4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa 2022 versenysorozat kiírás – Tél, záró forduló

4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa 2022 versenysorozat kiírás – Tél, záró forduló

Már most érdemes feljegyezni a naptárba, decemberben jön a következő, s egyben utolsó verseny! A 2022-ben ismét útjára indított, teljes évet felölelő, 4 évszakon át zajló versenysorozatunk immár záró, téli etapjához érkezett. Visszatekintve a mögöttünk álló három fordulóra annyi bizonyos, hogy nem lehet okunk panaszra, mert rengeteg élmény, izgalom és nem utolsósorban gyönyörű fogások övezték az idei szériát. A kiskunhalasi Ezüst-tó Horgászcentrum az elmúlt versenyek során már bizonyította, hogy méltó helyszíne a megmérettetéseknek, így természetesen idén is ugyanitt kerül megrendezésre mind a négy forduló. Következzen hát a véghajrá, lássuk, mit tartogat a decemberi versenyhétvége! Ha szeretnéd kipróbálni magad, s közben egy jót horgászni, nem kérdés, hogy köztünk a helyed!

A helyszínt biztosító Ezüst-tó Horgászcentrum fantasztikus halállománya garantálja az izgalmas és élménydús versenyt

A versenysorozat különlegessége, hogy mind a 4 évszakban megrendezésre kerül egy-egy (két fordulóból álló) verseny. Tehát összesen 4 verseny lesz, amelyek 8 fordulóból állnak. Természetesen minden versenyt külön is díjazunk, de az igazán értékes nyereményekre azok számíthatnak, akik az összes versenyen részt vesznek.

Verseny helyszíne: Kiskunhalas, Ezüst-tó Horgászcentrum

A versenyek időpontjai:

  1. április 9-10. – 4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa 2022 – 1. tavaszi forduló (lezajlott)
  2. június 11-12. – 4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa 2022 – 2. nyári forduló (lezajlott)
  3. szeptember 10-11. – 4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa 2022 – 3. őszi forduló (lezajlott)
  4. december 10-11. – 4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa 2022 – 4. téli forduló
 

Mint látható, minden verseny két egymást követő nap, 2 fordulóból áll (előtte egy edzésnappal, amelyen nem kötelező részt venni).

Versenyen a különböző méretű pontyok adják a zsákmány gerincét, elsősorban ezekre kell a taktikát kialakítani
Gyönyörű, egyedi koi példányok is lakják a tavat szép számmal
Nem ritkák a nagy pontyok sem!
Tokhalak is élnek a vízben, ezekre is érdemes készülni!

Mindenben az Országos Method Feeder Versenyszabályzat a mérvadó, amely 2021-ben megújult, az aktuális szabályzat itt olvasható: Method Feeder Versenyszabályzat: Idekattintva érhető el! 

Kiemeltük a főbb 2022-es szabályokat:

  • Az etetőanyag és csali összetevői kizárólag természetes eredetű anyagokból állhatnak. A kizárólag csaliként használható összes élő anyag (csonti, giliszta, tűzőszúnyog, báb) mennyiségének el kell férnie egy 1/8 literes (125 ml) limitáló edényben. A csalizó pelletek és minibojlik legnagyobb használható mérete 12 mm.
  • Egy fordulóban maximum 8 l etetőanyag (bekevert, áttört, kész, nedves állapotban, beleértve földet, agyagot, kukoricát, magokat, pelleteket) használható fel.
  • A horgászat során megengedett kosárfaja: töltögetős (flat) method kosár, amelyen keresztül kell futnia a főzsinórnak, a kosarat felül nem lehet megütköztetni, a végtelenségig csúsznia kell. A kosár töltőszerszámmal és kézzel egyaránt tölthető, de az etetőanyaggal nem fedhető be mindkét felén. Tilos az in-line open end (mindkét végükön nyitott) kosarak és a bordás kosár használata a horgászat során, etetéshez azonban használhatók. A horogelőke etetőanyagba tömése megengedett.
  • Az etetőboton maximum 10 m fonott zsinór lehet, a többi monofil zsinór kell, hogy legyen.
  • A megengedett legnagyobb horogméret 10-es, a horog öblének átmérője 7 mm. Ennél nagyobb horog semmilyen esetben sem használható.
  • Kizárólag szakáll nélküli horog használata engedélyezett. 
  • A horogelőke hossza maximum 25 cm lehet.
  • A horogelőke csak monofil zsinórból (normál, áttetsző vagy színes damilból, vagy fluorocarbonból) készülhet. Fonott zsinór főzsinórnak, dobóelőkének, valamint előkének sem használható!
  • A minimum 3,5 m hosszú haltartóban, maximum 20 kg hal tárolható, ha ezt a mennyiséget elérte a versenyző, köteles új haltartóba helyezni a halakat. Amennyiben a két haltartóban a halak mennyisége eléri a 20-20 kg-ot, a versenyző köteles időközi mérlegelést kérni, vagy lehetősége van újabb haltartóba gyűjteni a halakat.
  • A pontybölcső vagy ehhez hasonló peremmel ellátott, a halak biztonságos elhelyezését garantáló matraccal kell rendelkeznie a horgásznak!
 

A method kosáré lesz a főszerep ezen a versenyen

A verseny részletes programja

 

1. forduló (szombat)
7:00-ig Gyülekező és regisztráció a halőrháznál
7:00-7:30 Megnyitó és sorsolás
7:30-7:50 Helyek elfoglalása, felkészülés
8:00-8:30 Limitellenőrzés
08:50 Alapozó etetés megkezdése
09:00 1. forduló kezdete
14:00 1. forduló vége
14:10 Fárasztás befejezése
14:00-15:00 Mérlegelés
2. forduló (vasárnap)
7:00-ig Gyülekező és regisztráció a halőrháznál
7:00-7:30 Megnyitó és sorsolás
7:30-7:50 Helyek elfoglalása, felkészülés
8:00-8:30 Limitellenőrzés
08:50 Alapozó etetés megkezdése
09:00 2. forduló kezdete
14:00 2. forduló vége
14:10 Fárasztás befejezése
14:00-15:00 Mérlegelés
15:30-tól Eredményhirdetés
 

A legtöbb horgász érte jön, őt szeretné megfogni, de csak a legszerencsésebbeknek adatik meg, hogy kézbe vehesse! Az idei őszi fordulóban Dejan Todorovicnak kedvezett a szerencse, kifogta az Ezüst-tó Kincsét, a tó legnagyobb koi pontyát
Technikás, sokhalas versenyek elébe néz, aki benevez a sorozatra


Jelentkezés:


Nevezési díj: 16.500 Ft/fő
Fontos hangsúlyozni, hogy nem csak azokat várjuk, akik az eddigi versenyeken részt vettek!!! A nevezési díj tartalmazza az ebédet is mindkét napra, valamint a pénteki edzésnap napijegy árát is.

 

Jelentkezési határidő a negyedik, azaz téli fordulóra: 2022. december 5. vagy amikor betelik a rajtlista

A tavaszi forduló díjazottjai
A 4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa 2022 versenysorozat tavaszi fordulójának pontos eredményei
A nyári forduló díjazottjai
A 4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa 2022 versenysorozat nyári fordulójának pontos eredményei
Az őszi forduló díjazottjai
A 4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa 2022 versenysorozat őszi fordulójának pontos eredményei

Fontos időben feladni a nevezést, mert csak az első 44 fő nevezését tudjuk elfogadni a pálya adottságai miatt! A nevezés elfogadásáról visszajelzést küldünk. Kérjük, töltsék ki a mellékelt jelentkezési lapot (4evszak_HD-FK_T.doc) és küldjék el a nevezési díj befizetésével egyidejűleg a horgaszbolt@haldorado.hu címre. A nevezési díjat banki átutalással a következő számlaszámra várjuk: K&H 10402568 50526648 54831003 A számlaszám tulajdonosa a verseny rendezője, a Haldorádó Feeder Sporthorgász Egyesület. A nevezési díj a Haldorádó Centrumban is rendezhető, de a helyszínen már nem fogadunk el nevezést. Amint a nevezési díj megérkezett, e-mailben visszajelzünk és ezzel együtt felvesszük a rajtlistára a versenyzőt, majd elküldjük postán a számlát. A nevezési szándék jelzése és a jelentkezési lap elküldése nem elég ahhoz, hogy a versenyző felkerüljön a rajtlistára. Ha esetleg időközben a létszám betelt, és további nevezések érkeznek, erről küldünk az érintetteknek egy levelet és visszautaljuk a nevezési díjat.

Ezúttal is megtartjuk a gyors, reggeli eligazításokat
Igazán szemrevaló kupákért és értékes nyereményekért folyik majd a küzdelem 2022-ben is!

Értékelés:
Az értékelés szektoronként történik. Teltház (44 fő) esetén 4 db 11 fős szektor lesz. A két nap alatt gyűjtött szektoreredmények alapján áll össze a forduló végső sorrendje. Pontegyenlőség esetén a fogott halsúly dönt.
A versenysorozat végső eredményébe a 6 legjobb szektoreredmény számít bele, így aki részt vesz mind a 4 versenyen, az a két legrosszabb eredményét elhagyhatja, de még az is eséllyel indul a végső díjazáson, aki csak 3 fordulón vett részt.

Díjazás versenyenként:

  • Minden versenyen az első 6 helyezettet kupával díjazzuk.
  • Minden versenyen az első és a második napon szektor első helyezetteket kupával díjazzuk.
  • Minden versenyen a legnagyobb hal megfogóját külön díjazzuk.
 

Díjazás 4 forduló után azok közül, akik 6 értékelhető szektoreredménnyel rendelkeznek:

  • Az első 6 helyezett kupát kap (az első 3 kupa igazán impozáns méretű lesz).
  • Az első 6 helyezett tárgyjutalmat is kap.
  • Díjazzuk a legeredményesebb külföldi versenyzőt.
 

Elő a fogós csalikkal!
Itt minden praktikára szükséged lesz! Ha szereted a method feederezést, akkor itt a helyed!
A tóparton igényes szállások is várják az ide érkezőket, bővebb infók és foglalás az Ezüst-tó Horgászcentrum Facebook és / vagy weboldalán!
Az aktuális állás 3 forduló után

Jelentkezők névsora:

1. Csővári Tibor

2. Zdravko Kresović / Szerbia

3. Nenad Štrbac / Szerbia

4. Rigó Péter / Szlovákia

5. Somogyi József / Szlovákia

6. Kiss Sándor

7. Dejan Todorivic / Szerbia

8. Kovácsevity Szrgyan / Szerbia

9. Burik Milán / Szerbia

10. Döme Gábor

11. Papp László

12. Forgó Attila

13. Bánfi Zénó

14. László Zoltán

15. Becz Gyula

16. Fias Dénes

17. Veres Krisztián

18. Sallai József Zoltán

19. Tom Fyrbach / Csehország

20. Dr. Veres Ferenc

21. Dr. Lovász Norbert

22. Martin Kubba / Csehország

23. Patkós Richárd

24. Németh Gábor

25. Zelenák György

26. Szűcs János

27. Tóth Jenő

28. Kiss Csaba

29. Mittler Norbert

30. Katona Bálint

31. Daniel Stojanović / Horvátország

32. Bolgár Géza / Románia

33. Faragó Attila

34. Páter Kristóf

35. Beliga Nica / Románia

36. Mamuzsics György

37. Balogh Tamás

38. Sejben István

39. Fehér Zoltán

40. Gál Krisztián

 

Tartalék lista:

 

  Szeretettel várunk Mindenkit!

Haldorádó Team

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.