Manapság már egyre jobban specializálódik a horgászat minden apró eleme. Nemcsak harcsázásról vagy azon belül harcsapergetésről beszélhetünk, hanem azon belül is különböző pergetési módszerekről. Mindezek miatt kialakulnak speciálisan harcsára szánt műcsalik és kiegészítők.
2017-ben jártam először Japánban és meghatározott céllal érkeztem ide akkor is. Pontyokat szerettem volna fogni feeder módszerrel, saját eszközökkel, saját csalival. Elmondhatatlanul boldog és büszke voltam, hogy ez több helyszínen is sikerült, ami megalapozta a LEGEND csalik jó hírnevét és tartós sikerét.
A tavasz berúgta az ajtót, elérkezett az év számomra kedvenc része! Már több eredményes túrát is magam mögött tudhatok, amelyekről a jövőben részletesen beszámolok. Örömmel tapasztalom, hogy másoknak is elkezdődött a szezon, ugyanis sok érdekes kérdést kapok, és számos szép fogást látni nap, mint nap. Lássuk, mely kérdéseket választottam most megválaszolásra!
A Haldorádó SpéciTiger , azaz gumi tigrismogyoró imitáció miatt sok levelet kaptunk, hiszen a SpéciCorn megjelenését követően a horgászok is meglátták a „műcsalikban” rejlő lehetőségeket. Az igényeknek megfelelően ezt is hat különböző ízesítésben, a hagyományos SpéciCorn 3,5-szeres felhajtóerejével készítettük el. Ezek a rugalmas, nagyméretű csalik minden helyzetben megállják a helyüket! Ellenállnak a legmohóbb apróhalaknak is, még a törpeharcsa sem képes „leoperálni” a hajszálelőkéről. Ellenállóságukkal időt nyerünk, és biztosak lehetünk abban, hogy csábító aromáját előbb, vagy utóbb a közelben úszkáló nagytestű halak is megérzik! Itt a csali alapszíne barna, ebből található négy szem minden tégelyben, és ezeket egészítettük ki a Mega kukoricához hasonló módon különleges színekkel. A tégelyben barna és narancssárga színű gumicsali található.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Haldorádó SpéciTiger , azaz gumi tigrismogyoró imitáció miatt sok levelet kaptunk, hiszen a SpéciCorn megjelenését követően a horgászok is meglátták a „műcsalikban” rejlő lehetőségeket. Az igényeknek megfelelően ezt is hat különböző ízesítésben, a hagyományos SpéciCorn 3,5-szeres felhajtóerejével készítettük el. Ezek a rugalmas, nagyméretű csalik minden helyzetben megállják a helyüket! Ellenállnak a legmohóbb apróhalaknak is, még a törpeharcsa sem képes „leoperálni” a hajszálelőkéről. Ellenállóságukkal időt nyerünk, és biztosak lehetünk abban, hogy csábító aromáját előbb, vagy utóbb a közelben úszkáló nagytestű halak is megérzik! Itt a csali alapszíne barna, ebből található négy szem minden tégelyben, és ezeket egészítettük ki a Mega kukoricához hasonló módon különleges színekkel. A tégelyben barna és narancssárga színű gumicsali található.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.