Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
A Carp Academy azon horgászok számára kínál praktikus megoldást ezzel az összeállítással, akik a leszúrós bottartó alkalmatosságokat, illetve az ezekkel járó elegáns, egyszerű stílust kedvelik. Ebben a szettben 2 db 25 cm széles buzz bar, valamint 2 db 40 cm-es menetes leszúrónyél található. Mivel a nyél teleszkópos rendszerű, természetesen a hossza megnövelhető, ezesetben akár 60 cm-re is. A leszúró, erős, masszív fémből készült, kialakításának köszönhetően a keményebb talajba is könnyű belehajtani. A szár további hasznos tulajdonsága, hogy csatos gyorszárral van ellátva, így pillanatok alatt beállítható a számunkra legjobb helyzet.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Carp Academy azon horgászok számára kínál praktikus megoldást ezzel az összeállítással, akik a leszúrós bottartó alkalmatosságokat, illetve az ezekkel járó elegáns, egyszerű stílust kedvelik. Ebben a szettben 2 db 25 cm széles buzz bar, valamint 2 db 40 cm-es menetes leszúrónyél található. Mivel a nyél teleszkópos rendszerű, természetesen a hossza megnövelhető, ezesetben akár 60 cm-re is. A leszúró, erős, masszív fémből készült, kialakításának köszönhetően a keményebb talajba is könnyű belehajtani. A szár további hasznos tulajdonsága, hogy csatos gyorszárral van ellátva, így pillanatok alatt beállítható a számunkra legjobb helyzet.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.