A tavasz végi extrém mennyiségű esőzés nem kímélte a hazai folyóinkat se. A vízgyűjtőterületeken esett eső, pillanatok alatt indított hatalmas árhullámokat a folyóinkon…
Megemelkedett a Duna, Tisza, Bodrog stb. vízszintje is. A szakemberek elmondása alapján ehhez még hozzájárult a késői zöldár is, amit a hegyekben lévő hórétegek megolvadása indított el.
Gondolom, mindenki emlékszik rá, hogy egyik héten még fűteni kellett, no meg több hetes esőzés, következő héttől pedig klímát kellett kapcsolni. Egy szó, mint száz, megáradtak a folyók, ami harcsázásnál felér egy főnyereménnyel. Mondjuk, ahhoz, hogy minden ideális legyen, van pár dolog, aminek az együttállására szükség van.
Első és legfontosabb, hogy áradjon meg a folyó, megnövelve ezzel a vízhozamát. Így a táplálékhalak a folyó bal, illetve jobb szélére húzódnak ki, legtöbbször beállnak bármilyen természetes vagy mesterséges tereptárgy mögé, ahol kisebb a folyó sodrása. De ugyanilyen jó lehet egy visszaforgó rész is, ahol „házhoz” jön a táplálék is, és a halnak folyamatosan úsznia sem kell a helyben maradásért.
Felmerülhet akkor a kérdés, hogy akkor a kora tavaszi vagy akár késő őszi, téli áradások miért nem működnek a harcsázásban. A válasz (mármint szerintem) összetett. Először is a táplálékhalaknak a felszín közelében kell lennie, ami hideg felszíni víznél egyáltalán nem valósul meg. Szonárképeken tökéletesen látszódik, hogy télen, mintha egy vonalat húzott volna valaki, alatta hemzsegnek a halak, felette egy darab sincs szinte. Tehát olyankor a halak a mélyben keresik meg a számukra megfelelő vízréteget, területet, hőmérsékletet.
Ezzel el is jutottunk a „második ponthoz”, a hőmérséklet kérdéséhez. A harcsatáplálék oldaláról ezt már az előző bekezdésben megnéztük, ideje a harcsa szemszögéből megvizsgálni. Örök igazság: ahol a kaja, ott a ragadozó. Tehát ha nincs felszín közelében a táplálék, a ragadozó se fog ott kolbászolni, nézelődni. A másik fontos elem a vízhőmérséklet és a harcsa emésztésének kapcsolata. Minél melegebb a víz, annál gyorsabb a harcsa emésztése. „Tizenfokokban” vagy még hidegebb víz esetén a harcsa emésztése is roppant lassú, elég szinte 2 naponta ennie, hogy a létszükségletét kielégítse. A többi idejét meg „pihenéssel” tölti. Céltudatos ragadozó, nem véletlenül képes megnőni ekkora méretekre.
Azonban a „huszonfokos” víznél már olyan gyorsan felgyorsul az emésztése, hogy kevesebb, mint egy nap alatt megemészti a felvett táplálékot. Ez azt jelenti, hogy minden nap ennie kell. Ha esik, ha fúj, ha alacsony a légnyomás, ha magas –> ennie kell. Normál nyári vízszintnél hol talál táplálékot? A válasz roppant egyszerű: bárhol. Válogathat kedvére.
Ezért fordul elő az gyakran nyári partdobáláson, lassú víznél, hogy lelkesen dobáljuk a partot, miközben a hátunk mögött, a folyó közepén jelzi a harcsa hatalmas durranással, hogy ő épp ott eszik, és nem a parton. Tehát ezért van szükségünk áradásra, az tolja ki a táplálékot szélre, tehát a „kínálati oldal” leszűkül a bal, illetve a jobb part menti sávra.
A harmadik segítségünk ebben a módszerben a „sötét”. A harcsa előszeretettel táplálkozik éjszaka. Minél sötétebb van, annál jobban elemében van, hiszen a szeme nem sok mindenben segít neki, de az oldala, illetve a bajusza szonárként funkcionál, tökéletesen érzi ezek segítségével, hogy mi van körülötte, hol van a táplálék. Fogtam már úgy harcsát – igaz, csak kicsi, kb. 2 kilósat –, hogy láttam, hogy követi a wobblert, ott kígyózott mögötte. A műcsali elért a csónakig, már nem tudtam továbbhúzni, így egy kb. méteres zászlóval kiemeltem a wobblert és csuklóból megcsavarva visszapottyintottam a harcsa mögé. Egy szempillantás alatt, tolatva fordult meg a harcsa és támadta be a wobblert, egyből meg is akasztottam.
Szintén ehhez a harmadik ponthoz kapcsolódik a folyó átláthatósága. Minél zavarosabb, annál több a „zavaró” tényező a halnál, tehát annál óvatlanabbul támadja be azt, amit tápláléknak gondol. –> Beesik a wobbler… 2-1-BUMMMMM. Tehát a hal is bátrabban indul kaja után zavaros víznél, így akár délután 3-kor is simán foghatunk 0 átláthatóságú folyóban harcsát „partdobva”. Én még nem fogtam így, de filmet már láttam :)
Ezt elolvasva, azt lehet gondolni, hogy „Ez csak ennyi? Ez egyszerű!”…
Persze, hogy az… jaaa, nem.
Ha így lenne, akkor nem lenne annyi, de annyi üresen átdobált este. Sokkal, de sokkal több az üres este, mint az, amikor van bármi érdemleges. Gégény Viktor mondta, akitől e módszer alapjait tanultam, hogy az éjszakai harcsázást eseményben mérjük. Ha van bármi, ami eseményszámba megy, már nyertél, mert a NULLA a biztos. Elég egy ráfordulás, amikor valami rámozdul a csalidra és örvényt kelt a vízfelszínen, már örülhetsz szinte.
A harcsa, mint tapasztaltam és írtam is fentebb, céltudatos ragadozó. Tehát ha minden összeáll, még akkor sem biztos, hogy akkor emelkedik fel a partszéli zónába, amikor épp ott van a wobblerünk. Tucatszor előfordult, hogy elcsorogtunk egy területen, majd hallottunk felettünk a hatalmas durranást.
De olyan is volt, hogy hajnal 1-ig egyetlen rablást nem hallottunk, egyetlen eseményünk se volt, majd úgy döntöttek a harcsák, hogy „MOST eszünk”, és 30 perc alatt fogtunk 3 szép példányt. Ha 1-kor feladjuk, nullázunk… Ilyen ez a játék.
Nos, íme, egy kisfilm, ami a legutóbbi áradáskor készült:
