Egy fantasztikus tavaszi szezon és több 20 kiló feletti fogás után egy dolog hiányzott még a bakancslistámról: felfedezni a Balatonnak azt a részét, ahol még korábban sosem horgásztam célzottan nagy pontyra. Ez a keleti medence! Izgalmas napok és alapos felkészülés előzte meg a horgászatot, majd végül május utolsó hetében, szinte már nyárias időben nekivágtunk az ismeretlennek… Ebben rendhagyó írásomban szeretném bemutatni azt a stratégiát, amellyel az eddigi egyik legsikeresebb balatoni nagyhalas horgászatomat zártam…
Az elmúlt tél nem kényeztette el a horgászokat, ugyanis huzamosabb ideig be voltak fagyva az állóvizeink, így horgászatra alig volt lehetőség. Ettől azonban sokkal nagyobb vágyakozással vártuk már a tavaszt, néhányan csak azért, hogy végre vízparton lehessenek, néhányan pedig azért, hogy végre kipróbálhassák a 2025. évi újdonságokat. Ebben az összeállításban szinte minden csomag tartalmaz valami új terméket, így bármelyik érdemes lehet a kipróbálásra.
Örömmel adunk hírt a HALDORÁDÓ horgászportál látogatóinak a Magyar Horgász legújabb számáról. Már az újságárusoknál a Magyar Horgász márciusi száma!
A pergető orsók tárháza szinte végtelen, azonban kevés az olyan közülük, amely kiváló áron kínál megbízható minőséget.
Ezt az elsőfékes orsót pergető horgászoknak ajánljuk, a kis mérete és rendkívül alacsony súlya miatt. Az orsót 5+1 csapággyal láttuk el, ami tökéletes futást és tartósságot kölcsönöz neki. A dobozban az igazán egyedire esztergált alumínium dob mellett találhatunk egy tartalék grafit dobot is. Az orsóház anyaga szintén grafit, ezzel is csökkentve a súlyát. A házat esztétikus festés borítja, mely tartóssá és látványossá teszi a szerkezetet. Zsinórkapacitása: 0,20 mm / 235 m, 0,25 mm / 150 m, 0,28 mm / 120 m.
Az orsó mérete, kis súlya ideális, hogy fáradtság nélkül használhassa a horgász, akár egész napon át!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A pergető orsók tárháza szinte végtelen, azonban kevés az olyan közülük, amely kiváló áron kínál megbízható minőséget.
Ezt az elsőfékes orsót pergető horgászoknak ajánljuk, a kis mérete és rendkívül alacsony súlya miatt. Az orsót 5+1 csapággyal láttuk el, ami tökéletes futást és tartósságot kölcsönöz neki. A dobozban az igazán egyedire esztergált alumínium dob mellett találhatunk egy tartalék grafit dobot is. Az orsóház anyaga szintén grafit, ezzel is csökkentve a súlyát. A házat esztétikus festés borítja, mely tartóssá és látványossá teszi a szerkezetet. Zsinórkapacitása: 0,20 mm / 235 m, 0,25 mm / 150 m, 0,28 mm / 120 m.
Az orsó mérete, kis súlya ideális, hogy fáradtság nélkül használhassa a horgász, akár egész napon át!
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.