Újra körbeért a sorozat, ismét rajtam a sor, hogy válaszokat és néhány hasznos tippet adjak az érdeklődő horgászoknak. Igyekeztem ezúttal is érdekes témákat kigyűjteni a postaládából, amelyek egyben aktuálisak is az előttünk álló időszakra, illetve remélhetőleg minél többetek számára kapóra jönnek majd! Nézzük, melyek ezek!
Óriási élményekkel és szebbnél szebb halakkal köszöntöttek rám a domolykótilalom utáni első napok. A patak teljesen más arcát mutatta, mint amikor két hónappal korábbal elbúcsúztunk egymástól; az úszó és szálas vízinövények sokasága víz alatti erdőként parancsoltak megálljt a legfogósabb, igazi domolykócsemegének számító, apró wobblereimnek. Bizony meg kellett izzadni nemcsak a kapásért, de a halak biztonságos partra vezetéséért is!
Idén ősszel feltett szándékom volt, hogy a környékbeli vízterületeket végigjárjam és azok nagy pontyait becserkésszem. A körülmények és az évszak tökéletes adott volt ahhoz, hogy e horgászatok sikeresek legyenek. Ettől függetlenül ilyenkor sincs kolbászból a kerítés, így minden aprónak tűnő részlet rendkívül fontos volt ahhoz, hogy végül kézben tarthassam azokat a nagy pontyokat, amelyekre vágytam!
A céltudatos nagyponty horgászok kedvenc időszaka az ősz közepe, így nekik lehet jó választás ez az összeállítás. A Tintahal & Áfonya ízvilágú, rendkívül magas beltartalmi értékekkel bíró MONSTER Hard Boilie-t egészben, felezve, vagy darabolva érdemes használni, és a MONSTER Pellet Box azonos ízvilágú változatával keverve „bag”-be tölteni.
A csomagban csali is található, mely a nagy felhajtóerejű, önmagában, vagy kombináció elemeként is használható MONSTER Pop Up Big Carp - Tintahal & Áfonya. A plusz aroma, amely az összeállításba került, az a PVA tasakos módszerhez is használható MONSTER Gel Booster.
Összeállítás októberi kapitális halak horgászatához
A recept hozzávalóit egész, bontatlan csomagolásban szállítjuk, tehát nem a receptben meghatározott részmennyiség kerül kiszállításra
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A céltudatos nagyponty horgászok kedvenc időszaka az ősz közepe, így nekik lehet jó választás ez az összeállítás. A Tintahal & Áfonya ízvilágú, rendkívül magas beltartalmi értékekkel bíró MONSTER Hard Boilie-t egészben, felezve, vagy darabolva érdemes használni, és a MONSTER Pellet Box azonos ízvilágú változatával keverve „bag”-be tölteni.
A csomagban csali is található, mely a nagy felhajtóerejű, önmagában, vagy kombináció elemeként is használható MONSTER Pop Up Big Carp - Tintahal & Áfonya. A plusz aroma, amely az összeállításba került, az a PVA tasakos módszerhez is használható MONSTER Gel Booster.
Összeállítás októberi kapitális halak horgászatához
A recept hozzávalóit egész, bontatlan csomagolásban szállítjuk, tehát nem a receptben meghatározott részmennyiség kerül kiszállításra
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.