Sorozatom második részében az orsók belső szerkezetének felépítéséről, tisztításáról és karbantartásáról lesz szó. Egyes típusok igen komoly műszaki tartalommal rendelkeznek, rengeteg alkatrészből állnak, ezért bizonyos esetekben érdemes szakszervizhez fordulni!
Január lévén a horgászati lehetőségek erősen korlátozottak, ugyanis a legtöbb állóvíz befagyott. Ettől függetlenül a tanóra nem maradhat el, és bőven van olyan téma, amelyet egy szobában is be lehet mutatni. A felszerelésünk előkészítése a szezonra ugyanis pont annyira fontos, mint maga a horgászat. Ebben a részben együtt elkészítünk egy kompletten felszerelt botot, valamint megpróbálok kicsit segíteni abban, hogy milyen végszerelék elemeket érdemes beszerezni, mire kezdődik a nagybetűs szezon!
Az ünnepnapi horgászatoknak van egyfajta varázsa, az ember mindig vár valami nagy durranást. Bevallom, párszor nekem is sikerült szép élményekre szert tennem az év utolsó napjaiban, valamiért pont az ilyen napokon fogadott kegyeibe szeretett Zsitvám.
Elsősorban balinoknak, másodsorban sügereknek készült, de persze vele is meg lehet fogni mindent – a tesztek során az első hala egy kárász volt. Titkos fegyver, ha a csuka az apróhalat eszi! Balinra csak dobni és húzni kell, más halak esetében bátran lehet vele trükközni.
Méret: 50 mm
Színváltozatok: piros pikkelyes, arany pikkelyes, fekete pikkelyes
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Elsősorban balinoknak, másodsorban sügereknek készült, de persze vele is meg lehet fogni mindent – a tesztek során az első hala egy kárász volt. Titkos fegyver, ha a csuka az apróhalat eszi! Balinra csak dobni és húzni kell, más halak esetében bátran lehet vele trükközni.
Méret: 50 mm
Színváltozatok: piros pikkelyes, arany pikkelyes, fekete pikkelyes
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.