Bojlis method

Bojlis method

Évek óta foglalkozom a nagy csalis, bojlis, method-feeder horgászattal. Rengeteg vízparton eltöltött óra, megannyi kísérlet, számtalan felejthetetlen élmény és kudarc után úgy vélem, tökéletesen összeállt az a módszer és technika, ami egyértelműen működik és fogós. Ezt kívánom most részletesen bemutatni egy Csaba-tavi horgászatom keretein belül.

Gyakran találkozom olyan véleményekkel és hibásan felállított tézisekkel, amelyek szerint method technikánál gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy mi a csali. Hiszen a hal úgyis a kosárból kioldódó etetőanyagra „szív rá”, a végletekig kikönnyített, felcsalizott horog, ami általában a kajakupac közepén helyezkedik el, pedig a szájába kerül. Nos, ez a hagyományos method feederezésnél még valamennyire igaz is, bár személyes tapasztalataim meglehetősen eltérnek itt is. Viszont az a nagyhalas, „nehéz fegyverzetű method”, amit én is előszeretettel űzök, teljesen más alapokon nyugszik.

A közelmúltban ezzel a módszerrel…
… egyetlen éjszaka leforgása alatt…
… három különböző halfaj három kapitális méretű példányát sikerült horogra csalnom Nagyszénáson

A nagyhalas feederezés és a bojlis módszer napjainkban szinte már teljesen egybeforrt. A nem ritkán nagyon hasonló végszerelékek, csalogatóanyagok és technikák mellett gyakorta keressük fel ugyanazokat a nagy pontyokban bővelkedő vízterületeket is. Megfigyelhető viszont, hogy ahol nagy számban horgásznak bojlis horgászok, akik sokat etetnek bojlival, ott egy idő után már nagyon nehéz hagyományos feederbotos módszerrel pontyokat fogni. A halak gyakorlatilag rászoknak a bojlira, majd ösztönösen keresik azt, és némi túlzással természetes táplálékként azonosítják. Ez éppúgy igaz az átlag méretű pontyocskákra, mint a kapitális matuzsálemekre. Az ilyen tavakon, ha eredményesek akarunk lenni, egyetlen lehetőség van, a komfortzónánkból kilépve igazodni kell az adott körülményekhez.

Kedvenc vízterületem, a Csaba-tó az utóbbi években teljesen átalakult, megváltozott…
… így nekem is teljesen új alapokra kellett helyeznem az itteni horgászataimat…
… ha nem csak a mozdulatlan spicceket akartam lesni

Az előző években sok időt töltöttem ezen a tavon, számos gyönyörű fogással, kapitális pontyok fotóival és emlékeivel lettem gazdagabb, aztán tavaly rendesen feladta a leckét a tó. Azok a jól bevált és működő praktikák, amelyekkel az előző években egyik halat fogtam a másik után egész egyszerűen csődöt mondtak. Be kellett látnom, hogy teljesen új alapokra kell helyeznem az itteni horgászataimat, ha eredményes akarok lenni. Sok víz lefolyt a Dunán, több mint fél év eltelt, amikor idén nyáron újfent tettem egy próbát.

Forró nyári nap reggelén horgon az első hal…
… majd hamarosan a kezemben…
… visszaengedni is alig volt időm, máris megérkezett az újabb ponty
Mérettől függetlenül…
… minden halnak kijár a lehető legkíméletesebb bánásmód

A feederbotos horgászatban egyáltalán nem számít ritkaságnak vagy újdonságnak a bojli csalik használata. A Haldorádó termékpalettáján is számos, kifejezetten a method-feeder horgászathoz fejlesztett és optimalizált bojli található. Viszont ezek „pop-up”, azaz lebegő, vagy „wafter-hydro”, azaz mérsékelten lebegő, úgynevezett könnyített csalik. Sokat kísérleteztem azzal, hogy milyen fajtájú és méretű bojli lenne ideális az általam elképzelt módszerhez. Az hamar világossá vált, hogy mindenképpen süllyedő bojlira van szükség. Az oldódó bojlik gyorsan elvéreztek a tesztek során, ugyanis folyamatos oldódásukkal gyorsan felhívták magukra a fehérhalak figyelmét is. A klasszikus, főzött golyók sem igazán voltak nyerők, mert vagy nem volt rájuk kapásom sem, vagy egy örökkévalóság volt kivárni azt. Olyan csalira volt szükség, ami süllyed, egyáltalán nem oldódik, a vízben sokáig megőrzi eredeti méretét, mégis felkelti a halak figyelmét. Mi a megoldás akkor?! A megoldást a Haldorádó Bevonatos főzött csalizó bojlik jelentették. E csalik mindegyike süllyedő, garantáltan a mederfenéken elterülve várják a halakat. A 18 mm-es átmérőnek már egyértelműen van szelektáló hatása, viszont nem zárja ki teljesen az átlag méretű pontyokat sem. Főzött, tehát egyáltalán nem oldódik, viszont a külső felületén egy bevonat, egy panírozott réteg található, amely a vízbe érve folyamatosan oldódik.

A Bevonatos főzött csalizó bojlik tökéletes alternatívát jelentenek a bojlis methodozáshoz
A Dart XL method kosarakkal gond nélkül felkínálhatók ezek a csalik…
… íme, az összeállított fél-fix method végszerelék, amely nekem a legjobban bevált
Ehhez a módszerhez minden esetben nehéz szemcseméretű pellet keveréket használok

A tökéletes csali kiválasztása mellett sarkalatos kérdés, hogy mi kerüljön a kosárba a bojli mellé. Az adott időszaknak megfelelő tartalmas, darabos keverékek működnek egyértelműen a legjobban. Ezek általában különböző fajtájú, méretű és oldódási idejű etető pelletek keverékét jelentik. Íme, egy aktuális nyári recept, amely brutálisan működik mindenhol, ahol próbáltam.

  • 1 doboz Pellet Pack - Fekete Tintahal
  • 1 doboz 4S Method Pellet Mix - Nyár
  • 2 bő marék Big Feed C6 Pellet - Tintahal
 

A Csaba-tó pontyai is nagyon jól reagáltak ezekre a csalogatóanyagokra, a horgászat során gyakorlatilag minden méretű pontyból sikerült fognom. Egy forró, tikkasztó nap volt ez, de a gyönyörű halak minden kellemetlenségért kárpótoltak.

Újabb hal a horgon, kicsit nagyobbnak ígérkezett az előzőeknél…
… le sem tagadhatná, hogy mire csábult el
Hibátlan mély vízi tükrös
Ez a módszer az átlag pontyokat sem zárja ki teljesen, volt, hogy kettesével érkeztek…
… majd újfent egy darabosabb társuk köszönt be egy fotó erejéig…
… eredj utadra, barátom!

Fontosnak tartom, hogy olyan méretű és fajtájú csalit használjak ennél a módszernél, amellyel nem zárom ki teljesen a kisebb pontyokat sem, így megmarad a feederbotos horgászat pörgős üteme. Természetesen, ha a teljes szelektálás a cél, akkor nagyobb méretű bojlik is szóba jöhetnek. Tökéletes megoldás lehet erre a Haldorádó Balanszírozott főzött csalizó bojli család. Ezt használva viszont fel kell készülni arra, hogy a horgászat nagyban belassul, a kapásokra lényegesen többet kell majd várni. Felmerül a kérdés, hogy kell-e alapozó etetést csinálni ennél a technikánál. Meggyőződésem, hogy ez alapvetően két dologtól függ. Az egyik, hogy az adott vízterületen mennyire reagál jól a hal az alapozó etetésre, illetve, hogy mennyi időt tudunk a vízparton tölteni. Én abban az esetben szoktam etetni, ha több mint 12 órát töltök a vízparton és egyértelműen igénylik ezt a halak. Ha egy kosárnyi mennyiséggel is szépen lehet fogni, akkor nem erőltetem.

Ahhoz, hogy az az egy kosárnyi keverék kellően ütős és fogós legyen, két különböző adalékkal tuningoltam. A bedobások előtt SpéciAdditive Darált rák kivonattal öntöttem fel néhány marék etetőanyagot…
… ezután a felcsalizott horog nélkül töltöttem meg a Dart XL 65 grammos kosarat…
… majd félig töltöttem a töltőszerszámot pellet mixszel és erre helyeztem a csalit…
… a préselés után az elkészült „gombócra” TORNADO Activator Gel - Édes Szamócát nyomtam bőven…
… végül 90-100 méteres távolságba jutattam be ezeket a finomságokat

Az erősen halas pellet keverékkel rendkívül jól harmonizál az amúgy intenzív, sós ízű SpéciAdditive Darált rák kivonat. Ehhez egy merész gondolat volt hozzákeverni a kifejezetten édes TORNADO Activator Gel - Édes Szamócát, ám valamiért ez kellett a halaknak, ez a kombináció adta toronymagasan a legtöbb halat, köztük a horgászat legnagyobb pontyát is.

Délután a legnagyobb kánikulában érkezett a horgászat legnagyobb hala…
… elkélt az erős felszerelés, brutális erőben volt…
… gyönyörű Csaba-tavi töves, fantasztikus élmény volt

A nagy forróság ellenére az egész horgászat mozgalmasan telt, és a nap végére 15 db pontyot sikerült fognom. Ezek között minden méret megtalálható volt, viszont a zavaró fehérhalak egyáltalán nem voltak jelen. Tökéletesen működött a bojlis method, ahogy az elmúlt években jó néhány vízterületen és megannyi alkalommal. Felmerülhet a kérdés viszont, hogy ez most akkor bojlis vagy feederhorgászat volt, vagy egész egyszerűen miért nem fogok a kezembe egy bojlis botot, ha már úgyis bojlival csalizok? Ez egy SIKERES horgászat volt, bojli csalival, nagyhalas feederbotos technikával, az adott körülményekhez igazítva a módszert. Ha az ember nem képes a saját árnyékából, a saját komfortzónájából kilépni és ezzel együtt befogadni az újat, előbb-utóbb elveszik. A világ folyamatosan változik, és csak az marad talpon, aki képes minden körülményhez maximálisan igazodni. Ez éppúgy igaz a horgászatra, mint az élet bármely területére.

Gyönyörű pontyok kerültek ideiglenesen matracra ezen a forró napon…
… micsoda mintázat…
… csodás harcos tükrös…
… az ő szája is tátva maradt, annyira jól működött a bojlis method ezen a horgászaton (is)…
… köszönöm az élményt, barátom!
Az olajfűzek árnyékában van egy tó, aminek nincsen párja. Köszönöm, Csaba-tó!

Írta: Borbiró Ádám
Fényképek: Szatmári Kata, Libor Erika

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.