Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
A főtt kukorica natúr változatban is az egyik legnépszerűbb csalogatóanyag, ám tovább ízesítve jelentősen megnövelhetjük annak hatását. Az „amur” ízesítésű magvak a sok hazai vízben is megtalálható, nagyra növő növényevő halnak, az amurnak próbál meg a hínár-sás + pisztácia aromájával kedveskedni. Ez messziről a horgászhely közelébe csalogatja a kíváncsi torpedókat. Önmagában, egyre nagyobb mennyiségen szórva igazán hatásos, de ez több napot igények. Ha már a rövid idejű horgászatok során is szeretnénk vendégül látni a halakat, akkor a bevált amuros etetőanyagunkba érdemes keverni, adagolása ilyenkor felkúszhat akár 30-40 %-ig is.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A főtt kukorica natúr változatban is az egyik legnépszerűbb csalogatóanyag, ám tovább ízesítve jelentősen megnövelhetjük annak hatását. Az „amur” ízesítésű magvak a sok hazai vízben is megtalálható, nagyra növő növényevő halnak, az amurnak próbál meg a hínár-sás + pisztácia aromájával kedveskedni. Ez messziről a horgászhely közelébe csalogatja a kíváncsi torpedókat. Önmagában, egyre nagyobb mennyiségen szórva igazán hatásos, de ez több napot igények. Ha már a rövid idejű horgászatok során is szeretnénk vendégül látni a halakat, akkor a bevált amuros etetőanyagunkba érdemes keverni, adagolása ilyenkor felkúszhat akár 30-40 %-ig is.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.