Gyakorta felmerülő kérdés ez a horgászok körében, hogy milyen botot is válasszunk. Legyen szép, legyen jó, legyen erős, de semmiképp se durung. Számos bot megfordult már a kezemben, sokféle márka és típus, így mindenképp hiteles infókkal szolgálok nektek ezen írásomban is.
Egy fantasztikus tavaszi szezon és több 20 kiló feletti fogás után egy dolog hiányzott még a bakancslistámról: felfedezni a Balatonnak azt a részét, ahol még korábban sosem horgásztam célzottan nagy pontyra. Ez a keleti medence! Izgalmas napok és alapos felkészülés előzte meg a horgászatot, majd végül május utolsó hetében, szinte már nyárias időben nekivágtunk az ismeretlennek… Ebben rendhagyó írásomban szeretném bemutatni azt a stratégiát, amellyel az eddigi egyik legsikeresebb balatoni nagyhalas horgászatomat zártam…
Az elmúlt tél nem kényeztette el a horgászokat, ugyanis huzamosabb ideig be voltak fagyva az állóvizeink, így horgászatra alig volt lehetőség. Ettől azonban sokkal nagyobb vágyakozással vártuk már a tavaszt, néhányan csak azért, hogy végre vízparton lehessenek, néhányan pedig azért, hogy végre kipróbálhassák a 2025. évi újdonságokat. Ebben az összeállításban szinte minden csomag tartalmaz valami új terméket, így bármelyik érdemes lehet a kipróbálásra.
Az FX a Shimano AX testvére, mely szintén az amerikai piacra lett fejlesztve. Általános horgászatra tervezett orsó, amely megállja a helyét pergetéshez is. Jellemzői a könnyű, de masszív XT-7 anyagú orsótest és a 2+1 darab rozsdamentes golyós csapágy. Az arany és matt fekete külső a klasszikus színeket kombinálja, így egy visszafogott ám ízléses design-nal vértezi fel az FX-et. A kisebb méretű modell ultrakönnyű úszós és fenekező horgászatra, míg nagyobb verzió szinte bármilyen édesvízi horgászathoz megfelel. Zsinórtároló kapacitása: 0,25 mm / 210 m.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Az FX a Shimano AX testvére, mely szintén az amerikai piacra lett fejlesztve. Általános horgászatra tervezett orsó, amely megállja a helyét pergetéshez is. Jellemzői a könnyű, de masszív XT-7 anyagú orsótest és a 2+1 darab rozsdamentes golyós csapágy. Az arany és matt fekete külső a klasszikus színeket kombinálja, így egy visszafogott ám ízléses design-nal vértezi fel az FX-et. A kisebb méretű modell ultrakönnyű úszós és fenekező horgászatra, míg nagyobb verzió szinte bármilyen édesvízi horgászathoz megfelel. Zsinórtároló kapacitása: 0,25 mm / 210 m.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.