A kora tavaszi gyönyörű időjárást igazán kár lett volna otthon tölteni, így egy hozzám közel eső, de számomra még ismeretlen vízterületre látogattam el. Ezúttal a Dunakeszi Kavicsbányatavon horgásztam. Sokat hallottam már erről a vízről, sőt idén még egy method országos bajnokság fordulónak is otthont ad, így itt volt az ideje, hogy meglátogassam ezt a tavat. Az ismerkedés a vízzel és a halakkal nem volt zökkenőmentes, de panaszkodni nincs okom. A következő sorokban egyszerű, de nagyszerű kora tavaszi praktikákat szeretnék megosztani veletek.
Hajdanán az orsók egyszerűek voltak, kevés alkatrészből készültek, és legalább olyan könnyű volt őket összerakni, mint szétszedni. Manapság azért más a helyzet! A modern műszerek ugyanis tele vannak mindenféle apró alkatrésszel, és olykor bizony komoly kihívást jelent egy szétszedett tekerő összerakása. Annak érdekében, hogy egy orsó jól működjön, először is figyelmesnek, megfontoltnak, óvatosnak, türelmesnek és alaposnak kell lenni a karbantartás során. Az összeszerelés persze a karbantartás nehezebb része, tehát bízom benne, hogy a mostani útmutató segítségével az utolsó csavar is a helyére kerül!
A By Döme TEAM FEEDER termékcsalád immár nagyon sokrétű! Nem csupán horgászbotok és orsók, hanem egyéb minőségi kiegészítők is megtalálhatók a szortimentben. Ezek közül nagyon népszerűek a halkímélő eszközök, valamint merítő fejek és merítő nyelek, melyek megkönnyítik a horgászok dolgát a zsákmány kiemelése közben. A kínálatból egy dolog hiányzott még, ez pedig egy prémium minőségű, könnyű és hosszú merítő nyél, amely akár versenyhorgászatra is alkalmas! Immár ez is megérkezett, így most örömmel mutatom be a By Döme TEAM FEEDER Brutal Carp merítő nyelet!
A Haldorádó Fluo Energy etetőanyag család nemcsak különös gonddal kiválogatott alapanyagaival, egyedi íz- és illatharmóniájával, hanem kirobbanó megjelenésével is magára irányítja a figyelmet. Készre keverve válik még szembetűnőbbé intenzív színe, amely a vízben lassan, de folyamatosan oldódva óriási, színes felhőt képez. Ez olyan plusz vonzerőt ad az etetőanyagnak, amelynek egyetlen hal sem képes ellenállni. Az oldódás közben képződő felhő egy ősi üzenet a halak számára, amely egyet jelent a táplálékkal, és az aljzatot turkáló fajtársak aktív jelenlétével. Ha pedig engedve kíváncsiságuknak közelebb úsznak, megérezve az etetőanyag finom ízét és aromáját, szinte biztos, hogy heves táplálkozásba kezdenek, és csupán idő kérdése, hogy mikor találják meg a horogra tűzött csalit is. A Fluo Energy etetőanyag család minden tagja a pontyok céltudatos és szelektív horgászatára lett kifejlesztve, legyen szó bármilyen horgászmódszerről!
A Kék Fúzió merőben eltér a többi Fluo Energy etetőanyagtól, ugyanis színe igazán látványos, figyelemfelkeltő, ám semmiképpen nem egy kirívó, hivalkodó árnyalat. Ez az etetőanyag tulajdonképpen tökéletes kombinációja egy modern, extravagáns keveréknek, mely ugyanakkor maximálisan alkalmas az óvatos, öreg pontyok megfogására is. Teljesen hallisztmentes, viszont magas a kukoricaszármazékok aránya, így egy nagy energiatartalmú, szénhidrát-dús etetőanyag. Állaga homogén, így oldódása egyenletes és gyors, viszont tartalmaz néhány nagyobb, sárga szemcsét is, amik garantáltan nem kerülik el a termetesebb halak figyelmét sem! A Kék Fúzió etetőanyag ideális választás a hideg vízi horgászatokhoz, de hatékony nagy nyomású állóvizeken, horgászversenyeken, illetve akár nagy kiterjedésű egyesületi és természetes tavakon való horgászathoz egyaránt!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.