Szerettünk volna egy-egy nagy hallal búcsúzni a 2024-es évtől, így nem volt kérdés, hogy egy bányatavat választunk e célra helyszínnek, ahol reális esélyekkel foghatunk egy matuzsálemet zord körülmények közt is. Az ország egyik legismertebb vizére esett választásunk, ahol korábban már jártunk és sok szép halat fogtunk, most viszont más körülmények közepette kellett bizonyítanunk.
A Haldorádó mindig is nagy figyelmet szentelt az utánpótlás-nevelésre és arra, hogy a gyerekek időben megtanulják tisztelni a természetet és a halakat. Ennek újabb mérföldköve volt a 2015-ben útjára indított Haldorádó Junior Feeder Kupa. Ez a remek versenysorozat immáron a 11. állomásához érkezett, hisz idén is megrendezésre kerül a kimondottan fiataloknak szánt megmérettetés. Hét éve már saját tavunk, az Ezüst-tó Horgászcentrum adott otthont a rendezvénynek, ami idén sem lesz másként, a dél-alföldi régió egyik legjobban halasított horgászvizén tehetik próbára magukat, akik eljönnek az XI. Haldorádó Junior Feeder Kupára!
Örömmel értesítünk Mindenkit, hogy 2025-ben is jön a Haldorádó Gyermek Horgásztábor Kiskunhalason! Talán nem is telik el úgy nap, hogy ne érkezne hozzánk érdeklődő levél azzal kapcsolatban, hogy lesz-e lehetőség valamilyen Haldorádó táborban részt venni. E megkeresések többnyire lelkes horgászpalántáktól vagy épp szüleiktől származnak, ezért ezt az írásunkat az ő figyelmükbe ajánljuk!
A tradicionális fenekező horgászat alapja a bordás kosaras végszerelék alkalmazása. Ezt lehet feeder, de akár bojlis bottal is bejuttatni, az eredményességet ez nem sokban befolyásolja. Ehhez a módszerhez lehet akár darabosabb, nagyobb szemcseméretű mixet is alkalmazni, mint a methodozáshoz.
Ebben az esetben a keverék két hozzávalóból áll. Ezek a LEGEND Groundbait – Brutális máj és a szintén májas jellegű MONSTER Pellet Box – Fűszeres máj. Vízzel érdemes a tapadóképességet beállítani, majd 10-15 perc pihentetés után áttörni egy nagy lukbőségű törőszitán.
Ehhez a technikához sem érdemes nagy csalit alkalmazni, így a MONSTER Pop Up Method - Fűszeres máj tartozik ehhez a recepthez, míg a pluszban javasolt aroma az a csalival megegyező ízesítésű MONSTER Gel.
Hideg vízi, májas összeállítás fenekező módszerhez
A recept hozzávalóit egész, bontatlan csomagolásban szállítjuk, tehát nem a receptben meghatározott részmennyiség kerül kiszállításra!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A tradicionális fenekező horgászat alapja a bordás kosaras végszerelék alkalmazása. Ezt lehet feeder, de akár bojlis bottal is bejuttatni, az eredményességet ez nem sokban befolyásolja. Ehhez a módszerhez lehet akár darabosabb, nagyobb szemcseméretű mixet is alkalmazni, mint a methodozáshoz.
Ebben az esetben a keverék két hozzávalóból áll. Ezek a LEGEND Groundbait – Brutális máj és a szintén májas jellegű MONSTER Pellet Box – Fűszeres máj. Vízzel érdemes a tapadóképességet beállítani, majd 10-15 perc pihentetés után áttörni egy nagy lukbőségű törőszitán.
Ehhez a technikához sem érdemes nagy csalit alkalmazni, így a MONSTER Pop Up Method - Fűszeres máj tartozik ehhez a recepthez, míg a pluszban javasolt aroma az a csalival megegyező ízesítésű MONSTER Gel.
Hideg vízi, májas összeállítás fenekező módszerhez
A recept hozzávalóit egész, bontatlan csomagolásban szállítjuk, tehát nem a receptben meghatározott részmennyiség kerül kiszállításra!
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.