A kora tavaszi gyönyörű időjárást igazán kár lett volna otthon tölteni, így egy hozzám közel eső, de számomra még ismeretlen vízterületre látogattam el. Ezúttal a Dunakeszi Kavicsbányatavon horgásztam. Sokat hallottam már erről a vízről, sőt idén még egy method országos bajnokság fordulónak is otthont ad, így itt volt az ideje, hogy meglátogassam ezt a tavat. Az ismerkedés a vízzel és a halakkal nem volt zökkenőmentes, de panaszkodni nincs okom. A következő sorokban egyszerű, de nagyszerű kora tavaszi praktikákat szeretnék megosztani veletek.
Hajdanán az orsók egyszerűek voltak, kevés alkatrészből készültek, és legalább olyan könnyű volt őket összerakni, mint szétszedni. Manapság azért más a helyzet! A modern műszerek ugyanis tele vannak mindenféle apró alkatrésszel, és olykor bizony komoly kihívást jelent egy szétszedett tekerő összerakása. Annak érdekében, hogy egy orsó jól működjön, először is figyelmesnek, megfontoltnak, óvatosnak, türelmesnek és alaposnak kell lenni a karbantartás során. Az összeszerelés persze a karbantartás nehezebb része, tehát bízom benne, hogy a mostani útmutató segítségével az utolsó csavar is a helyére kerül!
A By Döme TEAM FEEDER termékcsalád immár nagyon sokrétű! Nem csupán horgászbotok és orsók, hanem egyéb minőségi kiegészítők is megtalálhatók a szortimentben. Ezek közül nagyon népszerűek a halkímélő eszközök, valamint merítő fejek és merítő nyelek, melyek megkönnyítik a horgászok dolgát a zsákmány kiemelése közben. A kínálatból egy dolog hiányzott még, ez pedig egy prémium minőségű, könnyű és hosszú merítő nyél, amely akár versenyhorgászatra is alkalmas! Immár ez is megérkezett, így most örömmel mutatom be a By Döme TEAM FEEDER Brutal Carp merítő nyelet!
A horog felszerelésünk talán egyik legfontosabb része! Az új By Döme TEAM FEEDER horogcsaládba összegyűjtöttük azokat a legnépszerűbb és „legfogósabb” modelleket, amelyek kialakítása, formája, hegykiképzése, évtizedek óta bizonyítja megbízhatóságát. Van ezek között mikroszakállas és szakáll nélküli változat is. Van ezek között keszeg- és pontyhorgászathoz egyaránt alkalmas modell. És ez csak a kezdet, a választékot folyamatosan bővítjük majd!
Formáját tekintve merőben eltér a megszokott, hagyományos horgok felépítésétől. Ez a különleges, erősen ívelt horoghegy a tesztek során meglepő eredményekkel szolgált. Kialakításuk révén, a méretüket meghazudtolva a család legkisebb tagjaival is sikerült gond nélkül a legnagyobb matuzsálemeket partra terelni, a halvesztést lecsökkenteni. A speciális teflon bevonat segít megőrizni a horgok hegyét és egyúttal meg is növeli azok élettartamát.
Hátrahajló füle lehetővé teszi, hogy akár vastagabb monofil zsinórra is megköthessük. Ideális választás csalitüskés csali-felkínáláshoz! Mivel vastaghúsú horog, jól fog a hal szájában, nem szakad tovább a lendületes fárasztások során sem. Remek választás pontyhorgászathoz, de akár amurok célzott horgászata során is jól teljesít! Mivel hegye enyhén befelé hajlik, nem kell attól félni, hogy köves, kavicsos aljzaton kicsorbul.
A legnépszerűbb és methodozás során leggyakrabban használt csaliméretekhez optimalizáltan, 6-8-10-12-es méretekben található meg a kínálatban.
Ez a modell elérhető mikro szakállas és szakállmentes változatban is. Utóbbi azok számára lehet jó alternatíva, akik horgászversenyeken is részt vesznek, vagy gyakran járnak olyan sporttavakra, ahol csak ez a kivitelű horog a megengedett.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.