Gyakran kapom meg kérdésként, melyik a kedvenc végszerelékem. Ez nem is csoda, hiszen pontyos berkekben van egy közismert mondás, miszerint az utolsó 1 méter számít! Ezzel jómagam teljes mértékben egyetértek, ott áll vagy bukik minden, így bemutatom én is, melyik a kedvenc végszerelékem.
A kora tavaszi gyönyörű időjárást igazán kár lett volna otthon tölteni, így egy hozzám közel eső, de számomra még ismeretlen vízterületre látogattam el. Ezúttal a Dunakeszi Kavicsbányatavon horgásztam. Sokat hallottam már erről a vízről, sőt idén még egy method országos bajnokság fordulónak is otthont ad, így itt volt az ideje, hogy meglátogassam ezt a tavat. Az ismerkedés a vízzel és a halakkal nem volt zökkenőmentes, de panaszkodni nincs okom. A következő sorokban egyszerű, de nagyszerű kora tavaszi praktikákat szeretnék megosztani veletek.
Hajdanán az orsók egyszerűek voltak, kevés alkatrészből készültek, és legalább olyan könnyű volt őket összerakni, mint szétszedni. Manapság azért más a helyzet! A modern műszerek ugyanis tele vannak mindenféle apró alkatrésszel, és olykor bizony komoly kihívást jelent egy szétszedett tekerő összerakása. Annak érdekében, hogy egy orsó jól működjön, először is figyelmesnek, megfontoltnak, óvatosnak, türelmesnek és alaposnak kell lenni a karbantartás során. Az összeszerelés persze a karbantartás nehezebb része, tehát bízom benne, hogy a mostani útmutató segítségével az utolsó csavar is a helyére kerül!
A BKK Beak Point horgot használhatjuk süllyedő csalikhoz, wafterekhez és pop upokhoz egyaránt. Kifejezetten a hajszálelőkés csalifelkínáláshoz lett kifejlesztve. Különösen hasznos abban az esetben, ha kavicsos aljzaton horgászunk, mivel a kicsit befelé fordított hegye nem csorbul ki.
Tulajdonságok:
- kovácsolt horog
- SS bevonat
- rendkívül éles
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A BKK Beak Point horgot használhatjuk süllyedő csalikhoz, wafterekhez és pop upokhoz egyaránt. Kifejezetten a hajszálelőkés csalifelkínáláshoz lett kifejlesztve. Különösen hasznos abban az esetben, ha kavicsos aljzaton horgászunk, mivel a kicsit befelé fordított hegye nem csorbul ki.
Tulajdonságok:
- kovácsolt horog
- SS bevonat
- rendkívül éles
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.