Ezt nem lehet megúszni szárazon!

Ezt nem lehet megúszni szárazon!

Tavasz az új élet fakadásának ideje. A nap eloszlatja a homályt, üde csókja életre kelti az alvó természetet. Tavasz, tavasz, hol vagy már? Várunk mi nagyon már! Ember szívét felmelegítsd, a szomorú ember lelkét megelevenítsd! Úgy tudom, itt leszel már, és a fák, virágok újra rügyezni fognak már!

Várjuk a tavaszt, de valahogy nem bír megérkezni. Hazánkra nagyon nagy hideg csapott le, a kora reggeli órákban a legalacsonyabb hőmérséklet -10 Celsius-fok volt. Reménykedtem, hogy ahova érkezem, folyékonynak találom a tó felszínét, mivel gondoltam, a nap már annyira átmelegíthette a vizét, hogy ne fagyjon be ismét. Reménykedni lehetett, de pillantást vetettem a tóra, és a partszéltől olyan 5-6 méterig befelé fagyos jégszigetek lepték el a felszínt.

A fagyos éj tönkretett mindent, amit a nap véghezvitt

Jégtöréssel kezdtük a reggelt, a partszélben akár fél centis jég is előfordult. Csak abban tudtam hinni, hogy a halak aktívak lesznek majd a hideg ellenére is, igaz, még magamnak sem tudtam igazán bemesélni, hogy ez így fog alakulni…
Még mindig -7 Celsius-fokot mutat a hőmérő higanyszála, de szenvedélyem erősebb annál, hogy a jég kibabráljon velem! Jól felöltözve máris nekivágtam a napnak, reménnyel és hittel, mivel anélkül ilyen hidegben nem ér semmit sem a munkálkodásom.
A hideg vízben általában a sötét színű etetőanyagokat részesítem előnyben, de a megszokottól eltérően most egyik kedvencemet, egy felhőző, illatos etetőanyagot választottam. Ez a Gold Feeder Champion Corn és a Vad Ponty etetőanyagok keveréke felturbózva egy kis turmixolt, főtt magmix egyvelegével. Ez pihentetve és átrostálva már tölthető is volt a method kosárba.

Ínyenc, édes falatok

A csalitüskére SpéciCorn Mix gumikukorica, illetve Legend Pellet Édes Ananász került fel, újfent. Ezzel a két csalival tudtam kapást, illetve kapásokat elérni.
Kora reggel már vízben voltak szerelékeim, és gondoltam, majd talán órák múlva sikerül valamiféle kapást kicsikarnom, a hideg víz ellenére is, amikor majd a nap picit már felmelegíti a víz felszínét. Rosszul gondoltam… 10 perc sem telt el, és máris hajolt a feeder spicce! Ez hihetetlen! Ráadásul nem is olyan rossz halnak ígérkezett. Nagyon nagy súlyt éreztem, és 20 perces vívás után egy 16 kilogrammos, aranysárga tőpontyot sikerült lencsevégre vennem. Fantasztikus kezdet! Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen élményben, ilyen kezdésben lesz részem.

Brutális kezdés egy szem SpéciCorn Mix Megára

Ahogy a nap kezdte felmelegíteni a partszéli részt, és a jég vízzé vált, csak úgy jöttek libasorban a pontyok.

Egy aranysárga tükrös volt a következő szereplő…
… majd egy bőrponty tette tiszteletét

Három különböző pontyfajtát tudtam fogni egymás után a délelőtti órákban. A légnyomás emelkedett a nap folyamán, így könnyebb volt a halfogás is.

A Legend Pellet Édes Ananásznak sem tudtak nemet mondani a halak
Egy mesebeli spanyol pikkelyest volt szerencsém elcsábítani, amely a Legend Pelletet választotta

„Ébred a világ. Zöld illatok suhannak a határokon által, hozván a tavasz ígéretét. Parányi szálak búnak elő a barázdákból. Kifeslenek az ágak végin a szűz rügyek. Zsenge füvek parádéja lepi a mezőket. Dombok oldalán virul a galagonya. A telet általvészelt diófák szarvas koronája még kopár. Az új leveleket fakasztó hajtások vágyakozón kavarják az égi vizeket.” (Vámos Miklós)

Szűz rügyekbe fakad a szomorúfűz

Ősszel a fák, bokrok, növények elhullajtották levelüket, majd tavasszal új, erősebb levelek, virágszirmok ékesítik ágaikat. A megújulás korszaka ez az embernél is. Arra hívja fel figyelmünket a természet, hogy a fájó pontokat, mikor magunk alatt vagyunk, amikor kilátástalannak tűnik életünk, akkor ne szomorkodjunk, hanem úgy, mint amikor ősszel a fák is elengedik leveleiket, mi is engedjük el a rossz beidegződéseket, fájdalmakat és higgyünk, reménykedjünk a jóban, hogy lelkünk megújulásnak induljon és valami erősebb és jobb élet fog várni ránk. Tehát ne álljunk ellen a természet körforgásának, hanem bízzuk magunkat a Teremtő kezeibe!
Ismét zakatol az orsó fékje, és már a kiolvadt vízben harcolok a hallal.

Long Cast 5500-as orsó: nagyhalas horgászatokhoz megtervezett remekmű
Párja a Master Carp 390LC: strapabíró, mégis nagyon rugalmas karbonból készült pálca

A hideg víz ellenére is nagyon jó erőben voltak a tó lakói. Horgomra a nap legjellegzetesebb, legszebb pontya került, talán mondhatom azt is, hogy a tó egyik legkülönlegesebb egyedét fogom karjaimban.

Tenyér méretű pikkelyek ékesítették ezt a spanyol mintájú pontyot
Idenézz!

A horgászatra elkísért jövendőbeli apósom is, aki már baráttá alakult át számomra. Ő sem tétlenkedett egy percig sem, ha kellett, profi képeket lőtt rólam, ha kellett, pontyot fogott. :-)

Téli pocakját majd tavasszal ledolgozza

Napsütésben telt el a nap nagy része. A mínusz fokokból az levegő felmelegedett 10 Celsius-fokra. A délutánok még hűvösek, de már mutatkoznak a tavasz mozzanatai. Rakodás előtt még a partra tudtam terelni egy pontyot, amely a nap utolsó hala volt.

Kapás előtti idill
Piros foltja miatt volt különleges ez a harcos

A halak mind visszanyerték szabadságukat, és remélem, az „erdei tündérek” újból megajándékoznak majd ilyen remek példányokkal. Apropó, mindig vigyetek magatokkal egy váltóruhát, hátha úgy jártok, mint én aznap délután.

Ezt nem úsztam meg szárazon

Rakodás közben megcsúsztam a partszélen, majd térdig elmerülve találtam magam a vízben. Talán nem is volt olyan hideg a víz…

Írta: Erdélyi Róbert
Képek: Nagy László, Erdélyi Róbert

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.