A mai világban már sem az időjárás, sem pedig a halak „vermelése” nem okozhat gondot a téli horgászatok során. Ennek oka, hogy a modern ruhák már olyan védelmet nyújtanak, hogy szinte fel sem tűnik a hideg, míg az intenzíven telepített tavakon a nagy halsűrűségnek hála ebben az időszakban is kapásra lehet bírni a halakat. Ebben az írásban adok néhány tippet arra, hogy mivel!
Örömmel adunk hírt a HALDORÁDÓ horgászportál látogatóinak a Magyar Horgász legújabb számáról. Már az újságárusoknál a Magyar Horgász decemberi száma!
Minden évben igyekszünk kínálatunkat úgy alakítani, hogy minden horgászmódszer eszköztára az igényeknek megfelelően bővüljön. A pergető horgászok ezúttal a Lucky John legnépszerűbb horgászeszközeivel, kiegészítőivel és persze műcsalijaival ismerkedhetnek meg.
A nagytestű halak horgászatához a lehűlt vízben is érdemes darabos, nagyobb szemcsézetű pelletkeverékeket használni. A Pellet Pack By Döme Gábor – Fagyos Ponty hideg vízre lett készítve, és nagyon jól harmonizál a szintén gyümölcsös MONSTER Pellet Box – Tintahal & Áfonya keverékkel. Ezt a két csalogatóanyagot érdemes már szárazon elegyíteni, majd a mellékelt folyadékokkal és vízzel megnedvesíteni. Időbe telik, mire a pelletek megszívják magukat vízzel, így, ha van rá módunk, akkor a horgászat megkezdése előtt legalább egy órával érdemes azokat előkészíteni.
A mellékelt csali ebben az esetben a MONSTER Pop Up Method - Tintahal & Áfonya, míg a plusz aroma a megegyező ízesítésű Gel Booster.
Nagyhalas hideg vízi pelletkeverék
A recept hozzávalóit egész, bontatlan csomagolásban szállítjuk, tehát nem a receptben meghatározott részmennyiség kerül kiszállításra!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A nagytestű halak horgászatához a lehűlt vízben is érdemes darabos, nagyobb szemcsézetű pelletkeverékeket használni. A Pellet Pack By Döme Gábor – Fagyos Ponty hideg vízre lett készítve, és nagyon jól harmonizál a szintén gyümölcsös MONSTER Pellet Box – Tintahal & Áfonya keverékkel. Ezt a két csalogatóanyagot érdemes már szárazon elegyíteni, majd a mellékelt folyadékokkal és vízzel megnedvesíteni. Időbe telik, mire a pelletek megszívják magukat vízzel, így, ha van rá módunk, akkor a horgászat megkezdése előtt legalább egy órával érdemes azokat előkészíteni.
A mellékelt csali ebben az esetben a MONSTER Pop Up Method - Tintahal & Áfonya, míg a plusz aroma a megegyező ízesítésű Gel Booster.
Nagyhalas hideg vízi pelletkeverék
A recept hozzávalóit egész, bontatlan csomagolásban szállítjuk, tehát nem a receptben meghatározott részmennyiség kerül kiszállításra!
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.