Feederbottal a Gyermelyi Horgásztavon – Az őszi front ajándéka

Feederbottal a Gyermelyi Horgásztavon – Az őszi front ajándéka

Itt van az ősz, a nagy halak időszaka, amely mindig tartogat meglepetéseket! Ezúttal a Gyermelyi horgásztavat vettük célba Császár Bence barátommal, ahol egy éjszakai horgászat keretein belül szerettünk volna a tó termetes halai közül néhányat horogra csalni. Hogyan sikerült? Soron következnek a részletek!

Információ a vízterületről és a horgászhely kiválasztása:
Ezt a vizet 2016 nyarán ismertem meg, azóta pedig minden évben többször visszajöttem ide, pontosabban visszajöttünk, mert az elsőtől a jelenlegiig mindig úgy alakult, hogy Bence is velem tudott tartani a horgászatra. Az eltelt idő alatt sok-sok élményt és tapasztalatot sikerült begyűjtenünk, így mostanra nyugodt szívvel mondhatom, hogy mindkettőnk egyik kedvenc horgászvizéről van szó, ha Gyermely képbe kerül. A tó struktúráját tekintve sok lehetőség adódik a horgászhely kiválasztására, hiszen területe 17 hektár, enyhén tagolt partján pedig zömében füves területek, illetve nádas-sásos, ligetes szakaszok váltják egymást. A mederben komoly akadókkal nem kell számolni. Mélysége 1,2-3 m között változik, de nagyobb mélységekkel leginkább csak a gát előtti részen kell számolni. Mi általában a horgásztó délkeleti régióját, az ún. erdő felőli oldalt szoktuk előnyben részesíteni, annak is a végén található szakaszokat. Maga a tó egyébként gyönyörű környezetben fekszik, a dús növényzettől lüktető dombok és az erdő jellegzetes zúgása szerintem bármely jóérzésű horgász szívébe egy pillanat alatt belopja magát, miközben még horgait be sem dobta… :-)

Gyermelyi naplemente madártávlatból
A csipkebogyók érése is az ősz beköszöntét jelzi

Időjárás és vízhőmérsékleti adatok
A horgászat napjára jósolt a meteorológia egy átvonuló hidegfrontot, mely a térségbe éppen az éjszaka folyamán érkezett meg. A széllel társuló frontok általában kedvezőek szoktak lenni a halak aktivitása szempontjából, viszont kicsit aggódtam, hogy nem fogunk-e 19-re lapot húzni, ha épp a front vonalában leszünk, és esetleg a légnyomás-ingadozás rányomja a bélyegét a kapókedvre. Szerencsére nem így lett! A víz hőmérséklete 20-22 Celsius-fok volt.

Felszerelés összeállítása:
Kétféle felszerelést hoztam magammal erre a horgászatra. Az egyik a már jól bevált By Döme TEAM FEEDER Master Carp Pro Long Cast 420-as változata, rajta a hozzá illő Long Cast LCS 5500-as orsóval. A másik bot egy abszolút újdonság, ugyanis most először próbáltam ki a Pro Method Feeder szériából a 390-es Heavy változatot. Ezek voltak az első tapasztalatok, az első éles bevetése, az első próbatétele és szerencsére sikerült néhány szép hallal felavatni, de ne szaladjunk ennyire előre! A meghorgászott távolság jelenleg nem volt nagy (mindössze 70 méter), viszont a nehéz, tartalmas gombócok bedobása, valamint a bivalyerősen küzdő halak fárasztása indokolta az erős, strapabíró felszelést. Ide ilyenek kellenek!

Két különböző botot hoztam magammal, a jól bevált Master Carp Pro LC-t és az újdonság Pro Method Feedert
Long Cast LCS 5500 és Carp Fighter LCS 6000 páros került a pálcákra

1. felszerelés
Bot: By Döme TEAM FEEDER Pro Method Feeder 3,90 H
Orsó: By Döme TEAM FEEDER Carp Fighter LCS 6000
Zsinór: By Döme TEAM FEEDER Super Sensitive Line 0,20 mm + Haldorádó Braxx Long Cast 0,20 mm a bot kétszeres hosszában
Végszerelék: A botokra régi nagy kedvencem, a klasszikus Pellet Feederes rendszer került. A fonott előkezsinórra egy 25 grammos Haldorádó Pellet Feeder kosarat szereltem felette egy L-es gumiütközővel, alá pedig egy praktikus Guru Speed Bead gyorskapcsot kötöttem. Az ebbe rögzített Haldorádó Braxx Pro 0,14 mm-es horogelőkém hosszát 12 cm-re állítottam be, horgom pedig elsőszámú favoritom, a Gardner Covert Dark Mugga volt. Ezt 8-as méretben használtam 10-es Csalitüskével megkötve.

2. felszerelés
Bot: By Döme TEAM FEEDER Master Carp Pro 4,20 Long Cast
Orsó: By Döme TEAM FEEDER Long Cast LCS 5500
Zsinór: By Döme TEAM FEEDER Super Sensitive Line 0,20 mm + Haldorádó Braxx Long Cast 0,20 mm a bot kétszeres hosszában
Végszerelék: A rövidebbik botéval szinte teljesen megegyező, annyi eltéréssel, hogy ez esetben 35 grammos Pellet Feeder kosár volt a szerelék fő eleme.

Egységesen Pellet Feeder kosaras végszerelékeket használtam

Alapozó etetés
Ha már amurhorgászat, akkor minden egy jó alapozó etetéssel kezdődik! A korábbi horgászatok tapasztalatai egyértelműen megmutatták, hogy ennek Gyermelyen évszaktól függetlenül nagy jelentősége van! Ezúttal egy jól bevált, változatos magkeveréket állítottam össze alapozó etetéshez, melynek összmennyisége durván 4 liter volt. A magvak bejuttatását Spomb rakétával oldottam meg.
Gyermelyi alapozó magkeverék:

  • 1 csg Főtt kukorica - Amur
  • 1 csg Főtt tigrismogyoró - Mézes Pálinka
  • 1 csg Tejsavas 4X Mag Mix
  • 1 kg Natúr főtt kendermag
 

Elmaradhatatlan mozzanat az alapozó etetés, ezúttal egy kistálcányi vegyes magkeveréket juttattam be Spomb rakétával

Csalogatóanyagok kiválasztása
Ebben a kérdéskörben nem volt nehéz a választás, ugyanis ha amurhorgászatról van szó, számomra az elsőszámú etetőanyag a Haldorádó FermentX Tejsavas Nagy Amur kaja. Ezt szeretem még további magvakkal dúsítani, s így a beltartalmát gazdagítani, ezért fél-fél zacskó Tejsavas 4X Magmixet, valamint natúr főtt kendermagot adtam hozzá. Ezzel egy végletekig kimaxolt táplálékforrás keletkezik, mely tejsavas jellegével, intenzív fokhagyma aromájával és élénkzöld színével ellenállhatatlan az amurok számára!
Kimaxolt Tejsavas Nagy Amur recept:

  • 1 csg FermentX Tejsavas Nagy Amur etetőanyag
  • 0,5 csg Tejsavas 4X Magmix
  • 0,5 kg Natúr főtt kendermag
 

Kedvenc amuros összeállításom egyszerű alkotóelemei
Ha amurhorgászatról van szó, nem ismerek ennél hatékonyabb etetőanyagot!

Bármennyire is bízom egy etetőanyagban vagy csaliban, nem szeretem egy lapra feltenni a horgászat sikerét, ezért mindig készülök egy eltérő alternatívával. Erre is megvolt a bevált szisztéma, ami egy szintén tejsavas alapra épülő, de teljesen eltérő, mézédes irányvonal. Ez az egyik személyes kedvencem, a Mézes Pálinka, íme, a komponensek:
Tejsavas-pelletes Mézes Pálinka recept:

  • 1 csg FermentX Tejsavas Mézes Pálinka
  • 0,5 csg Pellet Pack Mézes Pálinka
  • 0,5 csg Tejsavas 4X Magmix
  • 0,5 kg Natúr főtt kendermag
 

Alternatívaként egy tejsavas-pelletes Mézes Pálinka összeállítással készültem
Savanykás alapra épülő, mézédes finomság, ami kiválóan működik a lehűlő vizekben is
Tartalmasságukból adódóan minkét etetőanyag darabos, nagy szemcséket tartalmazó keverék, ezért olyan kosár kell hozzájuk, ami gond nélkül be tudja fogadni az összetevőket. Ez a Pellet Feeder!

A csalikat illetően Bencével több típust, illetve csalikombinációt kipróbáltunk, viszont egy olyan van, amit toronymagasan ki tudok emelni ezen a horgászaton. A legeredményesebb a Haldorádó Oldódó Lebegő Pellet Fokhagymás Hal csali volt, ebből is a nagyobbik, 16 mm-es változat volt igazán kapós. A fehér színű pellet szemeket egyszerűen, csalitüskén kínáltuk fel, viszont nagyon figyeltünk rá, hogy precízen ki legyenek könnyítve. Akkor tökéletes, ha a horog és a csalitüske együttes súlya éppen balanszírozza a csali felhajtóerejét, így a végeredmény az lesz, hogy a horog függőlegesen állva érinti a mederfeneket, a pellet pedig a kis hajszálelőke hosszában lebeg felette. Ez nagyon-nagyon könnyedén, természetes hatást keltve mozog minden apró áramlattal és egészen biztosan magára irányítja a figyelmet a területre etetett többi csalogatóanyag közül!

A horgászat legeredményesebb csalija a Fokhagymás Hal Oldódó Lebegő Pellet volt
Egyszerűen, csalitüskére szúrva kínáltam fel…
… viszont gondosan ügyeltem arra, hogy precízen balanszírozott legyen
Kikerülhetetlen falat, amur legyen az úszóján, ami ennek képes ellenállni!

Az őszi front ajándéka
Reggel óta az előttünk álló éjszakán jártak a gondolataim. Igyekeztem minél hamarabb végezni az aznapi munkáimmal, és már az előző este bepakoltam a kocsiba, hogy annyival is előbb indulhassunk. Szerencsére a mostanság hírhedten kaotikus M0 kegyes volt (nem úgy hazafelé…) hozzánk, így a tervek szerint délután 15 óra körül érkeztünk Gyermelyre, ahol a csomagtartóból rögvest átrámoltunk a behúzós kis kézikocsikba és már ballagtunk is befelé a kiszemelt horgászhelyekhez. Gyors kipakolás, elrendezés, majd következhetett az alapozó etetés! Amíg én ezzel foglalatoskodtam, Csaszi barátom a vacsoránk összerittyentésével szorgoskodott.

Botok a helyükön, indulhat a horgászat!
A spiccek készenlétben álltak, azonban beletelt némi időbe, mire az alapozó etetéssel járó csobogás után a halak újra a területre jöttek

Mire mindennel elkészültünk, lement a nap a hátunk mögött. Még világosban a helyükre kerültek a botok, de sejtettem, hogy a Spombos csobogás után egy ideig nem kell kapásra számítani, mert időbe telik, mire a halak visszamerészkednek az etetett területre, ezért nyugodtan dőltem hátra a székemben megvacsorázni. A vízparti friss levegő amúgy is éhessé teszi az embert, és minden jobban esik ilyen környezetben fogyasztva, de az a carbonara spagetti, amit aznap ehettünk, számomra Michelin non plus ultra gasztro élmény!

Nomen est omen! Mi másból és készülhetett volna itt a vacsora?! :)
Spagetti carbonara à la Csaszi
Megérkezett az éjszaka első pontya, amivel a Pro Method Feeder botom is debütált
Szép, formás tőponty nyitotta a horgászatot

Az első ponty után kb. fél órával épp a Pro Method botomat csaliztam újra, amikor a bent lévő feeder orsójának zizegésére kaptam fel a fejem. Nagyon gyorsan pörgött az orsó dobja, rohamosan szaladtak lefelé róla a méterek. Gyorsan leraktam a kezemből mindent és ugrottam is a bevágáshoz. A halat ekkor nem sikerült megállítani, attól kezdve még legalább 20-30 méteren keresztül vágtázott, mire önszántából megállt. Ezt követően egy brutál kemény fárasztás vette kezdetét, melynek során többször sikerült a felszínre húzni a halat, viszont a sötét vízben, a fejlámpa kis fénycsóvájában nem gondoltam volna, hogy akkora lesz, mint ami a parton elénk tárult… Sok amurt fogtam már itt, köztük több 10 kg feletti példányt, és azokhoz viszonyítva akkor kezdtem igazán furcsállni a dolgot, pontosabban gyanítani, hogy ez most más lesz, amikor eltelt 15-20-25, majd 30 perc, és még mindig volt elég erő a halban, hogy visszaforduljon a merítő elől és újra a meder felé törjön. A végére egekbe szökött adrenalin-szinttel és remegő kezekkel vártam, hogy tartson még egy kicsit az akadás, és Csaszi megmerítse a halat – hála az égnek így lett!

Hosszú, kemény fárasztás következett, aminek csak a második felében tudatosult bennem igazán, hogy kivel is akadhattam össze…
Szinte tenyérnyi hátúszó!
Minden részletében hatalmas és gyönyörű! Új egyéni rekordomat köszönthettem ezzel a csodás amurral, melynek súlya 18,02 kg volt
Ússz szabadon, köszönöm a csodás élményt!

Az este további részében már nem akadt több amur a horogra, viszont a pontyok jelenléte állandó volt az etetésen, több szép tő-, illetve tükörpontyot sikert fognunk. Időközben bejött az időjósok számítása és megérkezett a prognosztizált hidegfront.

Kapásra várva a gyermelyi éjszakában
Egy különleges pikkelyzetű töves volt a következő vendég
Az éjszaka további részében még több szép pontyot sikerült fogni
Csaszinak is jutott a horgászat öröméből

Folyamatosan élénkült a DNy-i szél és hűlt a levegő, később pedig az eső is eleredt, ami berakta a stoptáblát a táplálkozó halaknak. Attól fogva már hiába próbálkoztunk, csak a széltől és hullámzástól mozdultak meg a spicceink.

Reggel még dobtam egyet-egyet, hátha jön egy kilépő hal alapon (Ehhez a képhez hozzáfűzném, hogy a Pro Method Feeder 390 H bot lágysága, rugalmassága ellenére nagyon jó dobási tulajdonságokkal rendelkezik. Ha nálam így bírta a strapát, biztos vagyok benne, hogy sokaknak fog kellemes meglepetést okozni!)
Akcióban a Pro Method Feeder!
Ez a ponty volt a horgászat búcsúhala

Összegzés:
Habár az elején amurhorgászatot említettem és ennek megfelelően olyan módszerrel, csalogatóanyagokkal készültünk, amik ehhez illeszkednek, a sors másképp rendezte, mivel több pontyot fogtunk, mint amurt. Igaz, az utóbbiból sikerült egy gyönyörű, kapitális példányt a kezembe fogni, ami egyben új egyéni rekordom is lett, így hát sokkal-sokkal többre értékelem és jobban örülök neki, mintha tizendarabot fogtam volna kisebbekből! Annyi bizonyos, hogy egy nagyon eseménydús, izgalmas éjszakai pecát tudhatunk a hátunk mögött, amire sokáig emlékezni fogunk. Ha Ti is kedvet kaptatok az „utószezonban” való amurvadászathoz, próbálkozzatok bátran, amíg nem lesznek túlságosan hidegek a vizek! Remélem, sikerült mutatni hozzá néhány olyan praktikát, amit hasonló élményekre tudtok majd kamatoztatni.

A horgászatról készítettünk egy kisfilmet is, ami még látványosabban mutatja be az eseményeket, részleteket. Érdemes megtekinteni, jó szórakozást kívánok hozzá!

Fotók: Császár Bence, Putz Tamás
Videó: Császár Bence, Takács Péter

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.