Fogós folyóvízi harcsás előkéim

Fogós folyóvízi harcsás előkéim

Ebben a részben összesen két típust fogok Nektek bemutatni, egy U-Pose és egy spannolós előkét. Folyóvízen szinte nem is használok többet. Ott a legfőbb szempont a végszerelék elhelyezése, amit az adott körülményekhez való folyamatos alkalmazkodás határoz meg és persze a helyi horgászrend.

Bemutatásuk helyszínéül egy csatornapartot választottam, melyen vízi járművel való közlekedés tilos.
Annak ellenére, hogy az esti fényváltás előtt kerülnek be csak a végszerelékek – nehogy egy csuka megrágja a csalit, amit még meg is kell fogni –, már hajnalban kiérkeztem a vízre.
Fontos, hogy ne találomra dobáljatok be, hanem pontosan feltérképezve a területet. Ezt legegyszerűbben egy radar segítségével tehetitek meg.

Egy megbízható radar hatalmas segítség

A meder megismerése után következik a víz megfigyelése, ideértem a folyásirányt, burványok kialakulását, visszaforgók meglétét és a táplálékhalak vonulását, csoportosulását – fokozott figyelemmel az ívásukra.

Érdemes rászánni az időt…
… hogy megtaláljuk a megfelelő helyet

A hely kiválasztása megtörtént, de hogyan is kerül a helyére a végszerelékünk?

Először nézzük az U-Pose előkét!

Manapság az egyik legnépszerűbb előke

Ezt két tégla segítségével fogom bejuttatni, garantáltan gubancolódás veszélye nélkül.

Minimum 3 méter legyen a két tégla közti távolság
A szükséges kiegészítők: tégla, kötözőzsinór és szakítózsinór

A végszerelék felépítését az alábbi fotó mutatja be:

A csapágyas forgóba kerül az előke

A felcsalizott előkét bedobom a vízbe és a sodrás segítségével leúsztatok legalább 10 m-t, majd bedobom a törésre az első súlyt, a másodikat pedig ezen a helyszínen minimum 3 méterrel közelebb a parthoz.

A sodrás is velem van
A téglák segítenek a végszerelék elhelyezésében

Nincs más teendő, mint a zsinór megfeszítése és a bot elhelyezése egy stabil bottartóban.

A kapás észlelésére használhattok csörgőt vagy elektromos jelzőt

Kapáskor a legtöbb esetben mire a bothoz értem a harcsa már eltépte mindkét szakítót, de ha kisebb hal akad, akkor is gond nélkül lemarad a súly fárasztás közben.

Spannolós előke elhelyezése lépésről-lépésre

Kisebb csatornákon általában súly nélkül használom

Egy ólom segítségével átdobom a túlpartra a főzsinórt, majd átsétálok vagy átúszom (ha nincs híd a közelben) és rögzítem a képen látható módon.

A főzsinór megfelelő helyre juttatása…
… és rögzítése, már a felakasztott előkével
A szükséges kellékek
Az úszótest és egy világítópatron segítségével állítható be a felkínálási magasság

Ezután kihúzom a partra az előkét egy 4 méteres merítő nyél segítségével és felcsalizom.

Jól jön egy hosszú merítő nyél

Az ily módon elhelyezett előke nem akad bele se növényzetbe, se bedőlt fába, és kövek közé sem tud beszorulni.

Alapos odafigyeléssel nem lesz zavaró tényező
Utolsó ellenőrzés, hogy a csali a „tökéletes” helyen legyen

Saját hibáimból tanulva tanácsolom, hogy figyeljetek minden apró részletre, mert nem kellemes, mikor reggel vesszük észre, hogy a csali gubancban vagy valahova felakadva töltötte az éjszakát.

Írta: Bleszák Viktor

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.