Ez már a harmadik év, amikor egy olyan őshonos halért utaztam a távoli Amerikai Egyesült Államokba, amely megfogására mindennél jobban vágytam. Az elmúlt két évben nem volt hozzá szerencsém, de azt a legmerészebb álmaimban sem hittem volna, hogy pont akkor teljesül vágyam, amikor horgászatunk helyszínére az utóbbi 60 év legkegyetlenebb időjárása csap le. Visszagondolva még most is beleborzongok mindebbe, de túléltük, sőt nem hétköznapi élményekkel gazdagodva tértünk haza!
Az USA-ban élő horgászbarátom, Dr. Pulai István, akivel más sok közös horgászélményt megéltünk, először Texas államban, Austin környékén talált olyan vizeket, amelyben az „álomhalunk” él. Amikor először ott horgásztunk „csak” pontyokat fogtunk, de nem adtuk fel, tovább keresgéltünk, így bukkantunk rá Dallas közelében a Lake Fork víztározóra, amely egy 27.000 hektár alapterületű vadregényes vízrendszer.
Az elmúlt évben elhatároztuk, hogy szerencsét próbálunk itt, és egyből fejest ugrottunk a mély vízbe, hiszen elindultunk egy nemzetközi horgászversenyen, amelyen kizárólag a ponty és az általunk hőn áhított őshonos hal, a Buffalo Carp, azaz „bivaly ponty” számított be az értékelésbe. A versenyt egyetlen értékelhető hal nélkül megúsztuk… Sőt a világ minden tájáról ideérkezett 43 csapatból mindössze 15 találkozott ponttyal és csak kettő Buffalo Carppal. Mindez mégsem szegte kedvünket és elhatároztuk, hogy ebben az évben újra próbálkozunk (de már nem versenykörülmények között), bízva abban, hogy immár a harmadik évben szerencsével járunk, hiszen három a magyar igazság (egy meg a ráadás…)!
A világ sok nagy vízterületén horgásztam már, de a Lake Fork az egyik legvadregényesebb, egyik legnehezebb, amellyel valaha találkoztam. Óriási alapterülete (amely kb. a Balaton fele!!!), rendkívüli tagoltsága és egyedi jellemzői ellenére teljesen „mesterséges”. Bár itt a „mesterséges” szót nem véletlenül tettem idézőjelek közé, ugyanis a két patak felduzzasztásával létrejött óriási víztározó, az elárasztott talpon álló erdők miatt nagyon vad, nagyon akadós, brutálisan nehéz terep! Ráadásul partról szinte meghorgászhatatlan, ugyanis kevés az olyan „tisztás”, amely jó a parti horgászathoz, illetve az ideális területek megközelíthetetlenek. Miért? Mert ezek mind magánterületek, ahová belépni TILOS!
Ha valaki ezt figyelmen kívül hagyja és önkényesen elfoglal egy ilyen partszakaszt, az a saját életét is kockáztathatja. Texasban van a lakosság birtokában a legtöbb lőfegyver, akik nem kérdeznek, tüzelnek, ha a tulajdonuk megvédéséről van szó, így előzetes egyeztetés és engedélykérés nélkül ez elképzelhetetlen! Természetesen ezek beszerzése után foglaltuk el mi is a helyünket. Persze joggal merül fel az olvasókban, de honnan tudtuk ezen az óriási vízterületen, hogy hová kell ülni? István barátom sok-sok napot szánt az információgyűjtésre, a vízterület minden „szakirodalmát” megszerezte, az ott készült beszámolókat begyűjtötte és kielemezte, beszélt a közelmúltban ott horgászó és eredményes horgászokkal is. Ezután a várható időjárás és vízhőmérséklet figyelembevétele mellett - a medertérkép alapján - megpróbálta meghatározni a legjobb haltartó helyeket. Mindent igénybe vett, amely a modern technika segítségével az USA-ban most elérhető. De ezt az óriási előkészítő munkát egy mozdulattal át lehet húzni, ha egy váratlan időjárás-változás vagy egyéb, be nem kalkulálható esemény következik be…! És miért ne következett volna be?!
0. nap
Amikor megérkeztünk Dallasba március elején, 27 Celsius-fok meleg fogadott minket. Majd az első tervezett horgásznapon, a táborhely kiválasztása és a sátrak felállítása után az elmúlt 60 év legkegyetlenebb időjárása csapott le a régióra. Alig fél napon belül a nyárias meleg hideg télre váltott és napközben is fagyott. A virágzó fák, a narancsültetvények és minden, ami zöldült, csonttá fagyott. Ez az USA déli, meleg, szubtrópusi területein bizony meglehetősen ritka. A dolgot tetézte a viharos erejű északi szél, amely a sarkvidékről hozta magával a szörnyű hideget és a jeges esőt. Ilyet még nem láttam! Az égből nem hó, nem eső, nem is ónos eső, hanem jégdarabkák estek, de olyan mennységben, hogy rövid időn belül fehérre festették a tájat, az utat és mindent, majd összetömörödve egy jégburokká vált az egész.
Texas államban jellemzően nagyon enyhe a tél, nem használnak az autósok téli gumit, ezért az utat beborító jégpáncélon sem tudtak közlekedni, több autó volt az árokban, mint az országúton. Talán nem csoda, hogy több államban is elrendelték a lakosok védelme érdekében a szükségállapotot. A legnagyobb csapást azonban nekünk és halainknak a víz drasztikus lehűlése jelentette. Egy napon belül - a viharos erejű szél miatt - 13-ról 6 Celsius-fokra hűlt a víz, amely óriási sokkhatás a halak számára (is). A dolgunkat nehezítette, hogy bár napról napra jobb idő lett, éjszakánként keményen fagyott és víz 4 nap alatt csak 1 fokot tudott melegedni. Hát, ilyen körülmények között kezdtünk a horgászathoz… amely során én a túra elején beírtam magunknak az újabb nagy nullát, maximum 10% esélyt adtam a halfogásra. Ezzel szemben ez életünk egyik legemlékezetesebb és legeredményesebb túrája lett, ennek képes beszámolóját látják.
1. nap
Az első horgásznapon, amikor kimerészkedtünk szállásunk melegéből, az utakon, a vízparton és amerre jártunk, meghökkentő kép fogadott minket. Autók az árokban, kidőlt fák, letört ágak… - ez jellemezte a „tájat”. Ráadásul kutya hideg volt, hiszen éjszaka a levegő hőmérséklete -8 Celsius-fokig csökkent.
A levegő napközben is fagyos maradt, csak lassan kezdett melegedni, így nagy csodára nem is számítottunk. Már az is kellemes meglepetés volt, hogy sikerült néhány kék harcsát kifogni, amelyek között volt több termetes, 2 kilót meghaladó példány is. Délután pedig István elektromos kapásjelzőjének félreérthetetlen hangja azt üzente nekünk, hogy egy termetesebb hal vette fel a csaliját! De vajon milyen hal lesz ez? Meghökkenve és egyben hihetetlen örömmel vettük tudomásul a fárasztás utolsó fázisában, hogy ez egy Buffalo Carp! István megfogta a túra első halát, azt, amelyre már 3 éve vártunk!!! Ráadásul az első ilyen gyönyörűség máris 20,42 kg-ot nyomott. Ekkor villant fel az első reménysugár, ami alapján azt reméltük, hogy mégis jóra fordulhat minden. Ezen a napon több halat már nem fogtunk, a sötétség beálltával távoztunk és a jó meleg házunk menedékében vészeltük át az újabb kemény ékszakai fagyokat.
2. nap
Éjszaka újfent keményen fagyott, de napközben már egyre enyhébb, egyre kellemesebb lett az idő. Sőt a szél is lassan lecsendesedett, amely még elviselhetőbbé tette a zord időjárást. A beetetés után vártuk a halak kapásait.
Tulajdonképpen semmi nem történt kora délutánig a néhány mohó harcsakapást leszámítva. Ekkorra már túl voltam minden jónak vélt helyi csalin és kedvencem, a Fluo Ananász Pellet mellett maradtam. És milyen jól döntöttem! Ugyanis kora délután a „rángatós” harcsakapás helyett egy határozott, húzós kapásra vághattam be. Rövid fárasztás után kezemben tarthattam életem első „kicsi” Buffalóját, amely „csak” 10,18 kg volt, de örömöm leírhatatlan volt!
Újabb gyors csalizás következett, amikor a helyben preferált legeredményesebb tigrismogyoró csali mellé (pontosabban fölé) a hajszálelőkére újra az Oldódó Lebegő Fluo Ananász pelletet fűztem. Nem telt el 15 perc sem az előző hal kifogása után, mikor egy még határozottabb kapás jelezte, itt egy újabb Buffalo. No, ez bizony nem adta könnyen magát! Mindent elkövetett, hogy a fák sűrűjébe meneküljön. Nem is tudom, hogy sikerült kivezetni a veszélyes akadók közül, de egyszer csak azt láttam, hogy a sekély parti zónában forgolódik az óriás. István ameddig csak tudott, begázolt a vízbe és ott szákolta meg. Amikor kihozta, és megemeltük a merítőt, alig akartam hinni a szememnek, biztos voltam benne, hogy 20 kg felett van a halam, amely eddigi horgász pályafutásom legnagyobb békés hala.
A mérlegelés hamarosan megerősítette mindezt és egy 20,44 kg-os Buffalo Carp kifogásának örülhettem. Leírhatatlan, szavakkal nehezen kifejezhető az öröm, amelyet akkor éreztem. 3 év kemény munkája, 3 év értelmetlennek tűnő küzdelme vált valósággá és nyert új értelmet. „Minden jó, ha a vége jó!”, tartja a magyar mondás. Ezen a napon már több hal nem jött, de boldogan tértünk nyugovóra kis házunk menedékében.
Folytatás hamarosan, még izgalmasabb eseményekkel!
Írta: Döme Gábor
Fotó, videó: Takács Péter
