Gyakorta felmerülő kérdés ez a horgászok körében, hogy milyen botot is válasszunk. Legyen szép, legyen jó, legyen erős, de semmiképp se durung. Számos bot megfordult már a kezemben, sokféle márka és típus, így mindenképp hiteles infókkal szolgálok nektek ezen írásomban is.
Egy fantasztikus tavaszi szezon és több 20 kiló feletti fogás után egy dolog hiányzott még a bakancslistámról: felfedezni a Balatonnak azt a részét, ahol még korábban sosem horgásztam célzottan nagy pontyra. Ez a keleti medence! Izgalmas napok és alapos felkészülés előzte meg a horgászatot, majd végül május utolsó hetében, szinte már nyárias időben nekivágtunk az ismeretlennek… Ebben rendhagyó írásomban szeretném bemutatni azt a stratégiát, amellyel az eddigi egyik legsikeresebb balatoni nagyhalas horgászatomat zártam…
Az elmúlt tél nem kényeztette el a horgászokat, ugyanis huzamosabb ideig be voltak fagyva az állóvizeink, így horgászatra alig volt lehetőség. Ettől azonban sokkal nagyobb vágyakozással vártuk már a tavaszt, néhányan csak azért, hogy végre vízparton lehessenek, néhányan pedig azért, hogy végre kipróbálhassák a 2025. évi újdonságokat. Ebben az összeállításban szinte minden csomag tartalmaz valami új terméket, így bármelyik érdemes lehet a kipróbálásra.
A Keitech Easy Shiner egy korongfarkú gumihal, ami a Shad Impact és a Swing Impact csalik hibridje. Ez a kishal még lassú bevontatáskor is csábítóan billeg egyik oldalról a másikra, a testhez képest nagynak mondható korong faroknak köszönhetően. Így az Easy Shiner a korong végződésű farok miatt, ami még veret is, fokozva a rezgést és a látványt a ragadozók számára – az „aktív mozgású gumihalak” fajtájába sorolódik. A test szerkezetileg két részből áll: egy könnyű felső részből és egy nehéz, sóval átitatott alsó részből. Alul és felül offset horog számára bemélyedések találhatóak, amik lehetővé teszik az akadós és növénnyel benőtt vizekben is a nyugodt és eredményes horgászatot. Egyedi anyagösszetétele és ízesítése, mely formulának fő alapja a tintahal és rák aroma, valamint textúrába kevert sók a titka ezeknek a csaliknak. Ez a forma és ízesítés még a legpasszívabb ragadozót is kapásra ösztönzi.
Használható hagyományos jig-, drop-shot, texas, carolnia vagy bármilyen szerelékkel és módszerrel. Az összes ragadozó halra ajánlott.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Keitech Easy Shiner egy korongfarkú gumihal, ami a Shad Impact és a Swing Impact csalik hibridje. Ez a kishal még lassú bevontatáskor is csábítóan billeg egyik oldalról a másikra, a testhez képest nagynak mondható korong faroknak köszönhetően. Így az Easy Shiner a korong végződésű farok miatt, ami még veret is, fokozva a rezgést és a látványt a ragadozók számára – az „aktív mozgású gumihalak” fajtájába sorolódik. A test szerkezetileg két részből áll: egy könnyű felső részből és egy nehéz, sóval átitatott alsó részből. Alul és felül offset horog számára bemélyedések találhatóak, amik lehetővé teszik az akadós és növénnyel benőtt vizekben is a nyugodt és eredményes horgászatot. Egyedi anyagösszetétele és ízesítése, mely formulának fő alapja a tintahal és rák aroma, valamint textúrába kevert sók a titka ezeknek a csaliknak. Ez a forma és ízesítés még a legpasszívabb ragadozót is kapásra ösztönzi.
Használható hagyományos jig-, drop-shot, texas, carolnia vagy bármilyen szerelékkel és módszerrel. Az összes ragadozó halra ajánlott.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.