A Stradic hosszú időn keresztül szinte a „pergetőorsó” szó szinonimája volt. Mostanában már nem beszélhetünk ilyen kizárólagosságról, hiszen számos konkurens gyártmány mellett kell megállnia helyét a piacon, de a név régi nimbusza mindmáig megmaradt. A Stradic napjainkban is viszonyítási alap, és nagyjából itt húzható meg az a plafon is, amit egy átlagos bérből élő, és nagyjából épeszű horgász hajlandó egy orsóért kifizetni (tényleg, van egyáltalán ilyen kategória, hogy épeszű horgász? :-)).
Méretsor: | 1000, 2500, 4000, 5000, 6000 |
Súly: | 345 g |
Áttétel: | 5,8:1 |
Visszaforgásgátló: | holtjátékmentes |
Fékrendszer: | első fék |
Csapágyak: | 4+1 |
Zsinórkapacitás: | 180 m / 0,30 mm |
Behúzás sebessége: | hajtókar-fordulatonként 91 cm |
Ház: | hibrid alumínium / XT-7 |
Pótdob: | 1 fém |
Tartozék: | dob alátétek, olaj |
Ár: | 34.500 Ft |
A gyártó honlapja: | |
Robbantott ábra: |
Egy kicsit túlrágott gumicsontnak tűnhet ez a teszt, hiszen a korábbi Stradic FA modellről már jelent meg elemzés a Haldorádó oldalain, az FB széria által hozott újdonságokat pedig a Twin Power 2500FB bemutatása alkalmából veséztük ki. Aki tehát nem sajnálta a fáradságot a tájékozódásra, és eléggé érdeklődik a téma iránt, az nagyjából képben lehet a Stradic FB-t illetően is. Ezért ezt a tesztet a szokottnál kissé kötetlenebb formában, az ismétlések helyett némi mellékes információval kitöltve próbáltam fogyaszthatóvá tenni az olvasók számára.
Mindenképpen említésre méltó, hogy az új FB szériákban sokkal szerencsésebb a méretek fokozatossága, mint a korábbi FA-k esetében. „Közepes pergető” szemmel nézve a régebbi FA2500 - a maga egytárcsás fékjével - túl finom szerkezet, az FA4000 pedig már inkább egy nagy, tenyeres-talpas masinának tűnik. Az FB4000-es mérete gyakorlatilag az előző kettő közé ékelődik be, és mint ilyen, abszolút hiánypótló a skálán.
A Shimano orsók körül folytatott polémiák egyik visszatérő témája, hogy vajon van-e jelentősége az extra minőségű ARB golyóscsapágyaknak, vagy a hagyományos csapágyak is megfelelőek lennének. Ez olyan kérdés, amire nem lehet egyértelmű igennel vagy nemmel válaszolni, helyette vegyünk egy szemléletes példát. Ha másodpercenként egyet forgatunk a hajtókaron, az a tányérkeréken 60, de a rotornál is mindössze 350 fordulatot jelent percenként. Ilyen tempó mellett egy átlagos csapágy szinte az idők végezetéig eljár tengelyén, amíg van benne kenőanyag, és nem megy bele homok.
A példabeli fordulatszámon azonban a zsinórvezető görgő percenként már majdnem kétezret pörög, ami közelít ahhoz a fordulatszámhoz, amelyre a csapágyakat méretezik. Ha ehhez még hozzávesszük a feszülő zsinór okozta folyamatos terhelést, és a felhordott vízből elkerülhetetlenül lerakódó lepedékek koptató hatását, akkor máris beláthatjuk, hogy ezen a ponton még a legtökéletesebb csapágynak is alaposan fel van adva a lecke. Nem becsülhetjük alá tehát az itt elhelyezett golyóscsapágy minőségének a fontosságát, amit alátámasztanak szerviz tapasztalatok is. Egyes gyártmányoknál rendszeres hiba, hogy néhány hónap után hangossá válik a görgő, mert megadta magát benne az aprócska csapágy. Ilyesmi az ARB-kkel nemigen fordul elő!
Kedvenc téma a fórumokon a lassított dobemelés kérdése is. Az FA típusok bevezetésekor a jobb dobási tulajdonságot hozták fel a lassított dobemelés előnyeként, de a gyakorlatban hátránya is mutatkozott újításnak. A lassított dobemelésű orsók hajlamosabbak voltak a meghibásodásra, ami az esetek nagy részében a helytelen használatra volt visszavezethető. Újabban divat lett a kikapcsolt visszaforgásgátlóval való fárasztás, amelynek előnyei (közvetlenebb kontaktus a hallal, zsinórcsavarodás kiküszöbölése) elsősorban a finomszerelékes horgászatban mutatkoznak meg. Vékony, 10-15-ös damillal horgászva ettől nem károsodik az orsó, de más a helyzet, ha valaki rendszeresen ilyen módon fáraszt erős zsinórral nagy halakat.
Már a rég elsárgult horgászkönyvekben is megírták: "pumpálva" kell a halat fárasztani, hogy tehermentesítsük az orsó szerkezetét, amennyire csak lehet. Bottal emel, zsinórt felszed, és így tovább. Ha terhelés alatt tekeri az ember az orsót, akkor várhatóan a dobemelés fog benne először tönkremenni. A feszülő zsinórtól befeszül a dobtengely is, és mindjárt nem lesz olyan könnyű élete annak a kis műanyag fogaskeréknek, aminek e feszülés ellenében kellene mozgatnia a dobemelő csigát. Természetesen sok függ ezen belül a fárasztási technikától is (pumpálás vagy csörlőzés), de a visszaforgásgátló alapvetően azért van kitalálva, hogy fárasztáskor ne a hajtóművet érjék az erők. Talán nem véletlen, hogy a Stella FA 2500 feletti méreteinél nincs is lehetőség a visszaforgásgátló kikapcsolására, és ez lehet az oka, hogy a most bemutatott FB szériák már ismét a hagyományos, közvetlen dobmozgatással működnek.
A dobemelés másik divatos témája a kétsebességes, vagyis oda és vissza eltérő sebességgel mozgatott dob. Lehet, hogy ennek valóban vannak laboratóriumi körülmények között kimutatható előnyei, de a gyakorlatban az számít igazán, hogy a dobot a tetejétől az aljáig egyenletesen töltse ki a zsinór, más szóval egyenes legyen a zsinórprofil. Ha a dob magassága nem lényegesen nagyobb a dob által bejárt út hosszánál, és az emelő szerkezet egyenletes sebességgel mozog, akkor nagy baj már nem lehet. Ami ezen túl megy, az már csak díszítősor a katalógusokban. Mindenesetre a Shimanót ezen a téren nem érheti semmi vád, hiszen nem csak a Stradic-nak, és más drága típusoknak, hanem még a legegyszerűbb orsóinak is hibátlan a zsinórfektetése.
A csapágyak száma változatlan maradt az FA szériához képest, a leosztásuk viszont megváltozott. Golyóscsapágy került a tányérkerék tengelyének mindkét végére, viszont a csiga hátulsó csapágyát a 2500-as és 4000-es méreteknél poliamid perselyre cserélték (az 5000-es mérettől itt is golyóscsapágy van). A golyóscsapágy elhagyása összefügg a hajtómű házának kisebb, kompaktabb kialakításával. A korábbi gyártmányoknál a kimélyülő tányérkerék öblében még megvolt a hely a hátsó golyóscsapágynak is, a mostani, sík kialakítású fogaskerék már csak ennek a vékony húsú perselynek enged teret, ezért ide utólag sem lehet csapágyat betenni. Mindenesetre az orsó futása így is tökéletes, és a rotornak sincs említésre érdemes holtjátéka.
A jobb Shimano orsók - így a Stradic is - a karbantartást megkönnyítő, külső kenési ponttal vannak ellátva. Az orsókhoz kis, cseppentős flakonban mellékelt, finom műszerolaj szinte kínálja magát, hogy az ember becsöpögtesse a nyíláson, de ez nem a legjobb ötlet, hacsak nem akarja valaki naponta istápolni az orsóját.
Maga az olajos kenés alapjában véve rendben is volna, ha a hajtóműben olyan mennyiségben lenne olaj, hogy beleérjenek a fogaskerekek, mint pl. az autók sebességváltójában. Ez csak azért nem praktikus az orsók esetében, mert a hajtómű háza nem hermetikusan zárt, így hamarosan kiszivárogna a folyós kenőanyag. A végén aztán minden olajban úszna, kivéve az orsó belsejét. Ezért inkább a zsírral való kenés terjedt el az orsók hajtóművében. A jó zsír nem folyik le, hanem megtapad a fogaskerekeken. Ha egy megzsírozott hajtóművet híg műszerolajjal kezdünk kenni, az hosszú távon többet árt, mint használ. Az olajjal gyakorlatilag lemossuk a zsírt a szerkezet elemeiről, így a zsír hígulásával egyre gyakrabban kellene olajoznunk ahhoz, hogy ne kenetlenül járjon az orsó.
Az orsók kenése tekintetében - mint az élet és a technika annyi más területén - kompromisszumra kényszerülünk. A szerkezet könnyű járása szempontjából minél hígabb, a kenés tartósságát szem előtt tartva viszont minél sűrűbb kenőanyag lenne jó. A megoldás valahol középen van: az orsók és más finommechanikai szerkezetek kenésére kifejlesztett, kellően lágy, jól tapadó zsírokat érdemes használnunk. Ezeknek a hagyományos, dobozos, vagy tubusos kiszerelésű zsíroknak a rendszeres karbantartás szempontjából csak annyi a hátránya, hogy a kis lyukon beadagolva nem jutnak el minden szükséges helyre.
A világ gazdagabbik felében készen kínálják a megoldást: a tengerentúlon kifejezetten Shimano orsókhoz ajánlott műszerolaj és zsír spray kombó is kapható, potom 25 dollárért.
Szerencsére nem kell Amerikáig mennünk érte, hiszen Magyarországon is forgalmaznak hasonló zsír spray-t.
Sietek leszögezni, hogy nem kapok a gyártó cégtől jutalékot, amiért megemlítem a terméküket, csupán szeretném megosztani a 2 év használat során szerzett jó tapasztalataimat. Nyilván vannak más, hasonló tulajdonságú gyártmányok is, én történetesen ebbe futottam bele. A szóban forgó spray egy teflonnal adalékolt kenőanyag, amit kifejezetten a fém-műanyag vegyes rendszerekhez ajánlanak, amilyenek az orsóink általában. Kifújáskor - egy rendes spray-hez illően - felhőben terjed, lecsapódva pedig egy kocsonyás, zselészerű anyaggá válik. Kicsit lágyabb, mint a szokásos zsírok, ezért időnként meg kell ismételni a kezelést, viszont cserébe nagyon finom futású lesz tőle az orsó, és ezt a tulajdonságát hidegben is megőrzi. Érdemes kipróbálni a téli pergető szezonban!
Összegzés
A teszt ürügyén folytatott kalandozás végén a konkrét orsóról is essék néhány szó.
Egy nagyon jól használható, a sok átdolgozott kiadás során kiérlelt, szerencsés konstrukcióval van dolgunk a Stradic 4000FB személyében, ami a Shimano pergető-palettáján az „elit” felső harmad legalsó tagja. Innentől felfelé már viszonylag kevés hozzáadott műszaki tartalom társul a meredeken felfelé szökő árakhoz, ezért nem véletlen a Stradic népszerűsége, hiszen az ár/használati érték optimumot is tükrözi.
