Egy fantasztikus tavaszi szezon és több 20 kiló feletti fogás után egy dolog hiányzott még a bakancslistámról: felfedezni a Balatonnak azt a részét, ahol még korábban sosem horgásztam célzottan nagy pontyra. Ez a keleti medence! Izgalmas napok és alapos felkészülés előzte meg a horgászatot, majd végül május utolsó hetében, szinte már nyárias időben nekivágtunk az ismeretlennek… Ebben rendhagyó írásomban szeretném bemutatni azt a stratégiát, amellyel az eddigi egyik legsikeresebb balatoni nagyhalas horgászatomat zártam…
Az elmúlt tél nem kényeztette el a horgászokat, ugyanis huzamosabb ideig be voltak fagyva az állóvizeink, így horgászatra alig volt lehetőség. Ettől azonban sokkal nagyobb vágyakozással vártuk már a tavaszt, néhányan csak azért, hogy végre vízparton lehessenek, néhányan pedig azért, hogy végre kipróbálhassák a 2025. évi újdonságokat. Ebben az összeállításban szinte minden csomag tartalmaz valami új terméket, így bármelyik érdemes lehet a kipróbálásra.
Örömmel adunk hírt a HALDORÁDÓ horgászportál látogatóinak a Magyar Horgász legújabb számáról. Már az újságárusoknál a Magyar Horgász márciusi száma!
Megérkezett a legújabb Shimano Zodias pergető bot-generáció! A Zodias név bizonyára minden pergető horgász számára jelent valamit, hiszen az előző széria már legendává vált. Ezen pálcák sokoldalúsága megkérdőjelezhetetlen. Az erős és gerinces kialakításhoz egy új tulajdonság párosult: az érzékenység. A speciális Carbon Monocoque markolat még könnyebb botot tesz lehetővé, ezért garantált lesz a pergetés élménye ezzel a bottal. A Zodias egy hihetetlenül gyors és rugalmas akciójú pergetőbot, mely tulajdonságainak köszönhetően meglepő pontosságú és távolságú dobásokra képes. Vékony, könnyű blankját egy egyedi tervezésű CI4+ anyagú orsótartó, illetve Fuji Alconite gyűrűk díszítik.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Megérkezett a legújabb Shimano Zodias pergető bot-generáció! A Zodias név bizonyára minden pergető horgász számára jelent valamit, hiszen az előző széria már legendává vált. Ezen pálcák sokoldalúsága megkérdőjelezhetetlen. Az erős és gerinces kialakításhoz egy új tulajdonság párosult: az érzékenység. A speciális Carbon Monocoque markolat még könnyebb botot tesz lehetővé, ezért garantált lesz a pergetés élménye ezzel a bottal. A Zodias egy hihetetlenül gyors és rugalmas akciójú pergetőbot, mely tulajdonságainak köszönhetően meglepő pontosságú és távolságú dobásokra képes. Vékony, könnyű blankját egy egyedi tervezésű CI4+ anyagú orsótartó, illetve Fuji Alconite gyűrűk díszítik.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.