Egy fantasztikus tavaszi szezon és több 20 kiló feletti fogás után egy dolog hiányzott még a bakancslistámról: felfedezni a Balatonnak azt a részét, ahol még korábban sosem horgásztam célzottan nagy pontyra. Ez a keleti medence! Izgalmas napok és alapos felkészülés előzte meg a horgászatot, majd végül május utolsó hetében, szinte már nyárias időben nekivágtunk az ismeretlennek… Ebben rendhagyó írásomban szeretném bemutatni azt a stratégiát, amellyel az eddigi egyik legsikeresebb balatoni nagyhalas horgászatomat zártam…
Az elmúlt tél nem kényeztette el a horgászokat, ugyanis huzamosabb ideig be voltak fagyva az állóvizeink, így horgászatra alig volt lehetőség. Ettől azonban sokkal nagyobb vágyakozással vártuk már a tavaszt, néhányan csak azért, hogy végre vízparton lehessenek, néhányan pedig azért, hogy végre kipróbálhassák a 2025. évi újdonságokat. Ebben az összeállításban szinte minden csomag tartalmaz valami új terméket, így bármelyik érdemes lehet a kipróbálásra.
Örömmel adunk hírt a HALDORÁDÓ horgászportál látogatóinak a Magyar Horgász legújabb számáról. Már az újságárusoknál a Magyar Horgász márciusi száma!
A PENN® Legion Cat Silver Spin botokban minden megtalálható, amire a harcsapergetéshez szükség lehet. A viszonylag puha és érzékeny spicc gondoskodik arról, hogy tökéletes akciót adjon a csalinak, amit egy nagyon erős gerinc követ, ami elegendő erőt biztosít ahhoz, hogy visszafordítsa a folyami szörnyeket ha az akadók felé úsznak. A 210 cm-es változat tökéletes a csónakból vagy bellyboatból történő pergetéshez, míg a 240 és 270-es változatok egy kicsit nagyobb hosszúságot biztosítanak, hogy a parttól távolabbi helyeket is elérhess.
Paraméterek:
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A PENN® Legion Cat Silver Spin botokban minden megtalálható, amire a harcsapergetéshez szükség lehet. A viszonylag puha és érzékeny spicc gondoskodik arról, hogy tökéletes akciót adjon a csalinak, amit egy nagyon erős gerinc követ, ami elegendő erőt biztosít ahhoz, hogy visszafordítsa a folyami szörnyeket ha az akadók felé úsznak. A 210 cm-es változat tökéletes a csónakból vagy bellyboatból történő pergetéshez, míg a 240 és 270-es változatok egy kicsit nagyobb hosszúságot biztosítanak, hogy a parttól távolabbi helyeket is elérhess.
Paraméterek:
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.