Újra körbeért a sorozat, ismét rajtam a sor, hogy válaszokat és néhány hasznos tippet adjak az érdeklődő horgászoknak. Igyekeztem ezúttal is érdekes témákat kigyűjteni a postaládából, amelyek egyben aktuálisak is az előttünk álló időszakra, illetve remélhetőleg minél többetek számára kapóra jönnek majd! Nézzük, melyek ezek!
Óriási élményekkel és szebbnél szebb halakkal köszöntöttek rám a domolykótilalom utáni első napok. A patak teljesen más arcát mutatta, mint amikor két hónappal korábbal elbúcsúztunk egymástól; az úszó és szálas vízinövények sokasága víz alatti erdőként parancsoltak megálljt a legfogósabb, igazi domolykócsemegének számító, apró wobblereimnek. Bizony meg kellett izzadni nemcsak a kapásért, de a halak biztonságos partra vezetéséért is!
Idén ősszel feltett szándékom volt, hogy a környékbeli vízterületeket végigjárjam és azok nagy pontyait becserkésszem. A körülmények és az évszak tökéletes adott volt ahhoz, hogy e horgászatok sikeresek legyenek. Ettől függetlenül ilyenkor sincs kolbászból a kerítés, így minden aprónak tűnő részlet rendkívül fontos volt ahhoz, hogy végül kézben tarthassam azokat a nagy pontyokat, amelyekre vágytam!
A májas ízvilág a lassan hűlő vizekben is eredményes, főleg az olyan vízterületeken, ahol a bojlis horgászok jóvoltából a pontyok ismerik ezeket az ízeket. A LEGEND Groundbait – Brutális máj hosszú évek óta a nagypontyos feeder horgászok egyik kedvenc keveréke. Ebbe az összeállításba két csomag is került, melyek tapadóképességét vízzel érdemes beállítani, majd pihentetés után áttörni.
A recept másik eleme az igazán tartalmas MONSTER Pellet Box – Máj & Vér, melyet a mellékelt aromakivonattal és némi vízzel kell bekeverni, majd szintén 10 percet pihentetni.
A két csalogatóanyagot a kaja homogenizálása után jól el kell keverni, majd használható is pellet feeder, de akár method kosaras horgászathoz is.
A csomagban található csali is a májas ízvilágot hordozza, ez név szerint a LEGEND Pellet Wafter – Brutális máj, melyet még intenzívebbé tehetünk a szintén mellékelt MONSTER Gel Booster - Máj & Vér aromával.
Májas nagy ponty mágnes
A recept hozzávalóit egész, bontatlan csomagolásban szállítjuk, tehát nem a receptben meghatározott részmennyiség kerül kiszállításra!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A májas ízvilág a lassan hűlő vizekben is eredményes, főleg az olyan vízterületeken, ahol a bojlis horgászok jóvoltából a pontyok ismerik ezeket az ízeket. A LEGEND Groundbait – Brutális máj hosszú évek óta a nagypontyos feeder horgászok egyik kedvenc keveréke. Ebbe az összeállításba két csomag is került, melyek tapadóképességét vízzel érdemes beállítani, majd pihentetés után áttörni.
A recept másik eleme az igazán tartalmas MONSTER Pellet Box – Máj & Vér, melyet a mellékelt aromakivonattal és némi vízzel kell bekeverni, majd szintén 10 percet pihentetni.
A két csalogatóanyagot a kaja homogenizálása után jól el kell keverni, majd használható is pellet feeder, de akár method kosaras horgászathoz is.
A csomagban található csali is a májas ízvilágot hordozza, ez név szerint a LEGEND Pellet Wafter – Brutális máj, melyet még intenzívebbé tehetünk a szintén mellékelt MONSTER Gel Booster - Máj & Vér aromával.
Májas nagy ponty mágnes
A recept hozzávalóit egész, bontatlan csomagolásban szállítjuk, tehát nem a receptben meghatározott részmennyiség kerül kiszállításra!
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.