Hideg van. Gyakoriak az éjszakai fagyok és a nappali hőmérséklet is alig éri el a 0-5 fokot. Jólesik ilyenkor visszanézni a nyári horgászatokon készült képeket, segítenek újra átélni az élményeket. Van olyan, hogy minden összejön, van olyan, hogy semmi. A mostani beszámolóm egy olyan horgászatról fog szólni, melynek alkalmával olyan új élményekkel lettem gazdagabb, ami - ha lehet ilyet mondani - még a minden összejön kategóriát is felülmúlja. Erre nem számítottam, és ezt az alkalmat a történtek mindenképpen az nyár egyik legemlékezetesebb horgászatává tették. Írásomban ezt az élményt szeretném megosztani a kedves olvasókkal. A kockázatok és mellékhatások elkerülése végett már a bevezetőben jelzem, hogy horgászatom alkalmával heavy feederekkel, Haldorádó etetőanyagokkal és csalikkal egy kavicsbánya tavon vettem üldözőbe a halakat.
Augusztus egyik legmelegebb, már-már kánikulai hétvégéjén nem bírtam tovább horgászat nélkül. Úgy döntöttem, hogy felkeresem a lakóhelyemhez közel eső, Dunakeszi határában fekvő kavicsbánya tavat. Nagy élményeket nem vártam, sok reményt nem fűztem horgászatomhoz, mert sajnos ezen a tavon többször futottam betlibe, mint sikeresnek mondható horgászatba. Mint az évben többször is, most is a feederbotos horgászatnak szavaztam bizalmat annak ellenére, hogy sokszor az úszós, matchbotos horgászat eredményesebb, mint a fenekező peca. Stratégiám igen egyszerű volt, kizárólag pontyra készültem, ennek megfelelően készítettem össze felszerelésemet.
Az első meglepetés rögtön az érkezésem után ért. A tó partoldala teljesen megváltozott a legutóbbi, tavaszi látogatásom óta: mintegy 2-3 méterrel szélesebbé alakították, a nádasokkal szaggatott partoldalt teljesen megszüntették a tó kezelői, így szinte egyenes oldalú négyszög (kocka) tó látványa tárult elém. A nádfoltokat is kiirtották. Gondolom, több horgász fér el így a parton. :-( Mindegy, most már itt vagyok, és itt fogok horgászni. A kezdeti letargiát némileg javította, hogy egy kedves, ismerős bojlis társaság maradásra bírt maguk mellett, mondván, ne keressek új helyet, mert úgysem megy a hal, viszont ők az elmúlt két nap és két éjszaka alatt több tíz kilónyi magmixes etetést végeztek a nagyjából 70 méterre lévő homokpadon, próbáljam meg annak a szélét meghorgászni. Horgászatomat nagyban segítették azzal, hogy elém is „bespomboltak” néhány kilót a szemestakarmányból.
Én a már jól bevált nyári keverékemet állítottam össze, melynek alkotóelemei láttán horgásztársaim nem bírták ki élcelődés nélkül. „Ne már, hogy ezzel akarsz itt horgászni…” „Nem gondoltuk volna, hogy te is bedőlsz a reklámoknak.” Nem is, gondoltam magamban, nekem ez már bizonyított. Ironikus megjegyzéseiken jókat mosolyogtam, és csak reméltem, hogy nem maradok szégyenben.
Etetőanyagom az alábbi hozzávalókból állt össze:
- 1 kiló Magyar Betyár etetőanyag
- 0,5 kiló Pelletes Fekete etetőanyag
- 1 doboz csemegekukorica
- néhány marék vegyes magmix és kender
- különböző halas és fűszeres pelletek
Az etetőanyagot fél flakon Magyar Betyár Aroma Tuninggal tettem még vonzóbbá, illatosabbá.
A tóban jellemző pontyok tömege 1,5 és 3 kg közé tehető, hiszen itt ebből a méretből telepítik a legtöbbet. A napijegy ára tartalmaz két elvihető pontyot, amit általában el is visznek a horgászok. Sok idejük nincs megnőni a halaknak. A nagyobb, hat kiló feletti pontyok már védve vannak, de az emberi kapzsiság határtalan, egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy a „nagy” pontyokat mindenki visszahelyezi a tóba. Legendákat mesélnek 10+-os, sőt 20+-os pontyokról is, ilyen méretű halak megakasztásáról azonban nem is álmodoztam.
A célhalaim tehát a kisebb méretű pontyok voltak, a felszerelésem erőssége ezért talán túlzottnak tűnik, de nem engedhettem meg azt, hogy halam a környezetemben lévő 30-as vagy vastagabb damillal szerelt fenekező horgászok felé szaladjon.
Két heavy erősségű Special Pellet Feedert szereltem fel nagyméretű nyeletőfékes orsókkal, 20-as zsinórral, fonott dobóelőkén csúszó, átalakított távdobó (bordás) kosarakkal.
A horgászatot etetéssel kezdtem, mintegy 10 kosárnyi etetőanyagot juttattam be kiakasztott zsinórklipszes technikával, a bojlis barátaim által magmixszel megágyazott helyre. Az első két órában semmi sem történt. A már többször eredményesen működő „betyáros” ízesítésű pelletek nem kellettek a halaknak. Próbálgattam más, édes ízű csalikat is, de jelentkező nem volt rá. Ekkor egy általam még sosem próbált ízesítésű pelletet helyeztem hajszálelőkém végére. Mindezek közben természetesen a gúnyos megjegyzések nem maradtak el: „Kellett neked egy órát szenvedni a Haldorádós etetőanyagok bekeverésével!” „Ennyi erővel akár a szemétbe is dobhattad volna az etetőanyagot, a halaknak úgysem kell!” Kicsit stresszeltek a beszólások, de nem adtam fel, csak egy-két halat fogjak, akkor már vissza tudok szólni. A csaliváltásnak köszönhetően megtört a jég, mintegy 10 perces ázást követően brutális erővel görbítette spiccemet valami a tó középpontja felé. „Na, gyerekek, ennyi, itt a halam!”, böktem vissza a kollégáknak halkan.
A beszólogatások elmaradtak, nekem sem kellett semmit mondanom, az eredmény engem igazolt. Kicsit kellemetlenül éreztem magam, hogy fényképezés után visszaengedtem a halaimat (én kérek elnézést), és nem is mindet fotóztam le, picit zavarba hoztak a folyton figyelő szempárok. A következő halam tette fel az i-re a pontot. Még soha nem fogtam amurt, és most a horgomon küzd az első, csak el ne menjen. Szákolásnál még rám hozta a szívbajt, de meglett: kezemben tartottam életem első amurját. Nem kis öröm volt!
Az amur fogásával nem ért véget a széria, továbbra is sorra fogtam a kisebb-nagyobb (inkább kisebb) pontyokat.
A horgászat és a csali bevetésének felgyorsítása érdekében előre felcsaliztam néhány horgot. Így csak a klipszbe akasztott horgokat kellett cserélgetnem, majd a megtöltött etetőkosárral dobhattam is vissza szereléket az etetésem helyére.
A horgokat 10 centis 0,13-as fonott előkére rögzítettem csomómentes kötéssel, így alakítottam ki a hajszálelőkét is. A pelleteket érdemes a horog felől is megütköztetni egy erre alkalmas gumiütközővel. Ezzel a megoldással elkerülhető, hogy a pelletek felcsússzanak a horog szárára és kitakarják azt. Szinte biztos az akadás, ha az így felkínált csali és horog a hal szájába kerül.
A horgászatomnak volt egy nagyon érdekes tanulsága is, mindössze egyetlen ízesítésű pellettel tudtam halat fogni. Ha ez nem került fel a hajszálelőke végére, akkor érintetlen maradt a csali és a horog. A legtöbb halat 5 centire meglebegtetett egy szürke és egy fehér pelletből álló kombinációval sikerült kapásra bírnom.
Összegzésül elmondhatom, hogy igen sikeres napot zártam, hiszen összesen 14 pontyot és egy amurt sikerül szákba terelni. Az eredményben közrejátszott az is, hogy egy vegyes magokkal alaposan megtámogatott helyen tudtam végszerelékemet felkínálni, de ha nem találom meg a megfelelő csalit, akkor messze nem lettem volna ilyen sikeres. Bojlis barátaim távozásukkor azért megjegyezték, nem gondolták ám komolyan, amit mondtak, csak a véremet szívták… Persze, mondtam magamban, valahogy vissza kell táncolni… „Nem is vettem komolyan, hiszen tudtam, hogy működik a cuccom, különben is azzal a néhány ponttyal eleve komolytalanok vagytok”, válaszoltam.
Remélem, hogy a 2012-es Haldorádó termékek is hasonlóan működőképesek lesznek, én már nagyon várom, hogy kipróbálhassam őket.
Írta: Lacházi István (lachazii)
Fotók: Istihorgász