A balatoni nyíltvízi fenekező és úszós süllőzés felszerelésigénye nem támaszt különös igényeket, hiszen a horgászat sikerében alapvetően a megfelelő idő és hely, valamint a csali és a végszerelék kiválasztása a meghatározó. Ugyanakkor kisebb odafigyeléssel - és minimális anyagi ráfordítással - a süllőzéshez nagyon praktikus felszerelést állíthatunk össze.
Előre jelezzük, hogy a következőkben itt-ott megjelenő márka- és típusnevek kizárólag példaértékűek. A bevezetőben is leírtak szellemében a balatoni süllőzés során semmiképpen nem a felszerelés egyes elemein díszelgő címke milyenségén múlik, hogy mekkora sikert ér el horgász. Ezért az alábbiakat ilyen (típus- és márka) szempontból csak úgy érdemes vizsgálni, hogy a rengeteg, e célra felhasználható - és minden bizonnyal hasonlóan megfelelő -felszerelés közül ezekről vannak saját tapasztalataink. A hangsúlyt tehát nem a márkára és/vagy a típusra, hanem a paraméterekre (hossz, zsinórkapacitás, átmérő stb.) kell helyezni.
Botok
Fussuk át, milyen főbb szempontok alapján válasszuk ki botunkat!
Hossz
A csónakos fenekező horgászat gyakorlata alapján leginkább a 2,40-3,00 méteres botok váltak be. A 3 méteresnél hosszabb botok vége hullámzáskor már nagyon kóvályog, aminek sajnos egyenes következménye, hogy a kicsit is megcsavarodott főzsinórunkon lengő kapásjelző karikát csúnyán bepödri. Az összecsavarodott zsinegdarabon lógó kapásjelzőben nem csúszhat át a zsinór, ezért a belógatott V-alakú zsinórnak csak töredékét húzhatja fel a hal… nem is beszélve arról, hogy ilyen összecsavart zsinórral történő bevágásnak gyakori következménye a főzsinór szakadása. 2,40 méteres bothossz alá átlagos csónak-felszereléssel azért nem érdemes menni, mert (különleges bottartók alkalmazása nélkül) a botvéget egyszerűen a trepnire letámasztva a kapásjelző karikát nem látjuk rendesen, ha leengedjük a vízszintig, hiszen a csónak palánkja kitakarja látóterünkből. Ha meg tudjuk oldani a rövid botok palánk tetején való rögzítését, akkor az 1,80-2,10 méteres hosszúságú pálcák is kiválóan beválnak. Ha ezek sűrűn gyűrűzöttek, akkor célszerű nem a spicc közelében található gyűrűközbe tenni a kapásjelző karikát, hiszen az aránylag meredeken feltámasztott botnál az egymáshoz közel eső gyűrűk miatt a belógó V-alak szárai túl közel kerülhetnek egymáshoz, ami könnyen a kapásjelző bepödrődéséhez vezethet (ugyanez egyébként igaz a hosszabb botokra is: minél meredekebbre állítjuk a botot, annál inkább tanácsos a nagyobb gyűrűközökhöz tenni a karikát).
Ha időnként partról (kőgátak, mólók) is ugyanezzel a felszereléssel horgásznánk, akkor érdemes a nagyobb hosszak irányába elmenni (kőgát lábánál, hínárosok mentén előny lesz a hosszabb pálca!): parti fenekezéshez 2,70-3,30 méteres bothossz ajánlható. A balatoni csónakos és parti fenekező süllőzés szempontjából tehát univerzálisnak a 2,70-3,00 méteres bothossz tekinthető.
Úszós horgászathoz sok esetben (szerelék jellegétől, eresztéktől függően) előnyösebb a hosszabb (3,50-4,00 méteres) horgászbot, ugyanakkor csónakban kellő gyakorlatot igényel ezek hibamentes használata, különösen a fárasztás végén, a hal kiemelése során. Éppen ezért a csónakos horgászatban még kisebb rutinnal rendelkezőknek mindenképpen inkább a rövidebb botok ajánlhatók úszós süllőzéshez is. Még a „csutka”, 1,80 méteresek is eredményesen használhatók, hiszen a csúszó úszós szerelék az ereszték-gondokat úgyis megoldja. Ugyanakkor rövid botnál külön figyelmet kell fordítani arra, hogy a kellően előfeszített zsinórral vágjunk be! A csónaktól a kapás során távolodó süllőnél ez nem probléma, annál nehezebb megoldani a néha igen gyorsan felénk közeledő halnál. Itt jelentkezik a hosszabb pálcák előnye: ugyanakkora szögelfordulás mellett sokkal nagyobb zsinórhosszt feszítenek meg, ezért ezekkel a felénk közelítő kapások esetén nagyobb a sikeres akasztás esélye. Partról való úszózásnál - hasonlóan a fenekezéshez - a kövezés és a hínárcsomók miatt jelentősen több előnyt ad egy a hosszabb bot, ezért ott lehetőleg ilyet használjunk!
Általánosságban a horgászbot hosszához még annyit érdemes megjegyezni, hogy a nagyobb remélt dobótáv miatt csak parti horgászat egyes eseteiben (pl. déli parti mólókról a nyílt víz felé próbálkozva) lehet indokolt még hosszabb botok alkalmazása. Csónakos horgászatnál és az északi partról rendszerint nincs szükség akkora dobásokra, amiknél már érdemben számítana, milyen hosszú a botunk.
Dobótömeg, akció, terhelhetőség stb.
A dobótömeg arról ad információt, hogy mekkora az a minimális tömeg, aminél dobás közben már jól kihasználható a bot rugalmassága, és hogy mekkora az a maximális tömeg, amit még a bot túlterhelése (sérülése) nélkül eldobhatunk vele (ez utóbbit a legtöbb botnál enyhén túlbecsülik, illetve: tartsuk észben, hogy dobáshoz soha nem a felső érték az optimum!). Az akció és a terhelhetőség meglehetősen komplex tulajdonság, amelyek kialakulásában szerepet kap(hat) a bot felépítésének jellege (teleszkópos vagy összetoldható), anyaga (üvegszál, szénszál), hossza stb. - talán leginkább ezek miatt érdemes több márka modelljét is megsuhogtatni, hogy a számunkra ígéreteset megtaláljuk.
A dobótömeg alapján olyan botokat válasszunk, amik megfelelnek az elhajítani szánt végszerelék és csali(!) össztömegének. A csali tömegét a békés halakat célzó módszereknél joggal hanyagolják el a horgászok, itt e luxust nem tehetjük meg. A néha csak 8-10 grammos nehezék (ólom, tirolifa) mellett nem ritka, hogy 3-4 dekás (30-40 grammos) küsz vagy haldarab kerül a horogra… kéthorgos fenekező szereléknél esetleg ennek duplája! Mindezek miatt a 20-40 g-os tartományban mozgó botokénál kisebb dobótömegű pálcát inkább csak úszós horgászathoz válasszunk (persze óvatos, lassan indított dobással és egyetlen, nem túl nagy csalival akár az 5-25 g-os botocskák is használhatók fenekezéshez… de ahhoz messze nem ezek az ideálisak). Nagyobb csalik és nagyobb nehezékek (pl. egy 25-30 g-os csúszó ólom) alkalmazása esetén egyáltalán nem túlzás a 30-60 g-os dobótömegű botok közül választani, sőt akár a 40-80 g-os kategória is indokolt lehet.
Akció szerint lehetőleg a gyorsabb, gerincesebb pálcákat preferáljuk, velük több lesz a jó akadás, ha csontos részbe talál a horog (ami egyébként aránylag ritka). Ezek közül viszont inkább olyanokat igyekezzünk kiválasztani, amik nagyobb erőhatás esetén kellően rugalmasan viselkednek (tipikus „B” akció): ennek a megakasztott hal megtartásában és a csali biztos (= leszakadásmentes) bedobásában van komoly szerepe. A fejét rázó süllő egy rugalmas botról még akkor sem szabadul el könnyen, ha szája csontos részében éppen nem túl jól akadt meg a horog, vagy ha a mélyebbre nyelt horog csak egy kevés lágy szövetet fog. Ezzel szemben egy túl merev bot túl sok süllőt „ráz le” (helyesebben hagyja, hogy a süllő lerázza magát), és a kicsit erősebben megsuhintott csalit is könnyebben küldi a végszerelékétől eltérő pályára.
A terhelhetőség szempontja inkább a parti horgászatok során kerül(het) előtérbe, különösen akkor, ha angolnákkal vegyesen várhatók a süllők. Tipikusan ilyen a mólók kőszórása előtt küszíváskor végzett horgászat. Mivel az angolnákat klasszikus értelemben nemigen lehet fárasztani, viszont a kövek közé hajlamosak gyorsan és véglegesen bevenni magukat, kell az olyan erős horgászbot, amivel akár a kilós angolna is kipenderíthető. Tehát nem a süllők miatt kell(het) a komolyabb terhelhetőségű pálca. Nyílt vízen, csónakból az átlag balatoni süllőkhöz egy spiccbot vagy egy light match is elég lenne, legalábbis a fárasztásukhoz (persze ezekkel nem lehet megfelelően bevágni, ha csontos részen van a horog, ezért lehetőleg ne ezekkel próbáljunk süllőzni). Nagyobb harcsát meg - egyelőre - még mindig túl ritkán akasztunk ahhoz, hogy ez befolyásolja a süllőző felszerelés optimális kialakítását.
Anyag
Nem feltétlenül kell a legjobb minőségű termékben gondolkodnunk a csónakos horgászatnál, mivel botunkat letéve használjuk. A minőségi pergető botokat ezért - ha csak lehet - ne vigyük be! A hullámzás miatt a sötétben egy óvatlan mozdulat vagy egyszerűen a csónakban ugráló hal is kárt tehet a bottestben. Hasonlóan veszélyes pálya a mólók szórt kövezése, ahol a botra a legnagyobb veszélyt saját botladozásunk, esésünk jelenti. A komoly sérülés esélyének csökkentése miatt ajánlatos a nagyobb falvastagságú botok közül választani (itt nem baj, hogy ezek nehezebbek, lustábbak, mint a vékonyfalú és jobb anyagú elit változatok). A szénszálas botok mellett itt még érzékelhető hátrány nélkül alkalmazhatóak az üvegszálas csőbotok, sőt akár a tömör üvegbotok is.
Felépítés
Balatoni süllőzésre mind az összetoldható, mind a teleszkópos rendszerű botok alkalmasak. Fenekezéshez túlnyomórészt kétrészes botokat használunk, de úszós módszernél nem ritka teleszkópos bot (pl. telematch) sem. Természetesen a megfelelő tulajdonságokkal (dobótömeg, rugalmasság, hossz) bíró teleszkóp botok fenekezéshez is kiválóan használhatók, bár itt plusz kritériumként kell kezelni a tagok hosszát, hiszen az a gyűrűközöket (ami a kapásjelző esetleges betekeredése miatt nem lényegtelen!) is meghatározza. A horgászaton kívül itt inkább az lehet a fő szempont, hogy szállítás és tárolás közben (beleértve a csónakban való elhelyezést is) milyen típusú bot kényelmesebb a horgásznak.
Gyűrűk
Mivel fonott zsinórt általában nem használunk, és a dobások-bevontatások száma meg sem közelíti a pergetéskor megszokottat, a gyűrűbetétek minőségére nincs gondunk, ellenben a gyűrűk botokon való elhelyezkedése fontos. Jó, ha távol vannak a bottesttől és egymástól is (azaz a kevesebb, de még elegendő gyűrűvel szerelt bot-változatokat keressük). A gyűrűk közti távolság azért lényeges, mert felrakott karika a túl közeli gyűrűk esetén a már használt, megcsavarodott zsinórunkat betekerheti.
Milyen botokat használunk?
V.Z.: Most egy Shimano Solstace MH és egy Shimano Beast Master MH szolgál, tartaléknak egy Goldstar Diamondot használok. Mindegyik bot 3 méteres, de eltérő karakterisztikával rendelkeznek: a Solstace merev, rendkívül vastag falú, fejnehéz és egyértelműen spiccakciós bot. Előnye, hogy a bevágás keményebb, a horog jobban ülhet, bár ennek a gyakori torokra nyelések miatt ritkán van jelentősége. Merevsége miatt a nagyobb halat jobban távol lehet tartani a csónakot rögzítő kötélzettől. Hátránya is a merevségéből származik. Sokkal gyakrabban szakad le csalink a horogról, különösen a fagyasztott csalik. A Beast Master egy lágyabb bot, nagyon szépen hajlik a kisebb halnál is, és lágyságából adódóan szinte soha nincs gond a dobás közbeni csalihal leszakadásokkal, sőt a süllő jellegzetes fejrázós védekezési akcióinál is ritkább a hal elvesztése.
Cs.G.: A Balatonon sokféle bottal süllőztem már, a legtöbbel a fenekezést és az úszózást is kipróbáltam. Fenekezni legtöbbször két Spro Proton-X Spin 2,70 méteres, 20-40 grammos pergetőt használok. A kéttalpú gyűrűk és a falvastagság megnyugtató, nem féltem őket a csónakos horgászat során. Szigorúan egyhorgos (csúszó ólmos) szerelékkel tartalékbotként gyakran viszek „gyerekpecát” magammal, ez korábban egy bő 20 éves 1,80 méteres 10-30 grammos és 30 centisre összecsukható DAM teleszkóp csőbot volt (jelenleg éppen szétszedett állapotban vár a felújításra), mostanában egy hasonló dobótömegű 2,10 m-es Goldstar Lego bot a vésztartalék. Ezek igen lágy botok, átlagsüllőtől is karikába ugranak. A halat irányítani nemigen lehet velük, de ez (figyelembe véve, hogy mekkorák az átlagsüllők) ritkán gond… ellenben a lágy matchbotokhoz hasonlóan pillanatok alatt és észrevétlenül felőrlik a hal erejét. Ezekről nemigen megy el a már megakasztott süllő. Úszózni rendszerint egy Spro Gorilla 4,00 méteres, 30-60 grammos telematch botot és egy 3,30 m-es Shimano Beast Master MH (15-40 g) pergetőbotot használok. Erre a célra számomra a telematch vált be legjobban. Ezt - ha más, hasonló hosszúságú bottal még nem szereztünk csónakos rutint - szokni kell a hosszú zászlós halkivétel miatt, és jó, ha van hozzá csónakpalánkra szerelhető íves bottartónk is. A teljesség kedvéért leírom, hogy kísérletképpen rövid könnyűpergetővel (1,80 m-es, 4-16 g-os Berkley Cherrywood) és hosszú XH feederrel (3,96 m-es Shimano Hyperloop) is úszóztam sikerrel, de az északi part nádasa előtt kemény harcsázó bottal (3,20 m-es Spro Triple XXX Catfish 150-300 g) úszózva is több süllőt fogtam.
Összességében érzékelhető, hogy alapvetően a pergetőbotokat találjuk leginkább alkalmasnak a tipikus balatoni fenekező süllőzéshez. Sok más bot is megfelelő lehet, de egy 2,70-3,00 méteres, közepes dobósúlyú BÁRMILYEN pergetőbottal itt bizonyosan nem nyúl mellé a horgász.
Orsók
A botokhoz illő orsót használjunk. Ez a 2,70-3,00 m-es pergetőbotok, ill. 4 méteres telematch (úszós horgászat) esetében kb. 40-es méretet jelent. Rövidebb botoknál érdemes lehet kisebb (30-as) orsót használni, már csak azért is, hogy a bot-orsó rendszer stabilan megtámasztható maradjon, ne váljon a boton tőkesúllyá a túl nagy orsó. Természetesen nagyobb (50-es) orsók is alkalmazhatók, de ezek használatát se a dobás, se a várható igénybevétel nem teszi okvetlenül szükségessé.
A féknek fárasztás szempontjából nagy szerepe nincs (ha nagyobb hal akad a horgunkra, azt akár a visszaforgásgátlót kikapcsolva is ki lehet fárasztani): sajnos a Balatonon manapság fogható süllők átlagosan nem érik el az 1 kg-ot. Egy a lényeges a fékben: kilazítva szinte teljesen szabadon kell futnia, hogy kapás esetén azonnal könnyen zsinórt tudjunk adni, vagy elmélázásunk esetén a kapó hal szinte ellenállás nélkül húzhassa a damilt. A manapság mindennaposan alkalmazott váló nyeletőfékes orsók esetében ez a lehetőség eleve adott, de más orsókkal is megoldható.
„Míg nem váltottam harcifékes orsókra, addig a süllőzésre szánt orsóim fékjét minden esetben szétszedtem és lazábbra állítottam, ill. a vásárlásnál a fék lazasága döntő szempont volt. A harcifékes orsók beszerzése - a féket itt is szétszedtem, és a lehető leglazábbra állítottam - egyszerűbbé tette a horgászatot. Bedobás után egyetlen mozdulattal teljesen lazára tudom állítani a féket, nem kell csavargatni a hátsó/első fékcsillagot. Bevágás előtt is egy mozdulat, és működik a fék.” (V.Z.)
A nyelető- és harcifék nélküli orsók esetében kifejezetten előnyösek a hátsó fékes változatok. Egyrészt ezeknél nem kell a zsinórnál nyúlkálni, hogy beállítsuk a féket fárasztáshoz, másrészt nem kell attól félni, hogy a túllazított fék miatt a fékcsillag a vízbe vagy a trepni alá esik, harmadrészt ezek féke szétszerelve a harcifékesekhez hasonlóan könnyen megbütykölhető, hogy a fékszabályozó csavar a minimális fékerő közelében bírjon nagyobb állítható tartománnyal.
Az orsók esetében fontos lehet, hogy a visszaforgásgátló könnyen, egyszerűen (gyorsan megszokható módon) legyen kikapcsolható. Ennek akkor van komoly szerepe, ha a tőlünk távolodva kapó halat nyeletni akarjuk úgy, hogy a karikát nem tesszük a vízbe. E módszernél (az orsót visszafelé tekerve egyenletesen, rángásmentesen adjuk a zsinórt a folyamatosan távolodó halnak) nagyon nagy segítség, ha a két fenekező szerelésünkön egyforma orsó van. Igazság szerint az is elég, ha az eltérő, de egyszerre használt orsók visszaforgásgátlóját kiiktató gomb/kallantyú a különböző modelleken ugyanott helyezkedik el és hasonlóan működtethető. A gyorsabb kapásoknál nem nagyon van idő arra, hogy az ember a nem megszokott orsón matatva megkeresse, megtalálja és átváltsa a visszaforgásgátlót… eleinte egyébként éppen ezért célszerű ezt eleve kikapcsolva hagyni, és bevágáskor ráfogni az orsóra - ezt sokkal könnyebb nem elfelejteni.
Általános igény az orsók felé, hogy jól működő felkapókar-görgővel rendelkezzenek, hiszen ennek is kulcsszerepe lehet abban, hogy az ismételt dobások és visszacsévélések során mennyi idő alatt pödrődik be a gyakran használt damilszakasz. Előnyös még az adott orsómérethez viszonyított nagyobb dobátmérő is. Ezen útmutatások figyelembevételével gyakorlatilag bármilyen orsótípus megfelel. Hosszú távú befektetésként - főleg, ha nem csak balatoni süllőzésre használjuk - leginkább a match és a pergető orsók ajánlhatók, kiegészítve a masszív, tartós és jó zsinórprofilú nyeletőfékes modellekkel. A tökéletes zsinórprofil (és az ehhez általában kapcsolódó csigás dobemelő rendszer) csak akkor igazán fontos, ha (pl. úszós szereléken) vékony fonott zsinórt használunk.
Zsinórok
A monofil főzsinór 0,25-0,28 mm-es átmérővel - és ha jó minőségű - rendszeres használat mellett is kibírhat egy szezont. Ennek ellenére érdemes szezon közben egyszer zsinórt cserélni még azon az áron is, hogy a költségek minimalizálása miatt egy olcsóbb - nagy kiszerelésű - fajtát választunk. Ez az átmérő már elég kicsi ahhoz, hogy a finoman kapó süllők is csak ritkán hagyják ott a csalit, de elég tartalék van benne egy komolyabb süllő kifárasztásához. Utóbbi esetben nem az akadók jelentik (mivel ilyenek a mederben nincsenek) a veszélyforrást, hanem a horgonykötelek. Érdekes módon pont a nagyobb, 3-4 kiló feletti süllők védekezési stratégiája, hogy szinte egy spirálvonal mentén engedik magukat a csónak alá húzni, és ott kezdenek körözni. Jellemzően bele is fordulnak a hátsó horgony kötelébe. Ebben az esetben kell, hogy legyen némi erőtartalék a zsinórunkban.
A fentiek nem jelentik azt, hogy egy 30-as vagy egy 20-as főzsinórral nem érdemes kievezni! Egyszerűen a sokéves tapasztalat alapján maradtunk ennél a vastagságnál. Próbáltuk 18-assal is, de több kapás nem volt rá, viszont a vastagabbakhoz képest gyorsan és könnyen gubancolódik (nagy öröm éjjel!), és vele a biztonságérzet sem volt sehol. Ha az északi parton nem csak a mederben, hanem a nádas sáv előtt is ugyanazzal a süllőző szerszámmal kísérleteznénk, különösen indokolt a minimum 24-es monofil főzsinór. A torzsás- vándorkagylós aljzaton és a ritkás vagy csomókban álló hínárszálak között felesleges rizikó a túl vékony főzsinór. A mederben ugyanakkor a víz gyakran erős áramlása az, ami a még sikeresen alkalmazható főzsinór méretének felső határát megszabja. Ez kb. a 30-as méretet jelenti: az ennél vastagabb főzsinórokat a balatoni áramlások az esetek többségében már annyira elnyomják, hogy vele már se a kisebb súlyok, se a kis kapásjelző karikák nem működnek. A süllők meg - a tapasztalatok szerint - jóval érzékenyebbek az áramlás miatt megöblösödött főzsinór megfeszítéséhez szükséges erő nagyságára, mint a végszerelék elemeinek méretére (ez alól csak a feleslegesen nagy, fix súly jelent kivételt).
A főzsinór jobb, ha lágy, hiszen úgy kevésbé lesz hajlamos az annyira bosszantó bepöndörödésre is (a sprődebb zsinórokhoz rendszerint hozzátartozó nagyobb szakítószilárdságra amúgy sincs szükségünk). Érdemes lehet a Balaton enyhén lúgos vizét jobban toleráló változatokat használni, sajnos azonban igazán hosszú távon egyik damil sem bírja ezt a közeget… Az éjszakai horgászatra szánt felszerelésnél nagy előny a fluoreszkáló zsinór. Sok esetben csak a spiccgyűrűből kivezető zsinór (ami ha fluoreszkáló, akkor a fejlámpa vagy a csónak világításának gyenge fényében is egész jól látható) irányának változása mutatja, hogy az a kis jelzőpöcögtetés bizony kapás a javából!
„Fonott zsinór szükségszerű használatát itt nem indokolja semmi. Leginkább telematch boton, úszós horgászatnál szoktam használni kb. 10-es (névleges) vastagságút. Teherbírásban ez nagyjából annyit tud, amit a 22-es monofil damilok. A nemigen nyúló zsinór ezzel a rugalmas bottal igen jó párost alkot, és az úszós végszerelék miatt nem zavaró az sem, hogy a vízáramlás jobban belekap, mint egy damilba (fenekezőn ez gond lehetne!). Előfordult, hogy az alkonyati pergetés után csónakban maradt felszerelést fogtam be süllőzésre, emiatt kipróbálhattam a vastagabb (15-ös) fonott zsinórt is. Fenekezésre nem ajánlom, mert a karikán nem csúszik át olyan könnyen, mint a hasonló (valós) átmérőjű damilok: a gyorsan meginduló süllő úgy rántja fel a karikát, hogy a belógatott, V alakú zsinórrésznek eleinte csak a spicc felőli részét húzza! Aztán persze átcsúszik a karikán a fonott, ami miatt a kapásjelző visszaesik valamennyit, és jót ránt a zsinóron - sajna a hal felé vezető részén is. Ilyenkor könnyen otthagyja a süllő a csalit. A fonott zsinórral való fenekezés egyetlen (nem túl jelentős…) előnye, hogy jól hallható vele a kapás. Nem tévedés: hallható. Tükörvízen vagy minimálisan fodrozódó felszín esetén gyakori, hogy még azelőtt meghalljuk a gyűrűkön súrlódó zsinór hangját, mielőtt meglátnánk az emelkedő karikát. Ez monofil damil esetén is igaz, de a fonott jóval hangosabb.” (Cs.G.)
A horogelőke tekintetében megoszlanak a vélemények. A szakirodalom a tavak nyílt vízén táplálkozó süllőt általában érzékenyen kapó halként említi, ezért (és mert a süllő fogai és szájberendezése nem a zsinórok elmetszéséről híres) a legtöbb szerző a vékony előkét ajánlja. Eddigi tapasztalataink szerint ez (érzékeny kapó süllők miatt indokolt vékonyabb előke) a Balatonon inkább a déli parton, a maráson horgászva megfontolandó szempont, talán éppen azért, mert e frekventált helyen sokan horgásznak, és az itt összeverődő, vonuló süllők is sok csalival és előkével találkozhatnak, azaz (önmaguk felakasztása nélkül is) ki- és felismerhetik valamennyire a túl durva végszereléket. Az északi part közelében és előtte a mederben süllőzve nem tapasztalható összefüggés az előkevastagság és a kapások (vagy abbamaradó kapások) száma között, ezért ott rendszerint vastag előkét használunk. A vastag előkének két fontos előnye van: nem gubancolódik (még páternoszter előkeként sem, ha elég rövid), és hosszan ellenáll az angolnafogsor dörzsölésének (elég hosszan ahhoz, hogy a „kígyóhalat” a csónak mellett lógatva eldönthessük, mit is akarunk kezdeni vele…). E két előnnyel szemben - legalábbis az északi parti tapasztalatok alapján - semmi hátrány nem kapcsolódik a vastag damilok előkeként való alkalmazásához. Drótelőke használatát az éjszakai süllőzésnél nem indokolja semmi, igaz, nem zárható ki (főleg partközelben) egy-egy csuka érdeklődése sem (de ez igen ritka). Fonott zsinórt előkeként lehet ugyan alkalmazni, de kézzelfogható előnye nincs, ellenben lágysága miatt bosszantóan könnyen gubancolódik.
Milyen előkezsinórt használunk?
V.Z.: Előkéimet 20-25-ös méretű monofil damilból kötöm, és ezeket minden halnál automatikusan lecserélem.
Cs.G.: Leggyakrabban 40-es monofil damilból kötöm az előkéket, de kísérletképpen igen sokat horgásztam más vastagságúakkal is (35, 30, 28, 24, 22, 20, 18 monofil és 10, 15, 20 fonott), amik természetesen a legkülönfélébb márkákat képviselték.
A 28-asnál vékonyabb monofil előkék esetében több angolna ment el a csónak előtt: ez volt minden eltérés, amit tapasztaltam. A zsinór színének sincs nagy jelentősége, előszeretettel használok fekete zsinórt, amire a szürkületi kapásidőszakban ugyanúgy megjönnek a süllők, mint a fluoreszkáló damilból kötött előkére (éjjel meg aztán tényleg mindegy). Az sokszor előnyös - főleg páternoszteres oldalelőkénél -, ha az előke és a főzsinór eltérő színű és vastagságú: egy eseteges hurkolódás, egyszerűbb gubanc sötétben, fejlámpa fényénél való megoldásakor ez sokat segíthet.
Horgok
A csali után a süllőhorgászat talán legfontosabb eleme - véleményünk szerint - maga a horog, ami másoknak szinte lényegtelen minőségű kiegészítő…
V.Z.: Nézzünk először a 80-as évek végétől egy kis horog-összefoglalót, az itt felsorolt típusokon végigfutva el is érkezünk a ma használt horgokhoz:
- Cseh kristály - e horog a hazai horgászat fellendülésének hajnalán volt beszerezhető, meglepően hegyes és könnyű volt.
- Cormoran bojlis - egy véletlen folytán vettem párat kipróbálni (pontyozni); hegyessége miatt évekig használatban is maradt. Mivel füles horog, egy Palomar-csomóval teljes sötétségben is tudtam horgot kötni.
- Gamakatsu 2030 - a hegyével nem voltam megelégedve.
- Gamakatsu F 314 - legnagyobb medersüllőmet is ezzel a típussal fogtam, alakja miatt álltam le használatáról, véleményem szerint nehezen akad meg a süllő csontos szájában. Kiváló hegyű horog!
- Maruto kétszakállas - formára kiváló horog, vaskos erős.
- ,,A” Mustad - klasszikus horog, sajnos hegye nem kielégítő, pedig alakja és a nagy méretválaszték miatt rendszerbe állítható volna.
- Colmic N510 1/0 - süllőzéshez az igazi „csúcs”, sajnos nem nagyon kapható, (rendeléssel sikerül szerezni néha).
- Cormoran CGS 2/0 - előkötött, praktikus kiszerelésben kapható, sőt a damil is jó, amin árulják (egy kötést spórolhatunk vele).
- Energofish 1-es - felfedezés potom áron, (érdekesség, hogy az 1/0-s ugyanerre a célra szinte teljesen használhatatlan!)
- Dam Sumo 1/0 - Szinte azonos a volt Cormoran CGS-sel.
Cs.G.: Hasonló nyilvántartást sosem vezettem, de a klasszikus Mustad és a szinte „kilóra” vehető cseh kristály számomra is az alapokat jelentette (főleg az utóbbi, hiszen a Dunán igencsak fogyott…). A süllőzésre szánt horgot magam is hegyessége, hegyalakja, szakállmérete, anyagának karcsúsága stb. (lásd lejjebb!) alapján választom ki, az alkalmasnak talált típusokat azonban nemigen jegyzem. Én nem idegenkedem a fenéssel újraélezhető horgoktól sem, sőt több olyan horgom ma is „szolgál”, amit nem egy süllőből műtöttem már ki! A nagyságot tekintve mindig a csalihoz igazítom a horogméretet, de az adott csalihoz illőnél inkább nagyobb legyen a horog, mint kisebb - különösen igaz ez akkor, ha nyeletés nélkül, szinte azonnal bevágva próbáljuk meg a kapásokat értékesíteni (ennek a hínáros-nádtorzsás terepen, partközeli horgászat során van létjogosultsága). Előfordul, hogy 3/0-s egyágú horgot is felteszek egy nagyobb, 4 dekás küszhöz. Megfelelő csalizási mód mellett a süllőket nem zavarja, ellenben ha a hegy áthatol, a nagy öblű horog igen jól tart.
Mindez persze az egyágú horgokra volt igaz; ha fűzöm a csalit, akkor kétágú, nem leforrasztott szárú horgot használok, méghozzá az egyágúaknál jóval kisebbeket - ezek is kiválóan akadnak. Ezek közül a legjobbnak a hullámos öblű VMC horgokat tartom.
Összességében a süllőzésre szánt horog kiválasztásához elmondható, hogy csak kiváló hegyű, méretéhez képest kis önsúllyal rendelkező horgokat használjunk! Azt a horgot, melynek hegye megcsúszik a körmön, ne is tegyük fel. A hegy lehetőleg ne legyen erősen begörbítve, a szakáll a jó akadás miatt legyen kicsi, és nem árt, ha a hegyhez aránylag közel ül. Ha a kiválasztott horog alakja a klasszikus Mustad horogéra hasonlít, akkor nem tévedünk sokat. A leggyakrabban használt méretek az 1/0-s és az 1-es. Sajnos a legtöbb igazán jó hegyű horogból nem gyártanak 1/0-nál nagyobbat (ami egyébként érthetetlen).
A következő epizódban az eredményes csalikkal és a csalizás módjaival folytatjuk!
Írta: Varga Zoltán (fonyod),
Csörgits Gábor (csg),
Fotók: fonyod, csg
