Január lévén a horgászati lehetőségek erősen korlátozottak, ugyanis a legtöbb állóvíz befagyott. Ettől függetlenül a tanóra nem maradhat el, és bőven van olyan téma, amelyet egy szobában is be lehet mutatni. A felszerelésünk előkészítése a szezonra ugyanis pont annyira fontos, mint maga a horgászat. Ebben a részben együtt elkészítünk egy kompletten felszerelt botot, valamint megpróbálok kicsit segíteni abban, hogy milyen végszerelék elemeket érdemes beszerezni, mire kezdődik a nagybetűs szezon!
Az ünnepnapi horgászatoknak van egyfajta varázsa, az ember mindig vár valami nagy durranást. Bevallom, párszor nekem is sikerült szép élményekre szert tennem az év utolsó napjaiban, valamiért pont az ilyen napokon fogadott kegyeibe szeretett Zsitvám.
Az év minden hónapjában sikerült már pontyot fognom a Dunán, de januárban eddig még nem jártam sikerrel. Elhatároztam, hogy legyen bármilyen zord is az időjárás, nem érdekel, MOST mindent beleadok, mindent megteszek azért, hogy végre szeretett folyómból ekkor is pontyot foghassak!
A Norfin minden termékénél a maximumra törekszik és ez nincs másként a Sigma Canvas nadrág-kollekciónál sem! A széria megalkotásánál a cél a kiemelkedő komfortérzet megtartása volt. Mindkét oldalon található rajta egy-egy zseb, a derék alatt. Említést érdemel, hogy a terhelésnek leginkább kitett részek, így a nadrág ülepe, térde, illetve boka része extra erősítést kaptak, ezáltal fokozottan kopásállóak lettek. Sőt, ezek a részek teljesen vízállóak is, ezért, ha a horgász pl. leül egy vizes székre, vagy letérdel a nedves fűbe, a nadrágja nem fog átázni!
A Norfin Sigma Canvas összességében egy kiváló minőségű, 3 évszakos horgásznadrág, melyet bátran ajánlunk a prémium minőséget kedvelő horgászoknak, túrázóknak. Aki kipróbálja, nagyra fogja értékelni ezt a tartós nadrágot!
A Norfin Sigma nadrág fő tulajdonságai:
- Két oldalzseb, a derék alatt
- Rugalmas derék rész, övpántokkal
- Extrán erősített, vízálló ülep, térd- és bokarész
- Strapabíró, szellőző 100% pamut vászon
- Erősített varrások
- Elérhető fekete, és camo (terepszínű) színben
- Széles méretválaszték
Méretek:
Csípő: 110 cm
Derék: 90 cm
Külső hossz: 109 cm
Belső hossz: 77 cm
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Norfin minden termékénél a maximumra törekszik és ez nincs másként a Sigma Canvas nadrág-kollekciónál sem! A széria megalkotásánál a cél a kiemelkedő komfortérzet megtartása volt. Mindkét oldalon található rajta egy-egy zseb, a derék alatt. Említést érdemel, hogy a terhelésnek leginkább kitett részek, így a nadrág ülepe, térde, illetve boka része extra erősítést kaptak, ezáltal fokozottan kopásállóak lettek. Sőt, ezek a részek teljesen vízállóak is, ezért, ha a horgász pl. leül egy vizes székre, vagy letérdel a nedves fűbe, a nadrágja nem fog átázni!
A Norfin Sigma Canvas összességében egy kiváló minőségű, 3 évszakos horgásznadrág, melyet bátran ajánlunk a prémium minőséget kedvelő horgászoknak, túrázóknak. Aki kipróbálja, nagyra fogja értékelni ezt a tartós nadrágot!
A Norfin Sigma nadrág fő tulajdonságai:
- Két oldalzseb, a derék alatt
- Rugalmas derék rész, övpántokkal
- Extrán erősített, vízálló ülep, térd- és bokarész
- Strapabíró, szellőző 100% pamut vászon
- Erősített varrások
- Elérhető fekete, és camo (terepszínű) színben
- Széles méretválaszték
Méretek:
Csípő: 110 cm
Derék: 90 cm
Külső hossz: 109 cm
Belső hossz: 77 cm
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.