Január lévén a horgászati lehetőségek erősen korlátozottak, ugyanis a legtöbb állóvíz befagyott. Ettől függetlenül a tanóra nem maradhat el, és bőven van olyan téma, amelyet egy szobában is be lehet mutatni. A felszerelésünk előkészítése a szezonra ugyanis pont annyira fontos, mint maga a horgászat. Ebben a részben együtt elkészítünk egy kompletten felszerelt botot, valamint megpróbálok kicsit segíteni abban, hogy milyen végszerelék elemeket érdemes beszerezni, mire kezdődik a nagybetűs szezon!
Az ünnepnapi horgászatoknak van egyfajta varázsa, az ember mindig vár valami nagy durranást. Bevallom, párszor nekem is sikerült szép élményekre szert tennem az év utolsó napjaiban, valamiért pont az ilyen napokon fogadott kegyeibe szeretett Zsitvám.
Az év minden hónapjában sikerült már pontyot fognom a Dunán, de januárban eddig még nem jártam sikerrel. Elhatároztam, hogy legyen bármilyen zord is az időjárás, nem érdekel, MOST mindent beleadok, mindent megteszek azért, hogy végre szeretett folyómból ekkor is pontyot foghassak!
A STORM cég által forgalomba hozott gumihalak különlegessége, hogy készre szereltek. Nem kell egyetlen percet sem elvesztegetni a megfelelő méretű ólomfej és a hozzá illő horog kiválogatásával. A csali már csak bevetésre vár A lágy szilikoncsali testet természetes színek, és hologramos minta teszi még feltűnőbbé. A farktő lágysága és dőlésszöge tökéletes. Intenzív mozgása egyetlen ragadozót sem hagy hidegen. A hal fejénél van az optimális méretű ólomnehezék. Húzás közben - az ideális súlypont kialakításnak köszönhetően - a gumihal előre billen, hátsó része felemelkedik a fenékről. Még feltűnőbb mozgást produkál így. További különlegessége ennek a gumihalnak, hogy a test a jighorogtól különválasztható. Így ha megsérül a test, akkor pillanatok alatt kicserélhetjük a csomagban található másik teste. Minden csomagban 1 jighorog és három gumitest található.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A STORM cég által forgalomba hozott gumihalak különlegessége, hogy készre szereltek. Nem kell egyetlen percet sem elvesztegetni a megfelelő méretű ólomfej és a hozzá illő horog kiválogatásával. A csali már csak bevetésre vár A lágy szilikoncsali testet természetes színek, és hologramos minta teszi még feltűnőbbé. A farktő lágysága és dőlésszöge tökéletes. Intenzív mozgása egyetlen ragadozót sem hagy hidegen. A hal fejénél van az optimális méretű ólomnehezék. Húzás közben - az ideális súlypont kialakításnak köszönhetően - a gumihal előre billen, hátsó része felemelkedik a fenékről. Még feltűnőbb mozgást produkál így. További különlegessége ennek a gumihalnak, hogy a test a jighorogtól különválasztható. Így ha megsérül a test, akkor pillanatok alatt kicserélhetjük a csomagban található másik teste. Minden csomagban 1 jighorog és három gumitest található.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.