Ahogy az elmúlt években, úgy 2025-ben is lehetőséget biztosítunk a versenyszerűen horgászóknak, hogy éljenek a kedvezményes vásárlás lehetőségével. Ennek mértéke idén 14%, ami azt jelenti, hogy az év során leadott összes vásárlását ezzel a kedvezménnyel élve tudja megtenni, az, aki regisztrált felhasználónk és rendelkezik érvényes versenyzői igazolvánnyal. Az alábbi videóban Sipos Gábor részletesen elmondja, hogy pontosan mit is kell tenni a kedvezmény érvényesítéséhez. Mi ezzel igyekszünk segíteni a versenyhorgászokat abban, hogy még több lehetőségük legyen a jó eredmények elérésére!
Lassan, de biztosan közelít a tavasz és a jó idő. Az első felmelegedések, amikor a tél enged a szorításából, kiváló lehetőséget kínálnak egy tartalmas horgászatra. Bár ekkor még nagyon finoman táplálkoznak halaink, egy jól felépített stratégiával ilyenkor is szép eredményt lehet elérni. Emellett a szezonra és a tervezett horgásztúrákra való felkészülésről sem szabad megfeledkezni, hiszen a siker gyakran az apró részletekben rejlik…
A zsákmánnyal történő kíméletes bánásmód hál’ Istennek immár a horgászhétköznapok részét képezi. Köszönhető ez többek között annak is, hogy a legtöbb intenzíven telepített tavon, ahol akár napi egy tucat kapitális halat is meg lehet fogni, odafigyelnek erre és kötelezővé teszik a halkímélő eszközök használatát. A By Döme TEAM FEEDER palettán is immár több ilyen céllal készült eszköz található, így ebben az írásban és filmben szeretném ezeket bemutatni, valamint részletesen elmondani, hogy melyiket milyen helyzetekre ajánlom.
A Norfin márka speciálisan a horgászok, vadászok és túrázók ruházatára szakosodott. A Norfinra jellemző, hogy mindig a legújabb és legmodernebb anyagok felhasználásával készít professzionális termékeket. Nagy figyelmet fordítanak a fejlesztésekre és a horgászoktól szerzett tapasztalatokra, ezeket felhasználják az új termékek készítésénél és mindig a leginnovatívabb gyártókkal dolgoznak együtt. A Norfin jelmondata az „ULTIMATE PROTECTION”, mely annyit tesz, hogy a Norfin termékek használói a lehető legnagyobb biztonságban vannak esőben, szélben, hóban, és hőségben is egyaránt.
A Pro Dry 2 esőruha kifejezetten azoknak a horgászoknak készült, akik nem riadnak meg attól, hogy szélsőséges, extrém időjárási körülmények közt is vízparton legyenek. Ebbe a ruhában még a legdurvább eső sem képes behatolni, így viselője száraz marad, ami a komfortérzet szempontjából a legfontosabb zord idő esetén. Háromrétegű anyagból készült ez az esőruha, ez garantálja a teljes vízállóságot. Annak ellenére, hogy vízzáró, a ruha mégis légáteresztő, így a mozgás közben termelt hő, és izzadság el tud illanni.
Anyaga: NORTEX BREATHABLE
Vízszigetelés: 12 000 mm / cm²
Lélegzés: 8 000 g / cm² / 24 óra
Dzseki tulajdonságai:
- háromrétegű membrán anyag
- modern, multifunkcionális kialakítás
- kétirányú cipzár
- két műanyagg „gyűrű”, amibe horgászfelszerelést lehet akasztani
- két mellkasi zseb vízálló YKK cipzárral
- két oldalzseb vízálló YKK cipzárral
- szigetelt belső zseb telefonnak, iratoknak, pénztárcának
- tépőzárral állítható ujjmandzsetta
- varrások mentén extra stabil ragasztás
- a kabát alsó része összehúzható
Vállpántos nadrág tulajdonságai:
- háromrétegű membrán anyag
- két oldalzseb vízálló YKK cipzárral
- varrások mentén extra stabil ragasztás
- állítható, kivehető aláöltözet
- a nadrág slicce vízhatlan YKK cipzáral nyitható, valamint egy gombbal rögzíthető
- a vállpánt hossza tépőzárral állítható
- megerősített térd és fenék rész
- a nadrág szárának vége szétcipzározható, így könnyű a le, és felvétele
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.