Tavaly októberben nagyon szép eredményeket értünk el, így szerettük volna kipróbálni magunkat, mit is tudunk egy nyári horgászatból kihozni. Sajnos a majdnem egész évben magas vízállás miatt augusztusig kellett várnunk, de végre nekünk kedveztek a körülmények…
A mai világban már sem az időjárás, sem pedig a halak „vermelése” nem okozhat gondot a téli horgászatok során. Ennek oka, hogy a modern ruhák már olyan védelmet nyújtanak, hogy szinte fel sem tűnik a hideg, míg az intenzíven telepített tavakon a nagy halsűrűségnek hála ebben az időszakban is kapásra lehet bírni a halakat. Ebben az írásban adok néhány tippet arra, hogy mivel!
Örömmel adunk hírt a HALDORÁDÓ horgászportál látogatóinak a Magyar Horgász legújabb számáról. Már az újságárusoknál a Magyar Horgász decemberi száma!
A Lurefans cég 2007-es indulása óta hódította meg a pergető piacot, igazán egyedi csalijaival, melyek szembetűnően kiváló minőséget képviselnek, kedvező árfekvéssel kombinálva. Az R70 Rumor egy speciális felúszó típusú wobbler. Az alak a megnyerő minnow formát ötvözi, a fentebbi vízrétegekben úszó keszegeket imitálva. A mérete univerzális, 7 centis kivitel. Sodrásban húzva, twichelve, és lassan vontatva is igazán fogós darab, az akadók feletti részek vallatására egy kitűnő variáns. Felúszó kivitel, de terelőlapjának köszönhetően, akár 1,5 - 2 méteres vízrétegben is jól vezethető. Kellően Erős BKK horgokkal kerül forgalomba, mely tűhegyes hegyével könnyedén átüti és megtartja a ragadozók száját a fárasztás során. A süllőre pergető horgászok favoritja lesz igazán, főleg a nyáresti pergetéseken, de a lehűlő vizekben is érdemes a felső rétegeket vallatni használatával.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Lurefans cég 2007-es indulása óta hódította meg a pergető piacot, igazán egyedi csalijaival, melyek szembetűnően kiváló minőséget képviselnek, kedvező árfekvéssel kombinálva. Az R70 Rumor egy speciális felúszó típusú wobbler. Az alak a megnyerő minnow formát ötvözi, a fentebbi vízrétegekben úszó keszegeket imitálva. A mérete univerzális, 7 centis kivitel. Sodrásban húzva, twichelve, és lassan vontatva is igazán fogós darab, az akadók feletti részek vallatására egy kitűnő variáns. Felúszó kivitel, de terelőlapjának köszönhetően, akár 1,5 - 2 méteres vízrétegben is jól vezethető. Kellően Erős BKK horgokkal kerül forgalomba, mely tűhegyes hegyével könnyedén átüti és megtartja a ragadozók száját a fárasztás során. A süllőre pergető horgászok favoritja lesz igazán, főleg a nyáresti pergetéseken, de a lehűlő vizekben is érdemes a felső rétegeket vallatni használatával.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.