Bécsben jártam

Bécsben jártam

Nem azért utaztam most Bécsbe, hogy megismerkedjek a város nevezetességeivel. Régóta szerettem volna már fővárost átszelő Duna e szakaszán is horgászni, próbálkozni. Ennek most, 2022 októberében jött el az ideje. A képes beszámoló mindent elárul, hogy milyen élményekben és fogásokban volt részem.

Bécs látképe. Előtérben a Duna folyó főmedre. A háttérben, vele párhuzamosan fut az Új-Duna medre
Bal oldalon a főmeder, jobb oldalon az Új-Duna, amely a folyóval párhuzamosan halad mintegy 21 km hosszam Bécs városán keresztül, az alsó-ausztriai Langenzersdorf községben a főfolyó csomópontjától, a 21. kerületen keresztül egészen a főfolyóval való összefolyásig. Árvízvédelmi célból épült az Új-Duna, amely elvezeti és tehermentesíti a főmedret, megvédve a fővárost. Vize lassan áramlik, egyes helyeken áll, mivel zsilipekkel szabályozott szakaszokról van szó
Kora hajnalban kezdtem a horgászatot, ködös, őszi reggel fogadott
Ki korán kel, dunai pontyot lel! Első pontyom erről a vízterületről
Napközben a keszegek vették fel a pontyoknak szánt nagy csalikat. Bár a dévérkeszegek sem voltak kicsik…!
A dunai horgászatok során soha nem tudhatod mi akad a horgodra! Ez egy bazi nagy leánykoncér a folyó egyik gyönyörű, őshonos és védett hala
Két különböző keverékkel próbálkoztam, szerinted melyik volt a befutó?

1. keverék:

  • 2 doboz 4S Method Pellet Ősz
  • 100 ml Aroma Tuning Nagy Ponty
  • 100 ml SpéciAdditive Epres Joghurt
  • 500 g Vad Ponty etetőanyag 
 

2. keverék:

  • 2 doboz 4S Method Pellet Ősz
  • 100 ml SpéciAdditive Folyékony Máj
  • 100 ml SpéciAdditive Csípős paprika kivonat
  • 400 g Brutal Liver etetőanyag 
 

Végre, egy újabb ponty a bölcsőben
A lassan áramló vízben method végszerelékkel horgásztam. A Dart Metal XL kosárral kellő mennyiségű csalogatóanyag és a nagy csalik is bejuttathatók akár nagy távolságba is
Az ízes, nagyon attraktív csalikat „falták” a dunai halak is. Hogy melyek ezek? Hamarosan kiderül, annyit elárulhatok, hogy 2023-as újdonságok
A By Döme TEAM FEEDER MASTER 395RXH a kedvenc folyóvízi és nagyhalas botom, amely MINDENT (is) kibír
Ő volt a legnagyobb, amit e horgásznapon fogtam
Első találkozásra nem is kívánhatnék többet. Köszönöm, Bécs, köszönöm, Új-Duna! Hamarosan visszatérek!

Döme Gábor

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.