Egyre több apró trükköt, kiegészítőt, adalékot veszünk át a versenyhorgászatból. Ez alól nem kivétel a föld sem. 3-4 évvel ezelőtt még nem kapott akkora szerepet, mint manapság. De melyik föld mire való? Mit takarnak a francia elnevezések? Mikor használjuk? Melyik hal szereti? A horgászokban rengeteg kérdés felmerül ezzel kapcsolatban, nem is ok nélkül, mert a választék hatalmas. Az első részben megpróbálom bemutatni a löszös földet, annak lelőhelyét, elkészítését és használatát.
A lösz sárgás-szürkés színű, egynemű, rétegzetlen földtípus. Finom szemű (0,02-0,06 mm-es homokliszt) és nagy porozitású, ezért kis sűrűségű üledékes kőzet. Anyaga az északi területek hegységeinek málladéka: a fagy okozta aprózódás által létrehozott finom frakciókat az erős szelek szállítják, a lösz ebből a porból, kiülepedéssel keletkezett, mintegy 10-720 ezer évvel ezelőtt. Maga a lösz a német „laza” jelentésű szóból (lose) származik. „Horgásznyelven” az olaszoknál Terra di Somma, a franciáknál pedig Terra de Somme névre hallgat. Ez az elnevezés nem is a föld típusára, hanem Franciaország egy térségére utal. De ez nekünk ne szegje kedvünket, itthon is számos olyan hely van, ahol kellő „tisztaságú” löszös földet tudunk szedni, mivelhogy Magyarország felszínének mintegy harmadát borítja. Sajátos szerkezete miatt jellemező eróziójával összefüggésben a legjobb felszíni lelőhelyeket a folyók - főleg a Duna - mentén és a tavak mellett találjuk. Ez utóbbira a legjobb példa a balatonkenesei löszfal, ami messziről is jól látható.
Amennyiben a természethez fordulunk segítségül, akkor az is elvezet minket a lösz lelőhelyéig. Ehhez csak annyit kell tudnunk, hogy a fokozottan védett, csodálatos színekben pompázó gyurgyalag előszeretettel költ az ilyen falakban is. Tehát ha kifigyeljük őt, akkor jó eséllyel el fog minket juttatni egy közeli lelőhelyhez. Fészkelő helyeiket ne háborgassuk. A közelben rendszerint ugyanúgy megtalálható a lösz, és mi könnyen hozzáférhetünk a madarak által lakott szakadt partfal bontása nélkül is.
Én viszonylag szerencsés helyzetben vagyok, mivel tőlem a legközelebbi löszfal mindössze 200 méterre van. Az, hogy magamnak szedem és készítem elő, szerintem a lehető legjobb megoldás. Így tisztában vagyok a származásával, minőségével, nedvességével és tisztaságával (vagyis hogy nem tartalmaz semmilyen abba nem illő anyagot, mint például a mezőgazdasági vegyszer vagy üvegszilánk). Nem utolsósorban pedig költségkímélő módszer.
Ha a szedés mellett döntöttünk, akkor lehetőleg ne a legnagyobb nyári szárazságban vagy egy több hétig tartó esőzés után menjünk. Ilyen esetekben szinte szedhetetlenné válik. Nem igényel túl sok felszerelést, elég hozzá egy kislapát, gereblye, vödör, törőszita és egy nejlon. Amikor már megvan a kellő mennyiségű földem, én a helyszínen át is töröm a legapróbb lyukú rostán. Ezzel ott helyben eltávolítom belőle a bogarakat, növényi részeket, kavicsokat és a nagyobb rögöket. A szennyeződéstől mentes lösz így teljesen homogén lesz. Ha a nedvessége is megfelelő, akkor egy nagyobb nejlontasakba rakom, abban 2-3 hónapig (hűvös helyen) minden gond nélkül eltartható. Ha nincs rá lehetőségünk, hogy többször is szedjünk, akkor egyszerre nagyobb mennyiséget is el lehet raktározni belőle. Ekkor a földet bezacskózás előtt ki is kell szárítani, ellenkező esetben dohossá, felhasználhatatlanná válik.
Amennyiben a száraz földet szeretnénk újra nedvesíteni, nincs más dolgunk, mint fogunk egy permetezőt és gyakori keveréssel adjuk hozzá a vizet. A folyamat közben érdemes többször áttörni, hogy lássuk milyen az állaga. Mikor elértük a megfelelő tapadást és a horgászat legelején nem használjuk fel, takarjuk le egy nedves újságpapírral, hogy órák múlva is ugyan olyan legyen földünk minősége.
Nagyon fontos kérdés, hogy az etetőanyagunk a különböző nedvességű földekre hogyan reagál. Ha a már megnedvesített etetőanyaghoz rakjuk a nedvesített földet, akkor csak a két összetevőt keverjük össze, jellegük és állaguk megmarad. Én ezt a módszert főleg vízközti keszegezésnél használom. Velencei match botos horgászatnál mindig adok több-kevesebb löszt az etetőanyagomhoz. A keszegek az általa képzett „ködben” biztonságban érzik magukat, és gyanakvás nélkül csipegetik az aláhulló morzsákat.
Egy másik módszer, amikor a száraz löszt és a száraz etetőanyagot együtt vizezzük. Ebben az esetben nehezebb, jól tapadó anyagot kapunk. Ez az eljárás akkor a legjobb, ha nem túl gyors folyású csatornán horgászunk. A lösz ekkor nehezíteni is fog, viszont a mederfenékre érve egyből szétdobja a gombócot, és mint egy pöfeteggomba, elkezd füstölni. A csőhídi pályán (RSD, Csepel) már több alkalommal is teszteltem ezt a módszert, és tapasztalatból mondom, hogy nagyon jól működik.
Általam ismert harmadik eljárás, ha úgy készítjük elő, mint a tortu-t: a löszhöz nagy mennyiségű vizet adunk, mire sár keletkezik. Ezzel az adalékkal keverjük be a szárazanyagot, aminek a hatására egy rendkívül lágy, enyhén felhősítő, mégis koppanós gombócot kapunk. Ezzel nagyon jól tudjuk szelektálni a halakat. Amikor vízközt rengeteg a mohó apróság, szinte a mederre érés előtt szétkapkodják a lazább szerkezetű, éppen csak nedves lösszel bekevert etetőanyagot. Ez a túlvizezett felhasználási mód pontosan ennek a kiküszöbölésére való. Gombócunk vízközt csak minimálisan fog felhőzni, épségben ér le a mederfenékre, ahol a nagyobb testű halak tartózkodnak.
Természetesen az sem mindegy, hogy ha az etetőanyagunkhoz adjuk a földet, akkor az milyen mértékű legyen. Szerintem erre nem lehet pontos választ adni, mégis megpróbálok egy kis segítséget nyújtani, a saját tapasztalataimból kiindulva. Állóvízi, főleg vízközti keszegezésnél az etetőanyaghoz nagyjából 15-20 % földet adok. Ezzel a mennyiséggel már egy elég nagy kiterjedésű felhő fog képződni az etetésen, amit a keszegek imádnak! Téli horgászataim során a lösz jobban előtérbe kerül. Ekkor ez az arány elérheti akár a 70-80 %-ot is. Mikor a halak már egyre lassabban mozognak, és egyre kevesebbet esznek, akkor nem szabad túl nagy tápértékű vagy túlságosan darabos etetőt adnunk nekik, mert hamar eltelnek vele. Ilyenkor fontos a rendkívül finom szemcsés etetőanyag és a lösszel való „hígítás”. A tavaly téli szezont Tasson ilyen arányú keverékekkel horgásztam végig, és bevallom, igencsak jól működött.
A löszös föld másik előnye, hogy nagy mennyiségű élő anyagot tudunk vele bejuttatni. Ez az esetek zömében szúnyoglárva, de természetesen lehet csonti, báb vagy darabolt giliszta is. Ha a löszhöz nem adunk semmilyen ragasztót, akkor korlátozott az élő anyag felvétele. Eltévesztett arányok esetén a csalogató gombóc nagy valószínűséggel már dobás közben szétesik, és nem ott fejti ki hatását, ahol szeretnénk (a föld ragasztását egy későbbi cikk részleteiben taglalja majd). A kellően előkészített földben akár napokig is eltarthatjuk az etetőszúnyogot, amennyiben nem használjuk fel a horgászat napján. Ekkor csak arra kell ügyelnünk, hogy hűvös helyen, nedves papírral lefedve tároljuk.
A löszös föld előkészítése és használata legalább akkor odafigyelést igényel, mint az etetőanyag. Az első alkalmakkor természetesen sok bosszúságot fog okozni, de horgászatról horgászatra egyre jobban fogjuk kezelni. Azonban arra figyeljünk, hogy a föld nem egy „tiszta játék”. Ez főleg a rakós botozásnál mutatkozik meg, amikor egy kiadós keszegezés után azt vesszük észre, hogy a topsetünk 2-3cm-rel vastagabb lett. Természetesen ez csak esztétikai elváltozás. A legjobb orvosság ellene egy vizes rongy, amivel még addig töröljük át a botot, míg nem keményedik meg rajta a lösz. De ha ezt elmulasszuk és a horgászatra rá több nappal próbáljuk megszabadítani rakósunkat az extra súlyfeleslegtől, akkor már sokkal nehezebb dolgunk lesz. Tekintettel arra, hogy a lösz fő alkotórészei igen apró homokszemek, csak az óvatos, bő vizes tisztítás alkalmas arra, hogy botunk felületének károsítása nélkül szabaduljunk meg tőle.
A löszös földet a fentebb leírtak alapján használom, sikerrel. Biztosan létezik még több fajta, általam ismeretlen elkészítési módja is, de úgy gondolom, hogy talán ezek a legfontosabbak. Remélem, hogy eme cikkel felkeltettem azok érdeklődését is, akik eddig furcsállták a lösz használatát, vagy egyszerűen csak nem hittek eredményességében.
Gazza (Sivák Fishing Team)
Fotók: Döme Gábor, Gazza
