Szerettünk volna egy-egy nagy hallal búcsúzni a 2024-es évtől, így nem volt kérdés, hogy egy bányatavat választunk e célra helyszínnek, ahol reális esélyekkel foghatunk egy matuzsálemet zord körülmények közt is. Az ország egyik legismertebb vizére esett választásunk, ahol korábban már jártunk és sok szép halat fogtunk, most viszont más körülmények közepette kellett bizonyítanunk.
A Haldorádó mindig is nagy figyelmet szentelt az utánpótlás-nevelésre és arra, hogy a gyerekek időben megtanulják tisztelni a természetet és a halakat. Ennek újabb mérföldköve volt a 2015-ben útjára indított Haldorádó Junior Feeder Kupa. Ez a remek versenysorozat immáron a 11. állomásához érkezett, hisz idén is megrendezésre kerül a kimondottan fiataloknak szánt megmérettetés. Hét éve már saját tavunk, az Ezüst-tó Horgászcentrum adott otthont a rendezvénynek, ami idén sem lesz másként, a dél-alföldi régió egyik legjobban halasított horgászvizén tehetik próbára magukat, akik eljönnek az XI. Haldorádó Junior Feeder Kupára!
Örömmel értesítünk Mindenkit, hogy 2025-ben is jön a Haldorádó Gyermek Horgásztábor Kiskunhalason! Talán nem is telik el úgy nap, hogy ne érkezne hozzánk érdeklődő levél azzal kapcsolatban, hogy lesz-e lehetőség valamilyen Haldorádó táborban részt venni. E megkeresések többnyire lelkes horgászpalántáktól vagy épp szüleiktől származnak, ezért ezt az írásunkat az ő figyelmükbe ajánljuk!
Sokan kedvelik a gyári előkötött horgokat, egyrészt mert használatuk roppant egyszerű, másrészt mert nem akarnak időt fecsérelni a horogelőke kötögetésre. Téli időszakban pedig egyenesen megfizethetetlen egy-egy süllőzéskor, vagy menyhalazáskor a hidegben az előre felkötött horog, ugyanis fagyott kézzel a horogkötés nagyon nehéz feladat lenne. Ezúttal a ragadozó hal horgászok számára mutatjuk be a Gamakatsu Worm36-os horog előkötött változatát. Jellemzői: fekete színű, hosszú szárú füles horog. A horogszár mindkét oldalán található apró szakállak meggátolják a felhúzott csali lecsúszását. A WORM eredetileg "férget" jelent. Ezért szinte minden olyan horgászmódszernél eredményesen használható, ahol a horgot jól meg kell tűzni tekergőző élőlényekkel. „Letornászni” nem tudják magukat róla, és folyamatos mozgásukkal felkeltik a környéken tartózkodó halak figyelmét. A leleményes süllőhorgászok azonban felfedezték, hogy legalább ilyen kiváló, halszelettel vagy élő kishallal történő süllőzések során is. Javasolt csalik: Giliszta, pióca, nadály, iszapgiliszta, halfilé. Kiszemelt halak: Sügér, feketesügér, süllő, kősüllő, menyhal.
A horog egy 60 cm-es monofil damilra van felkötve. Minden csomag 6 darab előkötött horgot tartalmaz!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Sokan kedvelik a gyári előkötött horgokat, egyrészt mert használatuk roppant egyszerű, másrészt mert nem akarnak időt fecsérelni a horogelőke kötögetésre. Téli időszakban pedig egyenesen megfizethetetlen egy-egy süllőzéskor, vagy menyhalazáskor a hidegben az előre felkötött horog, ugyanis fagyott kézzel a horogkötés nagyon nehéz feladat lenne. Ezúttal a ragadozó hal horgászok számára mutatjuk be a Gamakatsu Worm36-os horog előkötött változatát. Jellemzői: fekete színű, hosszú szárú füles horog. A horogszár mindkét oldalán található apró szakállak meggátolják a felhúzott csali lecsúszását. A WORM eredetileg "férget" jelent. Ezért szinte minden olyan horgászmódszernél eredményesen használható, ahol a horgot jól meg kell tűzni tekergőző élőlényekkel. „Letornászni” nem tudják magukat róla, és folyamatos mozgásukkal felkeltik a környéken tartózkodó halak figyelmét. A leleményes süllőhorgászok azonban felfedezték, hogy legalább ilyen kiváló, halszelettel vagy élő kishallal történő süllőzések során is. Javasolt csalik: Giliszta, pióca, nadály, iszapgiliszta, halfilé. Kiszemelt halak: Sügér, feketesügér, süllő, kősüllő, menyhal.
A horog egy 60 cm-es monofil damilra van felkötve. Minden csomag 6 darab előkötött horgot tartalmaz!
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.