Egy fantasztikus tavaszi szezon és több 20 kiló feletti fogás után egy dolog hiányzott még a bakancslistámról: felfedezni a Balatonnak azt a részét, ahol még korábban sosem horgásztam célzottan nagy pontyra. Ez a keleti medence! Izgalmas napok és alapos felkészülés előzte meg a horgászatot, majd végül május utolsó hetében, szinte már nyárias időben nekivágtunk az ismeretlennek… Ebben rendhagyó írásomban szeretném bemutatni azt a stratégiát, amellyel az eddigi egyik legsikeresebb balatoni nagyhalas horgászatomat zártam…
Az elmúlt tél nem kényeztette el a horgászokat, ugyanis huzamosabb ideig be voltak fagyva az állóvizeink, így horgászatra alig volt lehetőség. Ettől azonban sokkal nagyobb vágyakozással vártuk már a tavaszt, néhányan csak azért, hogy végre vízparton lehessenek, néhányan pedig azért, hogy végre kipróbálhassák a 2025. évi újdonságokat. Ebben az összeállításban szinte minden csomag tartalmaz valami új terméket, így bármelyik érdemes lehet a kipróbálásra.
Örömmel adunk hírt a HALDORÁDÓ horgászportál látogatóinak a Magyar Horgász legújabb számáról. Már az újságárusoknál a Magyar Horgász márciusi száma!
Egy brutális ár-érték aránnyal felvértezett pergető bot jelent meg szortimentünkben! Megérkezett a Wizard Sensofeel!
A gerinces és egyben érzékeny bottest gyors és feszes, medium-fast akcióval rendelkezik, köszönhetően a nagy sűrűségű karbon bottestnek, mely a legkiválóbb karbon alapanyagokból készült. A Sensofeel az erő és érzékenység új fokát prezentálják a pergetőknek!
A botokra a legújabb és legmodernebb gyűrűsor és egy brutál jól kinéző, felülről szorítós orsótartó került. A kiváló minőség, érzékenység, maximális egyensúly és a legjobb teljesítmény teszi a Sensoffel-t az ideális pergető bottá minden olyan modern műcsalis horgász számára, aki a legjobb pergetőélményt szeretné elérni.
Az erős, gerinces bottest garantálja, hogy bevágást követően a horog beakad a hal szájába.
3 féle méretben és 3 féle dobósúlyban elérhető a bot, ami egy jól átgondolt méret választék, ami miatt szinte minden faj kifogásához és miden fajta vízre megtalálható a megfelelő darab, a wobbleres süllőzésen át, az igazi jiges süllőzésig. A Sensofeel, a rendkívül esztétikus arany-fekete külsejével és a megannyi kedvező tulajdonságával, rengeteg pergető horgász kedvencévé válik!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Egy brutális ár-érték aránnyal felvértezett pergető bot jelent meg szortimentünkben! Megérkezett a Wizard Sensofeel!
A gerinces és egyben érzékeny bottest gyors és feszes, medium-fast akcióval rendelkezik, köszönhetően a nagy sűrűségű karbon bottestnek, mely a legkiválóbb karbon alapanyagokból készült. A Sensofeel az erő és érzékenység új fokát prezentálják a pergetőknek!
A botokra a legújabb és legmodernebb gyűrűsor és egy brutál jól kinéző, felülről szorítós orsótartó került. A kiváló minőség, érzékenység, maximális egyensúly és a legjobb teljesítmény teszi a Sensoffel-t az ideális pergető bottá minden olyan modern műcsalis horgász számára, aki a legjobb pergetőélményt szeretné elérni.
Az erős, gerinces bottest garantálja, hogy bevágást követően a horog beakad a hal szájába.
3 féle méretben és 3 féle dobósúlyban elérhető a bot, ami egy jól átgondolt méret választék, ami miatt szinte minden faj kifogásához és miden fajta vízre megtalálható a megfelelő darab, a wobbleres süllőzésen át, az igazi jiges süllőzésig. A Sensofeel, a rendkívül esztétikus arany-fekete külsejével és a megannyi kedvező tulajdonságával, rengeteg pergető horgász kedvencévé válik!
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.