Szerettünk volna egy-egy nagy hallal búcsúzni a 2024-es évtől, így nem volt kérdés, hogy egy bányatavat választunk e célra helyszínnek, ahol reális esélyekkel foghatunk egy matuzsálemet zord körülmények közt is. Az ország egyik legismertebb vizére esett választásunk, ahol korábban már jártunk és sok szép halat fogtunk, most viszont más körülmények közepette kellett bizonyítanunk.
A Haldorádó mindig is nagy figyelmet szentelt az utánpótlás-nevelésre és arra, hogy a gyerekek időben megtanulják tisztelni a természetet és a halakat. Ennek újabb mérföldköve volt a 2015-ben útjára indított Haldorádó Junior Feeder Kupa. Ez a remek versenysorozat immáron a 11. állomásához érkezett, hisz idén is megrendezésre kerül a kimondottan fiataloknak szánt megmérettetés. Hét éve már saját tavunk, az Ezüst-tó Horgászcentrum adott otthont a rendezvénynek, ami idén sem lesz másként, a dél-alföldi régió egyik legjobban halasított horgászvizén tehetik próbára magukat, akik eljönnek az XI. Haldorádó Junior Feeder Kupára!
Örömmel értesítünk Mindenkit, hogy 2025-ben is jön a Haldorádó Gyermek Horgásztábor Kiskunhalason! Talán nem is telik el úgy nap, hogy ne érkezne hozzánk érdeklődő levél azzal kapcsolatban, hogy lesz-e lehetőség valamilyen Haldorádó táborban részt venni. E megkeresések többnyire lelkes horgászpalántáktól vagy épp szüleiktől származnak, ezért ezt az írásunkat az ő figyelmükbe ajánljuk!
Az új Mainline Pro Active egy halliszt mentes, minőségi összetevőket tartalmazó etetőanyag, amely tetszés szerint tovább alakítható, ha valaki a kreativitásának szeretne teret engedni. Akkor is érdemes ezt a keveréket használni, ha a versenyeken „bedugul” a pálya és a halak finnyásan táplálkoznak. Könnyű szerkezetű, felhősen bontó etetőanyag. Ha mély a meghorgászni kívánt víz, nyugodtan nedvesítsük túl az etetőanyagot. Az etetőanyaghoz sok olyan őrölt magot használtak fel, amely elősegíti a halak emésztését, így az etetőanyag nem okoz telítettség érzetet bennük, folyamatos táplálkozásra ösztönzi őket. Finom szemcsés, korianderes, attraktív etetőanyag. Az összetevőinek köszönhetően jász, bodorka, dévérkeszeg horgászatához ajánlott, álló, vagy folyóvízen egyaránt. Nagy víztározók szuper dévéres keveréke!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Az új Mainline Pro Active egy halliszt mentes, minőségi összetevőket tartalmazó etetőanyag, amely tetszés szerint tovább alakítható, ha valaki a kreativitásának szeretne teret engedni. Akkor is érdemes ezt a keveréket használni, ha a versenyeken „bedugul” a pálya és a halak finnyásan táplálkoznak. Könnyű szerkezetű, felhősen bontó etetőanyag. Ha mély a meghorgászni kívánt víz, nyugodtan nedvesítsük túl az etetőanyagot. Az etetőanyaghoz sok olyan őrölt magot használtak fel, amely elősegíti a halak emésztését, így az etetőanyag nem okoz telítettség érzetet bennük, folyamatos táplálkozásra ösztönzi őket. Finom szemcsés, korianderes, attraktív etetőanyag. Az összetevőinek köszönhetően jász, bodorka, dévérkeszeg horgászatához ajánlott, álló, vagy folyóvízen egyaránt. Nagy víztározók szuper dévéres keveréke!
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.