Akasztó Speciál

Akasztó Speciál

Szeretem az Akasztói Horgászparkot. Nemcsak a halastavakat, hanem az egész akasztói komplexumot. Az éttermet, a strandot, az igényesen kialakított környezetet és persze az itt élő, gyönyörű halakat. Az itt eltöltött idő a horgászat mellett egyfajta kirándulás és „pihenés” is számomra. Már az első horgászatom alkalmával belopta a szívembe magát a horgászpark és azóta, ha tehetem, visszatérek ide. Eddig minden esetben a régi Extra-tavat választottam horgászatom helyszínéül, ám most, úgy éreztem, ideje váltani, hogy a tórendszer egy másik taván is próbára tegyem magamat és az általam képviselt technikát. Legújabb nagyhalas kalandjaimat szeretném most megosztani veletek, amelyben igyekszem egy-két hasznos gondolattal is szolgálni. Vigyázat, az írás erősen „halszagú”!

Régi Extra-tó vs. új Extra-tó!

Aki ellátogat az Akasztói Horgászparkba, ízlésének megfelelően több tó közül választhat. A választást leginkább a fogni kívánt halak faja és mérete határozza meg. Itt megtalálja minden horgász a számítását, ha a megfelelő tavat választja. Nagyhalas horgász lévén nálam az Extra-tavak jöhetnek számításba elsősorban, no de ebből is van kettő. Ezekben a tavakban élnek azok a nagyméretű, gyönyörű sziki pontyok, amik messze földön híresek. A leggyakoribb kérdés ezekkel a tavakkal kapcsolatban, amit egyébként én is feltettem rendszeresen, hogy mi a különbség köztük. Alapvetően semmi. Mindkét tóba a nagyméretű halakat, főként pontyokat telepítenek. Ezek mérete 5 és 20 kg között mozog, ám egyesek szerint 20 kg-ot meghaladó pontyot is fogtak már itt a horgászok. Személyes tapasztalatom, hogy jelentős mennyiségű kárász és keszeg is él a tavakban, illetve az ivadék pontyok. Ezek alapvetően nem „zavarják” a horgászatot, ám a téli hónapokban, amikor a pontyok nem annyira aktívak, bizony megeshet, hogy egésznap csak a nagyméretű kárászok és keszegek kerülnek a szákba. Egy ilyen „kárászos”, télvégi horgászat közben érdekes dologra lettem figyelmes. A régi Extra-tavon horgásztunk Döme Gáborral. A nap folyamán, szinte csak nagyméretű kárászokat és keszegeket sikerült fognunk, de azok jöttek egymás után. Már dél körül járhatott az idő, amikor Gábor fogott egy szép potyeszt is. Ekkor jött az ötlete, hogy az egyik botjával szerencsét próbál a másik Extra-tavon is. Eközben én rendíthetetlenül fogtam tovább a kárászokat, de pontyot nem sikerült. Gábor rövid időn belül hatalmas pontyot fogott a másik tóban, majd még egyet, ami még az előzőnél is nagyobb volt. Alig hittem a szememnek, hisz semmin nem változtatott, csak a másik tóba dobta a végszerelékét. A két tavat csak egy aszfaltozott út választja el egymástól, igazából semmi különbség nincs köztük. Az egyikben mégis csak a kárászokat sikerült megfogni, míg a másikban akkora pontyok kerültek ideiglenesen a pontymatracra, amiket csak ritkán lát az ember. Ez egy nagyon érdekes jelenség, amikor egy adott tórendszer tavai teljesen eltérő módon működnek egy adott időben. Azon a napon már nem volt lehetőségem Gábor példáját követni, hisz a nap véget ért, de akkor eldöntöttem, hogy a következő itteni horgászatom az új Extra-tavon lesz…

Górcső alatt az új Extra-tó halállománya

Rengeteg ötlettel és gondolattal érkeztem meg ismét Akasztóra. Pár hónap eltelt a télvégi horgászatom óta, ám ez csak még szebbé tette a horgászparkot, hisz végre minden zöldbe borult. Két horgászatot terveztem ide, az egyiket április végére, míg a másikat május elejére, mindössze hat nap különbséggel. Szinte hihetetlen, de a két horgásznap teljes tükörképe volt egymásnak. Mindkét alkalommal erősen borult, esős, szeles idő fogadott. Horgászhelyemet az új Extra-tó első harmadában választottam ki.

A szemközti oldal nádasa rejti az „öreg”, nagytestű sziki pontyokat. A borongós, esős időjárás ideális a megfogásukra

Speciális etetőanyag keverékkel készültem ezekre a horgászatokra, amit kifejezetten az akasztói tórendszer tavaira állítottam össze. Szerettem volna a szisztematikusan tesztelni ezt a keveréket, így a 2 x 12 órás horgászat indokolt volt. Sokak szerint az ilyen jellegű tavakban bármivel lehet halat fogni, hisz az ember csak belógatja a kisujját, és máris kiránt a vízből egy 10 kg-os potyeszt. Sajnos ki kell, hogy ábrándítsalak benneteket, ez bizony nem ilyen egyszerű, még itt sem. Itt, Akasztón a halak legjobban talán a kukoricás alapú keverékekkel csalhatók horogra. Ez alapján állítottam össze azt a keveréket, amit e két horgászat után „Akasztó Speciál” névre kereszteltem. Hamarosan megtudjátok, hogy miért, de most vegyük sorba az összetevőit.

  • 1 kg Vad Ponty
  • 800 g Fluo Energy Ördögűző
  • 3 evőkanál Gold Corn Cream (natúr) vízben oldva
  • 150 ml Aroma Tuning Vad Ponty

„Akasztó Speciál” névre keresztelt keverékem: teljesen hallisztmentes, kukoricás alapú nagyhal-csemege
A többszöri áttörés eredménye a teljesen homogén állag. Közepesen durva szemcsézetű keverék, ami tele van darabos falatokkal is. Oldódás közben látványos, világos felhőt képez. Mindenképpen javaslom már a horgászatot megelőző este bekeverni, a tökéletes állag eléréséhez
E keverék tesztelése olykor szakadó esőben…
… máskor kellemesebb, tavaszias időben zajlott

Az Extra-tavak horgászatának egyik sarkalatos kérdése mindig a felszerelések megfelelő kiválasztása, ugyanis a legtöbb horgászhely rendkívül szűk. Én e célra én a Döme Gábor által már bemutatott, Spro Team Feeder Carp Fighter Boat 270H és 300H típusjelzésű botokat használtam. Rövid botok, amelyekkel kényelmesen elfér az ember a szűk helyeken is, ám az erejük a hosszabb társaikéval vetekszik, így nem okoz gondot egy-egy kapitális hal hatékony fárasztása sem. E rövid pálcákhoz felesleges nagyméretű orsókat használni, hisz nem kell velük nagy távolságba dobni. Az új By Döme Team Feeder Carp Fighter 4000-es orsók tökéletes párost alkotnak a rövid feederbotokkal. Az orsók precíz első fékrendszere a fárasztás legkritikusabb pillanataiban is tudja a dolgát, így nem kell attól félni, hogy álmaink hala a szákolás előtt búcsúzik az orsó hibája miatt.

A Spro Team Feeder Carp Fighter Boat típus ideális választás lehet, ha szűk helyen kell horgászni
Egy termetes hal fárasztása közben, karikába hajlanak, így hatékonyan őrlik fel a legnagyobb halak erejét is. Hibátlan a bot íve a hosszas fejlesztő munkának és szakértelemnek köszönhetően
A kisméretű, precíz fékrendszerű…
… By Döme Team Feeder Carp Fighter 4000-es orsókkal tökéletes párost alkotnak

Az Extra-tavakon való horgászatok sikerességét nagyban befolyásolja a pontos horgászat. A halakat a leggyakrabban nem a tó középső részén találjuk meg, hanem a szemközti nádashoz közel. Mi ennek az oka? A válasz egyszerű, ott találnak a halak megfelelő táplálékot, illetve a nádas menedéket is nyújt számukra. Ez a nádas előtti rész lényegesen mélyebb is, mint a tó többi része.

A siker kulcsa a pontos horgászat. A szemközti nádas elé pontosan bevetett végszerelék hamar gazdára talál…
A víz nem volt még túl meleg, 12,7 fokot mutatott a hőmérő
A felszerelés beélesítve, a világ megszűnik létezni ilyenkor. Csak a botjaim meggörbülő spiccei tudnak kizökkenteni ebből az állapotból

A horgászatot az előre kidolgozott stratégia szerint kezdtem el, ami annyira jónak bizonyult, hogy nem kellett rajta változtatnom a későbbiek során sem. Hatalmas csobbanások jelezték már kora reggel, hogy pikkelyes barátaim a közelben vannak. A szemközti nádas is mozgott folyamatosan, nem volt kétséges, hogy ott tartózkodnak. Amikor ilyen közel horgászom a nádashoz, nagyon résen kell lennem, hisz ezek az óriások a megakasztás pillanatában egyből oda menekülnek, és az szinte biztos, hogy a fárasztás végét jelenti, illetve egy elvesztett végszereléket eredményez.

A reggel első kapása nem volt vehemens, a jelentkező a csatára tartogatta az erejét. Horgon az első hal…
A legelső bedobás eredményezte ezt a gyönyörű, spanyolmintás tükröst, ami több mint 13 kg-ot nyomott. Elképesztően jó kezdet, hisz ez a méret azért itt sem mindennapos
Ilyen kezdés után nem kétséges, hogy van értelme a folytatásnak. Ismét a nádas elé dobtam, alig fél méterre…
… az eredmény sem maradt el…
… újabb gyönyörű pontyokat tarthattam a fényképező elé

A kukoricás alapú etetőanyag kiválónak bizonyult, ám ehhez azért nem árt egy jó csali sem, amit felvesznek a pontyok. Minden horgászatra elég nagy csaliarzenállal érkezem, ám a legtöbb esetben az előre kiválasztott csalik jól működnek, így végig azokat használom. Nem volt ez másként most sem, az Oldódó Fluo Lebegő Pelletek tökéletesnek bizonyultak a sziki pontyok megfogásához.

Az Oldódó Fluo Lebegő Pelletek a nagyhalas horgászatok elmaradhatatlan csalijai
A sűrűbb kapás érdekében, „előáztattam” a pelleteket, emiatt szabályos formájukat elveszítették, külső rétegük egy kissé felpuhult, így már a vízbe érés pillanatában árasztották magukból a kellemes ízt és aromát. A felpuhult, amorf falat a legóvatosabb halak gyanakvását is elaltatta. E módszerrel lényegesen hamarabb érhetők el a kapások

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a megfelelő csalogatóanyagok mit sem érnek, ha nem megfelelően kínáljuk fel őket. Ez talán már közhelynek számít, mégis ki kell emelni, hiszen a legtöbb esetben ez jelenti a siker kulcsát. Egy egyszerűen használható, hatékony végszerelék „csodákra” képes. Amit használtam, az pont ilyen.

Csalitüskés method végszerelékem a pelletes horgászatokhoz

Ez a rendkívül fogós végszerelék garantáltan megállja a helyét bármilyen körülmények között. Könnyedén elkészíthető, egyedül a csalitüskés horogelőke megkötése igényel egy kis időt és odafigyelést. No de ha már ez szóba került! A csalitüske megkönnyíti és felgyorsítja a csalizást, ám ez a kis eszköz csak akkor igazán hatékony, ha helyesen használjuk. Sok horgásznál gyakori hiba, hogy nagyon közel helyezik a csalitüskét a horoghoz, így a későbbiek során a csalit is, ami ebben a helyzetben kitakarja a horog öblét és az akadás nem lesz megfelelő. Vagy pont ellenkezőleg, túl messze van a csalitüske a horogtól, így az a bevágás pillanatában nem fog megakadni. Milyen távolságba kell elengedni a csalitüskét a horogtól, hogy az tökéletesen akadjon?!

A szilikon csövet a horogszárán az optimális helyzetbe állítva a csalitüske „karikájának,” a horog öböl aljáig kell érnie. Ebben a helyzetben garantáltan nem takarja ki a csali a horgot, és nincs is túl messze. Így az akadás 90%-os (100%-os akadás nem létezik)

Akasztóról újfent nem mindennapi élményekkel térhettem haza, melynek koronája egy 14 kg-ot is meghaladó, hibátlan sziki ponty volt. Mindkét itt töltött napom az első pillanattól az utolsóig eseménydúsan telt, amely, a halban gazdag víznek és a megfelelően felépített stratégiának volt köszönhető. Igen, bizony tudomásul kell azt venni, hogy halat csak ott lehet fogni, ahol van. A két horgásznap alatt, 18 db ponty akadt a horgomra, ezek zöme ráadásul nagyméretű volt. Nyilvánvaló, hogy ezt egy egyesületi tavon, vagy egy már „kirabolt” természetes vadvízen, nehéz lenne elérni, mondhatni lehetetlen. Hasonló élményeket és fogásokat kedvenc folyóink és holtágaink partján is elérhetnénk, ha megtanulnánk, hogy a halnak a vízben, és nem a fagyasztóládában a helye, ahonnan ráadásul egy idő után a szemétbe kerül, mert, már van frissebb…

A horgászat az első pillanattól…
… az utolsóig…
… eseménydúsan telt. Gyönyörű halak kerültek a szákba…
… majd egy-egy fotó erejéig a kezembe
A horgászat koronáját jelentette ez a gyönyörű, 14,16 kg-os tőponty

Sokat horgászom ilyen típusú vizeken, de ennél nagyobb pontyot még csak egyszer sikerült fognom. Úgy érzem, joggal lehetek erre a fogásra büszke. Ha az Akasztói Horgászparkban jártok, próbáljátok ki az általam összeállított, „Akasztó Speciál” névre keresztelt keveréket! Biztosra veszem, hogy nem fogtok benne csalódni és hasonló élményekkel tértek majd haza.

Írta: Borbiró Ádám
Fényképek: Libor Erika, Szatmári Kata

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.