgászhelyünk közvetlen környezetét megvilágítsa. A burkolatából történő kihúzással azonnal bekapcsol és világít, így igen egyértelmű a működése.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.