Method suli 18. rész – Február

Method suli 18. rész – Február

A horgászat szabadtéri elfoglaltság, így az időjárás gyakran keresztülhúzza a számításainkat, főleg télen. Amikorra beütemeztük a februári epizód forgatását, sajnos még jég uralkodott a tavak nagy részén. Így aztán a horgászat elmaradt, de a tananyaggal haladni kell, és szerencsésére van bőven olyan ismeretanyag, amit az asztal mellől is át lehet adni. Úgyhogy irány vissza az iskolapadba, kötözgetni, szerelni, tekercselni, mert annak van itt az ideje!

Egyre több olyan horgászvíz van, ahol már nem engedélyezik a fonott zsinór semmilyen jellegű használatát, sőt az Országos Method Feeder Versenyszabályzat is tiltja ezt a zsinórfajtát. Sokan már ismerik a „monofilos” technika csínját-bínját, de biztosra veszem, hogy vannak olyanok, akik még hadilábon állnak ezzel. De hogy miért is más monofil zsinórral methodozni? Nos, hogy csak néhány dolgot említsek:
más kötéseket kell alkalmazni,
a végszerelék elkészítése közben a megszokott helyett új kiegészítőket érdemes választani,
a horogelőkék elkészítése is más módon történik.

A Method suli februári epizódjában egy Method versenyszabályzatnak is megfelelő, hamisítatlan távdobó összeállítást rakunk össze,

Ha még ez nem lenne elég, a már említett versenyszabályzat ettől az évtől abban is módosult, hogy kizárólag szakáll nélküli horgokat lehet majd használni. Ebben a részben mutatok néhány olyan modellt, amely szóba jöhet majd a versenyek és az általános horgászatok során egyaránt.
Arról, gondolom, már értesültetek, hogy megérkeztek a nagyon várt By Döme TF Master botok, amelyek közül a legérdekesebb a 430LC változat, amelyet tuti, hogy sokan fognak beszerezni, már csak azért is, mert a 2022-es esztendőben is a Maconkai-víztározón kerül megrendezésre a Method Klubcsapatok Országos Bajnoksága. Így aztán kézenfekvő, hogy ilyen botot fogunk kompletten felszerelni a hozzá illő orsóval, zsinórral, végszerelékkel, kosárral, horogelőkével. Nagyon tartalmas anyag lesz, úgyhogy álljunk is neki!

Ez a lecke azoknak szól, akik távoli horgászaton törik a fejüket!

Orsóválasztás
A nagy dobások kivitelezéséhez elsősorban megfelelő bot szükséges, de egy jó orsóval nagyban megkönnyíthetjük a dolgunkat. A lényeg, hogy a szóban forgó bothoz mindenképp jó nagy méretű távdobó orsót kell párosítani, így én a By Döme TF Long Cast 5500-as modellt teszem rá.

Első lépés, hogy a tavalyi, „fáradt” zsinórt le kell szedni a dobról

Zsinórcsere
Nem tudom, ki, hogy van vele, de én évente biztos lecserélem a monofil zsinórjaimat. Legyen akármilyen jó is a minősége, az UV sugarak elgyengítik, „kicsinálják” a legjobbakat is. Az orsó felzsinórozásánál is oda kell figyelni, hiszen nem jó, ha túltöltjük a dobot, de az sem, ha kevés zsinórt teszünk rá, ám az is rontja a dobások kivitelezését, ha lazán van a damil felcsévélve. A legjobb, ha vödörbe tesszük a spulnit, így az abba belekapaszkodó víz feszesen tartja azt a felcsévélés során. Egyszerű, de hatékony módszer.

A By Döme TEAM FEEDER Long Cast zsinór ideális választás akkor, ha a célunk a végszerelék lehető legtávolabbra történő bejuttatása

A 430LC bothoz legmegfelelőbb főzsinór, a By Döme TEAM FEEDER Long Cast, amelyet kifejezetten a távdobásokhoz specializáltunk. Ebből a 0,20 mm-es változat kerül a dobra. Az igazán nagy dobásokhoz lehet próbálkozni vékonyabb főzsinórral is, de véleményem szerint nem nyerünk vele annyit, amennyit vesztünk más téren!

Ha egy lefedett fazékba tesszük a spulnit, akkor nem lesz „árvíz” a nappaliban (a videóban bemutatom ezt a korszakalkotó technológiát :))
A víz folyamatos ellenállásának köszönhetően tökéletes zsinórprofil az igyekezetünk jutalma

Dobóelőke
Egy olyan bothoz, mint a By Döme TEAM FEEDER Master 430LC, bizony kell a vastag, erős dobóelőke. Csak ezzel lehet a megfelelő erőt biztosítani, hogy a végszereléket a lehető legmesszebb tudjuk bevetni. Monofil dobóelőke esetében ez a méret első ránézésre ijesztő lehet annak, aki ezt korábban nem próbálta. Az ideális változat ugyanis a Trabucco T-force XPS Taper Leader 0,20-0,57 mm. Bizony, a „csapó” rész majdnem 0,6 milliméter átmérőjű. Brutálisnak tűnik, de higgyétek el, a nagyméretű, nehéz kosár, az erős bot és nem utolsósorban az erős lendítés miatt kell ez a „brutalitás”!

Extrém erejű dobásokhoz kell az extrém méretekkel bíró dobóelőke!

A 0,20 mm-es zsinórt a dobóelőke 0,20 mm-es részével könnyű összekötni, ha a megfelelő csomót alkalmazzuk. A Method Suli 4. részében már mutattam egy e célra alkalmas kötési technikát, úgyhogy most egy másik csomót mutatok, azt, ami nekem bevált. Ennek a nevét ugyan nem tudom, de nekem még sosem csúszott szét! Fotó formájában azonban ezt nehéz prezentálni, úgyhogy mindenképp nézzétek meg a filmet!
Van még egy trükk a dobóelőke használatbavételekor! A csomó elkészítése után nem szabad a dobóelőkét egyből feltekerni az orsóra, mert így biztos, hogy azonnal leugrik onnan a vastag „fűnyíródamil”. Előbb célszerű lefejteni mind a 15 métert a spulniról, majd hagyni, hogy kirúgja magát. Ezt követően már biztonságosan fel lehet tekerni az orsódobra.

Az ilyen vastag, sprőd dobóelőkéket feltekerés előtt mindenképp hagyni kell kicsit kinyújtózni

Kosár
A végszerelék legfontosabb eleme a method kosár, melynek in-line módon kell a főzsinóron futnia. Sőt, azt is kiköti a versenyszabályzat, hogy a kosarat nem szabad felülről megütköztetni. A nagy dobások érdekében az etetőkosár méretét, és megtöltött tömegét mindenképp figyelembe kell venni, a horgászbotunkhoz igazítani. Ehhez a bothoz mindenképp kell a 100 grammos össztömeg annak érdekében, hogy a végszereléknek legyen „húzása”. Éppen ezért az XL méretű, 65 grammos By Döme TEAM FEEDER Long Cast Pro Method Feeder kosár javasolt.

Ebben az esetben a végszereléket tulajdonképpen maga az etetőkosár képezi, kiegészítve egy gyorskapoccsal

Bizony-bizony, az ütköző vagy gyorskapocs terén is változtatni kell a megszokotton. Ennek oka, hogy a nagyon vastag dobóelőke miatt a csomó olyan nagy lesz a forgón, hogy egész egyszerűen nem csúszik rá a gumiütköző vagy a gumiharang. Sokféle lehetőséget kipróbáltam, de a legjobbnak a KORUM Camo Turbo Beads bizonyult. Elég egyszerű kivitelű gyorskapocs, de szép nagy a gumiütközője, amely elnyeli a hatalmas csomót is, mindemellett gyors előkecserét biztosít.

A KORUM Camo Turbo Beads ajánlott a vastag zsinórokhoz, mert nagyméretű gumiharangja a nagy csomókat is eltakarja
A közel 0,6 mm vastag dobóelőkéből kötött óriás csomó is simán belefér ebbe a nagy gumiütközőbe
Kész is van a csúszó, távdobó method végszerelék

Horogelőke
Az egyértelmű, hogy a horogelőkének is monofil zsinórból kell készülnie. Mivel esetemben most kifejezetten nagy távolságú feederezéshez készülök, célszerű viszonylag vastag előkét kötni. 0,16 mm-nél vékonyabbat ehhez az összeállításhoz semmiképp sem javaslok. Az ideális a 0,20 mm, de nem érdemes 0,18 mm alá menni semmi esetre sem! A probléma, hogy ez a méret már nagyon merev, de megnézve a gyári, előkötött változatokat ez nem okoz gondot. Ilyen jellegű előkéket ugyanis zokszó nélkül 0,25 mm-nél vastagabb zsinórból is kötnek.

Érdekes, hogy a gyári, előkötött method horogelőkék közt nem ritkák a 0,26-0,28 mm vastagságúak…
… melyek nagyon merevnek tűnnek, de a nagyhalas horgászatok során ez mégsem zavaró

A csalitüske felkötésére két lehetőség van. Az egyik, hogy a tüskét felkötjük egy fonott zsinórból készült hajszálelőkére, majd ezt rögzítjük a horogra valahogy. Ennek elkészítésére számos trükk létezik, de ebbe most nem megyek bele, inkább a könnyebb verziót nézzük meg tüzetesebben. Első lépés, hogy a tüskét felkötjük egy pici hurokra, majd így készítünk csomómentes kötést, a tüskét megfelelő helyzetbe pozícionálva. Ennek elkészítését is a cikkben található filmben mutatom meg.

Nem árt, ha többféle formájú és méretű horgot kötünk előre, mert minden víznek megvan a maga bevált típusa

Horog
Számos jó szakáll nélküli horog van már a kínálatban, ám kiválasztásuk nem is olyan egyszerű. Én azokat preferálom a monofil zsinóros kötéshez, amelyek füle ki van kicsit hajtva, így szebben állnak a merev zsinóron is. De már néhányszor bebizonyosodott, hogy nem kell a horognak tökéletesen állni ahhoz, hogy jól akadjon, sőt, főleg nagyobb pontyokra horgászva a kicsit befelé görbülő horog még jobbnak is tűnt. Mondjuk, aki látott már monofil, vagy fluorocarbon zsinórból készített bojlis előkét, nem lepődik meg semmin. Ezek közt sok ugyanis olyan merev, mintha drót lenne, mégis fognak vele pontyokat!

Jómagam kedvelem azokat a modelleket, amelyek füle kissé ki van hajlítva, mert ezek szebben állnak még a vastagabb monofil horogelőkéken is
Számos szakáll nélküli horog van a kínálatunkban, melyek közt a methodos versenyzők is találhatnak megfelelő modelleket
Kész is van az összeállítás, már csak szabad vízfelület kell hozzá, és be is lehet vetni!

Írta: Sipos Gábor
Fotók: Bank Bálint, Putz Tamás
Videó: Bank Bálint, Takács Péter

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.