A kora tavaszi gyönyörű időjárást igazán kár lett volna otthon tölteni, így egy hozzám közel eső, de számomra még ismeretlen vízterületre látogattam el. Ezúttal a Dunakeszi Kavicsbányatavon horgásztam. Sokat hallottam már erről a vízről, sőt idén még egy method országos bajnokság fordulónak is otthont ad, így itt volt az ideje, hogy meglátogassam ezt a tavat. Az ismerkedés a vízzel és a halakkal nem volt zökkenőmentes, de panaszkodni nincs okom. A következő sorokban egyszerű, de nagyszerű kora tavaszi praktikákat szeretnék megosztani veletek.
Hajdanán az orsók egyszerűek voltak, kevés alkatrészből készültek, és legalább olyan könnyű volt őket összerakni, mint szétszedni. Manapság azért más a helyzet! A modern műszerek ugyanis tele vannak mindenféle apró alkatrésszel, és olykor bizony komoly kihívást jelent egy szétszedett tekerő összerakása. Annak érdekében, hogy egy orsó jól működjön, először is figyelmesnek, megfontoltnak, óvatosnak, türelmesnek és alaposnak kell lenni a karbantartás során. Az összeszerelés persze a karbantartás nehezebb része, tehát bízom benne, hogy a mostani útmutató segítségével az utolsó csavar is a helyére kerül!
A By Döme TEAM FEEDER termékcsalád immár nagyon sokrétű! Nem csupán horgászbotok és orsók, hanem egyéb minőségi kiegészítők is megtalálhatók a szortimentben. Ezek közül nagyon népszerűek a halkímélő eszközök, valamint merítő fejek és merítő nyelek, melyek megkönnyítik a horgászok dolgát a zsákmány kiemelése közben. A kínálatból egy dolog hiányzott még, ez pedig egy prémium minőségű, könnyű és hosszú merítő nyél, amely akár versenyhorgászatra is alkalmas! Immár ez is megérkezett, így most örömmel mutatom be a By Döme TEAM FEEDER Brutal Carp merítő nyelet!
A Haldorádó Ready Method etetőanyagokat készen, megnedvesítve, bekeverve adjuk a horgászok kezébe, amelyeket kibontás után már csak át kell törni egy törőszitán és mehetnek is a kosárba. A hosszadalmas kísérletek során szembesültünk vele, hogy az etetőanyagokat különböző magas ásványi anyag tartalmú, betain, illetve aminosav koncentrátumokkal kezelve, kicsit érlelve, sokkal fogósabb kajákat kaptunk, mint amikor bármelyik száraz etetőanyagunkat csupán vízzel bekevertük. Így, olyan csalogatóanyagokat hoztunk létre, amilyenek még nincsenek a piacon, olyan csúcs-method etetőanyagokat, amelyeket házilag szinte lehetetlen elkészíteni.
A Ready Method etetőanyag használatánál mindössze egy dologra kell figyelni, mégpedig arra, hogy semmiképpen sem szabad vizet hozzáadni!
Nyolcféle keverékkel kerül a polcokra ez a termékcsalád: Winter, Spring, Brauni, Pisty, Tropicana, Chili, Mangó, valamint az Édes Keksz.
Ready Method - Chili
A család csípős ízű, fűszeres tagja, amely télen-nyáron egyaránt fogós lehet! Kapszaicint, azaz természetes csípős paprika kivonatot is tartalmaz, így óvatosan a kóstolásával! A halak nagyon érzékenyen és gyorsan reagálnak rá, nagyon hatásos keverék egész évben.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Haldorádó Ready Method etetőanyagokat készen, megnedvesítve, bekeverve adjuk a horgászok kezébe, amelyeket kibontás után már csak át kell törni egy törőszitán és mehetnek is a kosárba. A hosszadalmas kísérletek során szembesültünk vele, hogy az etetőanyagokat különböző magas ásványi anyag tartalmú, betain, illetve aminosav koncentrátumokkal kezelve, kicsit érlelve, sokkal fogósabb kajákat kaptunk, mint amikor bármelyik száraz etetőanyagunkat csupán vízzel bekevertük. Így, olyan csalogatóanyagokat hoztunk létre, amilyenek még nincsenek a piacon, olyan csúcs-method etetőanyagokat, amelyeket házilag szinte lehetetlen elkészíteni.
A Ready Method etetőanyag használatánál mindössze egy dologra kell figyelni, mégpedig arra, hogy semmiképpen sem szabad vizet hozzáadni!
Nyolcféle keverékkel kerül a polcokra ez a termékcsalád: Winter, Spring, Brauni, Pisty, Tropicana, Chili, Mangó, valamint az Édes Keksz.
Ready Method - Chili
A család csípős ízű, fűszeres tagja, amely télen-nyáron egyaránt fogós lehet! Kapszaicint, azaz természetes csípős paprika kivonatot is tartalmaz, így óvatosan a kóstolásával! A halak nagyon érzékenyen és gyorsan reagálnak rá, nagyon hatásos keverék egész évben.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.