Egy fantasztikus tavaszi szezon és több 20 kiló feletti fogás után egy dolog hiányzott még a bakancslistámról: felfedezni a Balatonnak azt a részét, ahol még korábban sosem horgásztam célzottan nagy pontyra. Ez a keleti medence! Izgalmas napok és alapos felkészülés előzte meg a horgászatot, majd végül május utolsó hetében, szinte már nyárias időben nekivágtunk az ismeretlennek… Ebben rendhagyó írásomban szeretném bemutatni azt a stratégiát, amellyel az eddigi egyik legsikeresebb balatoni nagyhalas horgászatomat zártam…
Az elmúlt tél nem kényeztette el a horgászokat, ugyanis huzamosabb ideig be voltak fagyva az állóvizeink, így horgászatra alig volt lehetőség. Ettől azonban sokkal nagyobb vágyakozással vártuk már a tavaszt, néhányan csak azért, hogy végre vízparton lehessenek, néhányan pedig azért, hogy végre kipróbálhassák a 2025. évi újdonságokat. Ebben az összeállításban szinte minden csomag tartalmaz valami új terméket, így bármelyik érdemes lehet a kipróbálásra.
Örömmel adunk hírt a HALDORÁDÓ horgászportál látogatóinak a Magyar Horgász legújabb számáról. Már az újságárusoknál a Magyar Horgász márciusi száma!
Ehhez az orsóhoz most ajándékba adunk 1 tekercs Nevis zsinórt. 2 db orsó vásárlása esetén 2 tekercs zsinórt adunk ajándékba. Az akció a készlet erejéig él!
A Nevis termékpalettáján megtalálható Big Cat névre keresztelt orsója az igazi nagy fenevadakra lett tervezve. Külső megjelenését tekintve nincs túlbonyolítva, a belső műszaki funkciókra koncentráltak a mérnökök.
Szilárd, és masszív konstrukció jellemzi, és meglepően könnyen tekerhető. Grafit-hybrid házban rejlő erősített rotor és hajtómű lehetővé teszi az igazán küzdelmes fárasztásokat. 3+1 rozsdamentes acél csapágy gondoskodik a sima futásról, precíz elsőfékkel kombinálva.
Tulajdonságok:
- csapágyak száma: 3+1 db
- grafit-hybrid ház
- long cast dob
- csavarodásmentes zsinórvezető görgő
- áttétel: 4,6:1
- zsinórkapacitás: 0.30/300, 0.35/220, 0.40/170 mm/méter
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Ehhez az orsóhoz most ajándékba adunk 1 tekercs Nevis zsinórt. 2 db orsó vásárlása esetén 2 tekercs zsinórt adunk ajándékba. Az akció a készlet erejéig él!
A Nevis termékpalettáján megtalálható Big Cat névre keresztelt orsója az igazi nagy fenevadakra lett tervezve. Külső megjelenését tekintve nincs túlbonyolítva, a belső műszaki funkciókra koncentráltak a mérnökök.
Szilárd, és masszív konstrukció jellemzi, és meglepően könnyen tekerhető. Grafit-hybrid házban rejlő erősített rotor és hajtómű lehetővé teszi az igazán küzdelmes fárasztásokat. 3+1 rozsdamentes acél csapágy gondoskodik a sima futásról, precíz elsőfékkel kombinálva.
Tulajdonságok:
- csapágyak száma: 3+1 db
- grafit-hybrid ház
- long cast dob
- csavarodásmentes zsinórvezető görgő
- áttétel: 4,6:1
- zsinórkapacitás: 0.30/300, 0.35/220, 0.40/170 mm/méter
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.