Gyakran kapom meg kérdésként, melyik a kedvenc végszerelékem. Ez nem is csoda, hiszen pontyos berkekben van egy közismert mondás, miszerint az utolsó 1 méter számít! Ezzel jómagam teljes mértékben egyetértek, ott áll vagy bukik minden, így bemutatom én is, melyik a kedvenc végszerelékem.
A kora tavaszi gyönyörű időjárást igazán kár lett volna otthon tölteni, így egy hozzám közel eső, de számomra még ismeretlen vízterületre látogattam el. Ezúttal a Dunakeszi Kavicsbányatavon horgásztam. Sokat hallottam már erről a vízről, sőt idén még egy method országos bajnokság fordulónak is otthont ad, így itt volt az ideje, hogy meglátogassam ezt a tavat. Az ismerkedés a vízzel és a halakkal nem volt zökkenőmentes, de panaszkodni nincs okom. A következő sorokban egyszerű, de nagyszerű kora tavaszi praktikákat szeretnék megosztani veletek.
Hajdanán az orsók egyszerűek voltak, kevés alkatrészből készültek, és legalább olyan könnyű volt őket összerakni, mint szétszedni. Manapság azért más a helyzet! A modern műszerek ugyanis tele vannak mindenféle apró alkatrésszel, és olykor bizony komoly kihívást jelent egy szétszedett tekerő összerakása. Annak érdekében, hogy egy orsó jól működjön, először is figyelmesnek, megfontoltnak, óvatosnak, türelmesnek és alaposnak kell lenni a karbantartás során. Az összeszerelés persze a karbantartás nehezebb része, tehát bízom benne, hogy a mostani útmutató segítségével az utolsó csavar is a helyére kerül!
Carp Expert Go Green Flat Swivel - Ha fontos a halak és a környezet védelme!
Legyen szó bármilyen vízterületről, folyókról, vagy akár magántavakról, vannak olyan helyzetek, hogy a szerelék részét képző ólom, vagy egyéb nehezék beszakad, vagy egy elhagyós szerelék részét képezve a vízben marad. Némely nehezéknek környezetszennyező hatása van, ami természetesen a vízre és a benne élő halakra is hatást gyakorolhat, plusz vannak tavak, ahol erre kiemelt figyelmet fordítanak és különböző prevenciókat vezettek be, a halak védelmének érdekében.
Figyelmet fordítva ezen tényezőkre, megalkottuk a Go Green szériát. Ezen súlyok 100%-ig természetbarát anyagokból készülnek, wolframot és ólmot sem tartalmaznak, hanem egy teljesen környezetbarát cink-ötvözetből lettek formára öntve, beszakadás esetén nem terhelik a környezetet és megoldást nyújtanak azon horgászvizekre is, ahol kritérium az elhagyós szerelék használata.
A Flat egy közkedvelt nehezék típus, mely kialakításának köszönhetően iszaposabb és mélyebb mederben is remek alternatívát nyújt.
A külső bevonatának köszönhetően teljesen észrevétlenül olvad bele a mederbe, nem kelt gyanakvást a legóvatosabb pontyokban sem.
Forgós mivoltából, tökéletes eleme az ólomklipszes elhagyós szerelékeknek is egyaránt, az univerzális fenekező készségek mellett.
Bányatavakra vagy vadvízre is ajánlott típus, mely kialakításának köszönhetően nehezebben süllyed el az iszapos mederben.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.