Újra elérkezett az ősz, a kánikulai melegek után végre felfrissülhetünk, és kellemesebb időjárásban kergethetjük a halakat. Ami ekkoriban már viszont kevesebb van, az a szabadidő. Ennek megfelelően elsősorban a rövidebb idejű horgászatokat kedvelők számára tartogat ez az összeállítás hasznos információkat.
Hosszas tervezés előzte meg ezt a horgászatot. Régóta szerettünk volna egy közös, baráti bányatavas horgászatot összehozni, ennek ideje most jött el. A helyszín pedig nem volt más, mint hazánk egyik legkomolyabb nagyhalas vize, a Hatvani-kavicsbányató. Tartsatok velünk erre az akciódús nyári nagypontyos kalandra!
ÚJDONSÁG 2025! – A Haldorádó paletta lehetőségei immár a különféle ragadozóhalas technikák kedvelőit is kiszolgálják. E fejlesztésünk keretein belül mutatjuk most be a legújabb Predator Lures wobblerkollekciónkat! A soron következő írásban megismerkedhettek a Viper, Lizard, Master, Trex, valamint Twingo névre keresztelt modelljeinkkel, melyek mindegyike rendkívül hatékony, sokoldalú csali olyan horgászok számára, akik álló- és/vagy folyóvízen a sekélyebb, illetve mélyebb vízrétegekben keresik a ragadozókat.
A ragadozóhalas szezon elérkeztével egy olyan professzionális, komplett szettet állítottunk össze, mely tartalmaz szinte minden olyan műcsalit, aprócikket és kiegészítőt ami célzottan a süllő pergető horgászatához szükséges. Kizárólag a legjobb minőségű termékekből álló együttes, mely maximálisan helyt áll minden körülmények között. A szettben a fogós Haldorádó wobblerektől kezdve a harapásálló fluorocarbon előkéken át a szerelékes dobozig minden megtalálható. Bátran ajánljuk Mindenkinek, aki pergető technikával szeretne süllőre horgászni és ehhez igazán jó minőségű felszereléseket szeretne használni!
A Haldorádó Süllő Pergető szett tartalma:
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A ragadozóhalas szezon elérkeztével egy olyan professzionális, komplett szettet állítottunk össze, mely tartalmaz szinte minden olyan műcsalit, aprócikket és kiegészítőt ami célzottan a süllő pergető horgászatához szükséges. Kizárólag a legjobb minőségű termékekből álló együttes, mely maximálisan helyt áll minden körülmények között. A szettben a fogós Haldorádó wobblerektől kezdve a harapásálló fluorocarbon előkéken át a szerelékes dobozig minden megtalálható. Bátran ajánljuk Mindenkinek, aki pergető technikával szeretne süllőre horgászni és ehhez igazán jó minőségű felszereléseket szeretne használni!
A Haldorádó Süllő Pergető szett tartalma:
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.