A tervem nem volt más, minthogy egy kicsit gyakoroljam a spiccbotos horgászatot a már megszokott Komravölgyi "tavacskán", hiszen minden horgásztechnikát felszínen kell tartani, hogy bármikor tudjuk őket alkalmazni, tudásunk legjavát hozzáadva, és alkalmazkodva az adott körülményekhez. Annak ellenére, hogy sokan azt hiszik, hogy ez egy nagyon könnyen megtanulható dolog, azok tévednek! Ahhoz, hogy mindig halat tudjunk kisajtolni a vízből ennek a módszernek is a mestereivé kell válnunk!
A dévérekről, amikre most "vadászni" szerettem volna, azt kell tudni dióhéjban, hogy enyhén szólva óvatosak! Van úgy, hogy még kapást sem csinálnak, és mégis mikor vesszük ki a szereléket, csodálkozva látjuk, hogy üres a horog Nagy dilemmát jelentett számomra ennek, és az erős áramlásnak az összeegyeztetése, mert a Komravölgyi tározóról tudni kell, hogy néha majdnem annyira áramlik, mint egy folyóvíz! Mivel a keszegek a fenék közelben esznek, így kénytelen-kelletlen olyan szereléket kellett összeállítanom, hogy azt ezek között a körülmények között is, le tudjam juttatni fenék közelbe, a majdnem 4 m-es mélységbe.
Egy 2g-os Bödő úszót kaptam elő a ládám mélyéről, és szereltem fel. A főzsinórom 12-es, a horogelőkém 10-es volt, míg a horog 18-as, de már előre előkészítettem a 8-as előkéket is 20-as horoggal, hogy ezen ne múljon a fogás!
A szerelék a következőképpen állt össze. A főólmozást a szokásosnál feljebb helyeztem el, és 1 db 0,1 g-os jelzőólmot használtam, amit szintén magasabbra raktam, mint rendesen. Ennek az volt a célja, hogy a csali a fenék közelbe gyorsan leérjen, azonban ott lelassuljon a süllyedése, így több időt hagyva az ott bóklászó halaknak, annak szemrevételezésére.
A következő lépés az etetőanyag összeállítása volt. Most egy olyan keveréket használtam, ami megfelel a körülményeknek, de ugyanakkor az ára nem túlságosan borsós, hiszen nem mindenki engedheti meg magának a sok ezer forintos etetőanyagot. Hosszas kutatás után a horgászboltban rábukkantam arra, amit "kerestem"! Ez nem volt más, mint a Tímár-mix. Ebből egy 3 kg-os kagylós, és 1 kg pontyos kaját választottam, mondván ez már biztosan elegendő lesz egy jó délutáni horgászathoz. Most biztosan mindenki felkiált! De hiszen ez pontyos etetőanyag! Nos igen, valóban az, de a Komravölgyi dévérek nem arról híresek, hogy nagyságukkal negatív rekordot döntögetnének a keszegek súlya terén. Éppen ellenkezőleg! A 30-40 dkg itt átlagosnak számít, de nem ritkák a kg körüli példányok sem. Ezeket pedig leginkább a nagyobb, durva szemcseméretű anyaggal lehet leginkább az etetés közelébe csalogatni.
Mikor kibontottam az etetőanyagot tároló zacskót, kellemes édeskés illat csapott meg. Az összetételben kellemeset csalódtam, mert nem hittem volna, hogy egy ilyen kedvező árú anyag ilyen gazdag lehet! Mikor kellően megnedvesítettem, és áttörtem kiválóan tapadt. Ha még egy kicsit tovább vizezem, akkor még matchbotos horgászatra is kiválóan alkalmas lett volna, akár csonti hozzáadása után is.
Természetesen most sem feledkeztem meg az élőanyagról, mert az etetőanyagba kevert csonti az eredményes dévérezés egyik alappillére! Ami a helyet illeti, hosszas filozofálás után döntöttem egy hosszú séta mellett, át a gáton a tó mélyebb részére, és a szebb dévérek rejtekhelyére. A vízhez kiérve csodálatos látvány fogadott. Lágy nyári szellő borzolta a vizet, szép amurok napoztak a gát melletti meleg vízben, ügyet sem vetve a gáton közlekedőkre. Azt hiszem ezek voltak azok a pillanatok, amik láttán minden horgász vére felpezsdül.
- Végre itt vagyok! - kiáltottam fel, mikor megérkeztem az áhított helyre.
Közel s távol senki! Így nyugodtan tudtam horgászni, bár megmondom őszintén, hogy néha jól esik a társaság.
Összeszereltem a 8 m-es Shimano Nexave spiccbotomat, felraktam a szereléket, majd elhelyezkedtem. Már nagy lázban égtem, mert nagy volt a halmozgás, de tudtam, hogy ha nem úgy haladok, ahogy szoktam, és elkapkodom a dolgokat, akkor még az is előfordulhat, hogy üres marad a szákom. Így következhetett a fenék pontos bemérése. Ez nagyon fontos mozzanat, hiszen ekkor nagyjából megtudhatjuk a víz mélységét, és azt, hogy a meghorgászandó területen a fenék, hogyan alakul. Én most, csak egy szinte alig észrevehető törést tudtam kitapintani. Nem a legjobb, de hát ez is több, mint a semmi.
Mielőtt elkezdtem volna a tényleges horgászatot, még egy kicsit finomítottam az úszó súlyozásán. Erre azért volt szükség, hogy még az extrém finom, maszatoló kapásokat is lássam rajta. A horgászat során még így is előfordult, hogy csak az úszó jobbra-balra billenéséből lehetett kapásra következtetni.
A következő mozzanat az alapozó etetés volt, amelyet próbáltam egy helyre koncentrálni. Azt már eleve feladtam, hogy megállítsam az úszót, mert olyan volt az áramlás, hogy ez már halott próbálkozás lett volna. De ezt én úgy próbáltam az előnyömre fordítani, hogy a csalit mindig pont az etetés felett úsztattam el. Apropó csali! Csalinak egy szem csonti, és mellette egy szem pinki volt felkínálva, mert a korábbi tapasztalataim azt mutatták, hogy ez lehet a legeredményesebb.
Már az első "leúsztatásnál" volt egy kapásom, de sajnos leakadt, mert valószínűleg az óvatos kapásból ítélve, a hal nem kapta be teljesen a csalit. A húzás erejét tekintve viszont szép halra következtettem. A második leúsztatásnál már nem hibáztam! Gyorsan elhúztam az etetésről, nehogy túlságosan megzavarja az ott lebzselő többi társát.
Egy szép 40-50 dkg-os dévér került így elsőként a hálóba. Ez már nagyon jó előjel volt, mert a horgászat elején ritkaság számba megy, hogy ekkora halak állnak be az etetésre. Sajnos a későbbiekben csökkent a fajsúlyuk, viszont talán egyetlen leúsztatás sem maradt kapás nélkül. Rettenetesen jól szórakoztam, mert derekasan küzdött az összes halacska. A nagyobbját több percig is fárasztottam. Egyrészt azért, mert így biztosabban meglettek, mintha durván bántam volna velük, másrészt pedig szerintem a horgászat legjobb része a fárasztás!
Mivel gyakran volt kapás, és én nem szerettem volna, ha eltűnnek a kis pajtásaim az etetésről, így minden második bedobásnál dobtam egy gombócot az etetésre. Ez a szorgalom meg is hozta a hatását, mert a horgászat végére csaknem 7 kg keszeget röptettem ki a vízből. Ám számomra ennél a súlynál sokkal fontosabb volt az, hogy remekül szórakoztam, és hihetetlenül hálás voltam a halaknak, hogy ilyen jó edzőpartnereim voltak. Mérlegelés után egytől-egyig vissza is nyerték szabadságukat, hogy legközelebb újult erővel vethessük bele magunkat a nagy küzdelembe.
Miután összepakoltam, még egy utolsó pillantást vetettem a vízre, majd a lemenő nap fényében elindultam hazafelé.
