Harcsák a horizonton

Harcsák a horizonton

A horgászaton belül a harcsahorgászat is rohamosan fejlődik, megújul. A modern harcsahorgászat teljesen új követelményeket támaszt: manapság már nemcsak testközelből próbálják megfogni hazánk legnagyobbra növő ragadozóját, a harcsát, hanem a meghorgászandó helyet nem zavarva távolról, ez a távolság pedig lehet akár 200 méter is.

Horgászat a távoli helyekre

Ekkora távolságra speciális felszerelés is kell: megfelelő bot mellett sarkalatos pont az orsó és a zsinór párosításának kérdése. A harcsázó orsók nem mindegyike alkalmas ugyanis olyan mennyiségű zsinór tárolására, amivel nagy távolságra biztonságosan horgászhatunk. Szándékos a mennyiség kifejezés, ugyanis egy harcsázó orsóra természetesen ráfér akár 500 méter fonott zsinór is, azonban ennek vastagsága vagy inkább az ehhez társuló szakítószilárdság kevés a harcsa horgászatához.

A Koós termékek kiváló minőségben elérhetők, megoldást itt biztosan találunk

Először is kell egy megfelelő zsinór, ami állja a sarat. A szakítószilárdság csalóka dolog, mert ha belegondolunk, ugyan minek kell egy 100 kilogrammos szakítószilárdságú zsinór, ki szeretnénk emelni vele egy 90 kilogrammos harcsát talán? A zsinórok esetében nagyon fontos tényező lehet az apró, láthatatlan sérülések, kötések jelenléte, mert ezek mind jelentősen csökkenthetik a zsinór szakítószilárdságát. Egy rosszul megválasztott csomó például akár a huszadára csökkentheti főzsinórunk erejét. Persze nem ennyire tragikus a helyzet, de ezzel máris indokot találunk arra, hogy érdemes és kell is túlerősíteni a zsinórunkat. Például, a Koós Monster Braid fonottból a 0,46 mm-es méret már 45 kilogrammot bír, és ha kisebb sérülések miatt felére csökken ez az érték, akkor még mindig biztonságban vagyunk, vagyis tökéletesen elég egy kapitális harcsa kifárasztására. Azonban itt van egy probléma, mégpedig az, hogy a 150 méteres kiszerelésben kapható zsinór kevésnek bizonyulna 200 méterre való horgászatkor. Természetesen összeköthetnénk két 150 méteres tekercset, de itt közbejön az a fránya csomó, ami bizony bármennyire is jól kötjük meg, csökkenteni fogja a szakítószilárdságot.

A csomagolása már árulkodó

Az Energofish és a Koós márka életében azonban bekövetkezett egy változás, és egy olyan horgász lett Koós Ferenc társa, aki tele volt szenzációs ötletekkel. El kell mondani, hogy Koós Feri saját elmondása szerint is „közelharcos”, vagyis ő odamegy a harcsa közvetlen közelébe, ha teheti, és onnan próbálja lépre csalni a harcsákat. Így érthetően erre a területre koncentrált a termékfejlesztések során. Az új tag, Czimmerman Gábor, ellenben már az új vonalat képviseli, így az első ötletek egyike volt a dupla kiszerelésben kapható Koós Monster Braid fonott zsinór. Ez annyit tesz, hogy két tekercs 150 méteres zsinórt úgy kaphatunk meg, hogy azok nincsenek szétvágva, vagyis akár 300 méter zsinórt is rátekercselhetünk az orsónkra.

Gábornak valóban szenzációs ötletei vannak
Koós Ferenc is sokat konzultál Gáborral a fejlesztések irányáról

Innen egy fontos következő kérdés következik, milyen orsóra lehet ezt a mennyiségű zsinórt rárakni? A Koós Banax SI-re – vagy sok más harcsázó orsóra – ennyi biztosan nem fér rá. Ide is jól jött Czimmerman Gábor, ugyanis már egy kész újragondolt pótdobbal érkezett. A lényege, hogy a Koós Banax SI-t átalakította – no, nem egy teljesen új orsót készített –, egyetlen fontos alkatrészét építette át, mégpedig a dobját. A mintadarabot természetesen a Banax mérnökeinek vittük, hogy nekünk ilyen kell, akik csak pislogtak a megoldásokon. Az egyik, amivel növelni lehet a dob befogadóképességét, az a belső tengely vékonysága. Itt volt mit lefaragni, így az ésszerűség határain belül csökkent a belső átmérő, ezzel együtt a zsinórkapacitás is megnövekedett.

Íme, a két dob, balra a megújított változat

A dob magasságának emelésével is lehetne természetesen zsinórkapacitás-növekedést elérni, azonban ekkor a dob emelésen is változtatni kellene így több belső alkatrész is cserére szorult volna, éppen ezért ez a lehetőség ki volt zárva. Ha már a dob belső átmérőjét csökkentettük, miért ne növelhetnénk a külsőt? Itt egy határ volt, mégpedig az orsó rotorja, ugyanis itt megvan az a maximális átmérő, ami befér a rotor által biztosított helyre, így a dobot e határig lehetett növelni. Emellett egy pici trükkel azt is sikerült elérni, hogy a dob alsó részénél a nagyobb átmérő miatt ne legyen túl nagy rés, ami utat engedett volna a szennyeződéseknek. Ezt egyszerűen úgy oldotta meg Gábor, hogy a dob alsó részét kúposra esztergálta, így alul ugyanakkora maradt a rés, mint az eredeti dobnál, miközben a dob felül szélesebb, ami által szintén nagyobb lett a zsinórkapacitás. Természetesen ez a féket és egyéb más dolgot nem befolyásol az orsón, csupán zsinórból fér rá sokkal több.

Szemből látszik a legjobban a méretkülönbség
A jobboldali dobon látszik a dob szoknyájának kúpossága
Íme, már bevetve az új dobbal felvértezett Koós SI

Jön a következő kérdés, a mennyiség. Ezzel óvatosan kell bánni, ugyanis az első feltekerésnél, ha túl szorosan tekerjük rá a zsinórt, akkor később problémánk lehet. A fonott zsinór ugyanis, ha szorosan rakjuk a dobra, kevesebb helyet igényel, azonban ha egy távolra kihúzott szereléket üres bevágás után kell kitekernünk, akkor lesz meglepetés, hogy nem fér rá a dobra az újra feltekert zsinór. Ezért ajánlatos nem túl szorosan felcsévélni az első alkalommal a zsinórt. A dobra így is bőven rá fog férni a 46-os méretből több mint 250 méter.

Ez így már biztos megfelel a célnak

Ezzel a zsinórkapacitással már bátran nekikezdhetünk a távolinak tűnő harcsák megfogásának is.

Húzás befelé…
… a horizonton lévő harcsákhoz
* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.